A lila köpenyes alak olyan egyszerűen a földhöz vágott, hogy még magam is meglepődtem. A kardom kicsivel messzebb beleállt a homokba, így a támadási esélyeim lecsökkentek a hadou tudásomra. Elég szomorú, hogy erre kellett támaszkodnom, mert bár jó voltam belőle, közel sem annyira, mint a közelharcban. De ha jobban belegondolok, talán orron is vághattam volna támadóim, az a tuti.
- Satō hadnagy! - hallottam Hitsugaya kiáltását - Minden rendben?
- Persze, csak a hajam lett kicsit homokos - ültem fel. A kapitány ott állt mellettem, és nyílván ez volt az oka annak, hogy nem nyisszantották még le a fejem. A kis társaságunkból amúgy nem csak engem ütöttek ki, hanem nagyjából mindenkit, két kivétellel. Az egyik ugye mellettem volt, a másik meg Rukiát védelmezte. Narancssárga haja úgy csillogott a Hueco Mundo-i holdfényben, hogy önmagában elég lett volna arra, hogy megvakítsa az ellenfelet.
Na igen, az ellenfél... Három lila csuklyás alak állt körülöttünk. Ugyanolyan fekete bakancsot és nadrágot viseltek, úgyhogy gondolom valami egyenruha lehetett. A reiatsujuk alapján valahol a hadnagyi és kapitányi szint között állhattak. Arcukat ki tudtam venni, ha nagyon akartam, de nem ez volt a legfőbb érdekeltségem ebben a pillanatban.
- Állj fel, Satō. Gyorsan kell végeznünk velük, ha még azelőtt meg akarod mosni a hajad, hogy a vőlegényed meglátna.
- Hitsugaya kapitány! - néztem rá kicsit morcosan. A fehér hajú száját egy félmosolyra húzta.
- Csak vicceltem. Annyira nem nézel ki rosszul, bár a fekete hajon jobban meglátszik a homok.
- A fehér hajon is meglátszik, csak eleget kell rá tenni - mondtam morcosan, majd felálltam a földről. Kicsit leporoltam a hajam, amit Toshiro elégedetten nézett végig.
- Oh, jut eszembe, Satō... Mindig elfelejtem mondani, de... - egy felé suhanó kard félbeszakította őt, már persze nem szó szerint. Csak a vállába állt bele, de ez is elég volt ahhoz, hogy egy fájdalmas fintor üljön ki az arcára.
Összevontam a szemöldököm. Toshiro nem egy olyan shinigami, aki nem tudna kitérni egy felé hajított kard elől. Meg amúgy is, én is észreveszem az ilyen dolgokat. Az ellenség meg nem is mozgott, úgyhogy fogalmam sincs hogy kerülhetett oda az a kard. Valakinek el kellett dobnia, de ki volt az? Szám szerint kilenc ellenség volt. Mi hatan voltunk, plusz a három arrancar, akiknek hirtelen nyoma veszett. Biztos a közelben vannak, csak nem látom őket...
Tényleg, nem látni valamit... Ha jól gondolom, akkor megvan a magyarázat a dolgokra.
- Hitsugaya kapitány! - pillantottam rá.
- Jól vagyok! - húzta ki a kardot a sebéből, majd felém dobta - Használd ezt!
- Öhm... Köszönöm - kaptam el - És nem az egészségi állapota miatt szólítottam meg. Van egy tervem.
- Remek, akkor beavathatnál. Lehetőleg most, szerintem kicsit késő lesz azután, hogy Kurosaki megöli őket - nézett rám kicsit gúnyosan.
Ichigo eközben előhívta a bankai-át, és kettőt le is szedett az ellenségből. A lila köpenyek a földre hulltak, mintha csak egy rongyot ejtettek volna el.
Ahogy gondoltam.
- Nem ők az ellenségeink! Csak bábok, vagy fene tudja mik, de nem igaziak! Valami láthatatlan erő ellen küzdünk... Azokat kell megölni, amiket nem látunk! - magyaráztam.
- Remek, akkor majd össze-vissza hadonászok a levegőben, hátha lekapom az egyik fejét... De most komolyan, mennyi esély van rá, hogy az ellenfeleink láthatatlanok?
