Princess? No. I Am A Queen

35

- Hová megyünk? - kérdezte Linali, miközben mindenki az indulásra készült. Eltelt már néhány nap azóta, amióta Kallen teljesen felgyógyult, de valahogy még mindig a lánynál lakott. Egyszerűen nem lehetett kirakni. Most is csak azért jöttek le a padlásról, mert Eliade hívatta őket. Az egész fekete sereg elindult, hogy szerte a birodalomban beszedjék az extra adót. Linali semmit se tudott erről.

- Északra. A bányavárosokhoz. - válaszolt kifejezéstelen arccal a királynő. Ő egy csodálatos hintón ült Kallen mellett. Hangjában érződött a mély megvetés a lány iránt. Linali odament a hintóhoz és felpillantott.

- Biztos muszály ezt? Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fognak fizetni.

- Hát persze. - vigyorgott a nő - Csak nem most. Meglátod jó móka lesz!

- Jó móka? - mormogott orra alatt Kallen - Én sem tartom ezt az utat jó ötletnek - suttogta ismét,

- Hogy mit mondtál? - a nő szigorúan ránézett, mire Kallen egy kissé megrezzent

- Csak azt... Hogy lassan indulnunk kellene ha nem akarjuk, hogy ránksötétedjen. - inkább nem nézett a nő szemébe, de helyette Linalit találta meg, aki épp azt se tudta merre áll a feje. Két percre se volt, hogy a hintóhoz jött, de máris eltűnt onnan. Kallen kezdte azt gondolni, hogy ez a lány olyan mint egy szellem, megjelenik majd eltűnik. Arcára halovány mosoly került.

- Mit bámészkodsz megint? Tán nem tudsz viselkedni? - förmedt rá a nő kissé hangosabban, mint az előbb, de most Kallen nem ijedt meg. Inkább széles mosollyal visszafordult a királynő felé.

- Ugyan anyám, csak egy kismadarat láttam - Eliade csak a homlokát ráncolta, de nem méltatta válaszra ezt a megjegyzést.

- Akkor indulhatunk? - Eliade felállt és a sereg felé fordult. Már minden katona fegyverben, lószerű lényeken ülve várta a parancsait. Az egyetlen kilógó egyén a sorból szokása szerint Linali volt.

- Én mivel megyek? - kezét keresztbe tette. Ő volt az egyetlen akinek nem volt se lénye, se hintója. Eliadétól nem kapott semmit.

- Ó te? Te drágám gyalogolni fogsz. - a nő egy pillanatra felé fordult, gonosz vigyort mutatott, majd összébbhúzta magán hatalmas szörmekabátját és visszaült a hintóba. - Vajon bírni fogod odáig a nagy hidegben? Nem tűnsz olyannak, mint aki bírná a gyűrődést. - kuncogott magában.

Linali majd megpukkant mérgében, de aztán leesett neki, hogy a táskájában van egy seprű. Nem igen szeretett repülni, de sétálni több száz kilómétert meg még jobban utált, szóval ez hamar el is dőlt. Felpattant a seprűre és a hintó mellé repült imbolyogva. Bemelegítésnek ez is megtette.

- Na mit szól úrnőm? Nekem jutott a legjobb.

Eliade elhúzta a száját, Kallen pedig kuncogott.
- Szép volt - mosolygott a lányra.

- Tudom - mosolyodott el a lány is. Egy pillanatig tekintetük találkozott és le nem vették szemüket a másikról. Ezt a boldog pillanatot észrevette a királynő is és gyilkos pillantásokat vetett rájuk. Linali hátradobta coffját és flegmán felemelkedett a hintó fölé. Kallen, mikor elment a jó kilátás, gyilkosan nézett az anyjára.

Eliade elégedett volt. Balkezével végigsimított Kallen arcán és megcirógatta.
- Te csak engem szeretsz, igaz? Nem hagynál el soha másért.

Kallen még mondani akart valamit, de szája egyszer csak tátva maradt és egy hang se jött ki rajta.

Eliade sokáig nézett Kallen szemébe és teljesen elvarázsolta. Ismét. A fiú szeme egyik percről a másikra üvegessé vált. Csakúgy mint egy báb, mereven bámúlt maga elé a semmibe.
- Persze hogy nem, mama...