Princess? No. I Am A Queen

7

- Szia! - Linali a földön feküdt, mire egy kisfiú felébresztette. Vörös haja volt, akárcsak egy bozót, és nagy zöld szemei. Kíváncsian nézte a furcsa lányt. Egyszer egyszer megbökte, hogy él-e még, mire Linali csak morgott és átfordult a másik oldalára. A fiú lehúzta róla a köpönyegét.

- Hagyjál~ még aludni akarok - nyafogott félálomban és visszahúzta nagy kabátját, amit takarónak használt. Nem is vette észre hogy a hasa megállás nélkül korog.

A fiú kuncogott, majd a füléhez hajolt.
- Kész az ebéd, gyere enni. - súgta fülébe.

Linali abban a pillanatban felpattant, de lábai nem tartották meg. Elbotlott a táskájában, majd arccal a fűben landolt.

- Jól vagy? - lehajolt hozzá széles vigyorral.

- Soha jobban - mondta arccal a fűbe harapva. Felegyenesedett, köpködte a zöld kis leveleket, megtörölte az arcát. Csakhamar a kissrácra nézett, aki közben már elunta magát és a kavicsokat rugdosta.

- Hát te ki vagy?

- Leó.

Linali helyeslően bólintott, majd felvette a táskáját. Már majdnem elindult, mire visszafordult a fiúhoz. Először nem szólalt meg, de kicsit megigazította a haját, száját kinyitotta mintha akarna valamit mondani, majd becsukta s újra kinyitotta.
- Mond... - kezdte vörösödő orcával. Gyomra kordult egyet. - még mindig áll az az ebéd?

Nemsokára már egy kisházban voltak. Takaros kis otthon volt, de nagyon pici. Rose, az anyuka, épp valamilyen batyut sütött. A meleg pára, csak úgy szállt ki az ablakon. Odakinn madarak csiripeltek, a nap ragyogóan sütött. Aranyló fénysugár jött be az ablakon, majd egy-egy köralakú árnyék takarta ki azt. Két buksifejű árnyék, az egyik mint egy szénakazal, a másik kicsit nagyobb. Rose az ablakhoz fordult és kinyitotta. A két buksi rögvest eltűnt az ablakból.

- Látlak titeket. - kuncogott. A nőnek ugyan olyan hosszú vörös haja és zöld szeme volt, mint a fiának. Le se tagadhatná. Fiatal nő volt, vékony, magas alkattal.

Először Leó bújt elő. Cittegve besétált a házikóba, majd leült az asztalhoz.
Linali először megállt az ajtóban, bekukucskált, és csak utána ment be.

- Soha nem sikerül megijeszteni. - a fiú puffogott, de nem lehetett rá haragudni, mikor úgy nézett ki mint egy hörcsög.

Rose egy barackot nyomott a fejére - Hát pedig ez sose fog sikerülni! - és ezzel megcsikizte. Leó kacagott és körbe körbe futott anyja elől a kis házikóban. Megkerülték többször is az asztalt, majd Leó beleugrott az ágyba. Innen már nem volt menekülés. Az anya ott is jól megcsikizte.

Az otthonuk nem is volt valami nagy. Egy kis asztal, egy ágy, két szék és a konyha. Semmi több. Mégis olyan nyugodt volt és békés. A sok színes bögre a polcon, a hímzett párnák és a faragott székek. Az ágy rendetlenül hagyva, mintha csak most ugrottak volna ki belőle, egy pár zokni az ágy alatt, amit talán Leó hagyott ott és az a sok mosott ruha a halomban...

Linali azon kapta magát, hogy mosolyog. Végülis ezen a kis boldog családon nem is lehetett nem mosolyogni. Rose miközben a fiával játszott, megpillantotta a lányt az ajtóban. Abbahagyta a játszást, kisimította ruháját és a lány elé állt széles mosollyal az arcán. Leó rögvest odafutott hozzá és belecsimpaszkodott szoknyájába.

- Szia, hát te ki vagy? - köszöntötte.

- Vele találkoztam reggel a réten. - szólt közbe a fiú.

Linali már majdnem bemutatkozott, mikor a hasa ismét kordult egyet. Rose ha lehet, még nagyobb mosollyal behúzta a lányt, leültette az asztalhoz a fiával együtt és ennivalót adott nekik.
Linali szeme csak úgy ragyogott a frissen sült sütemény láttán és egyből befalta az egészet.