Ez volt aztán a kínos helyzet!
Az, hogy a lány terhes, magyarázatot adott arra, hogy Ichigo miért beszélt velem olyan komolyan arról, hogy nem kéne túlságosan lesokkolnom szerencsétlen vőlegényem a szidásommal. Végülis, Byakuyával jól alakultak a dolgaink, kibékültünk, már amennyire, bár a teljes bocsánatomért még egy kicsit esedeznie kellett volna, de a boldogság, hogy ismét láthatjuk egymást, egyelőre mindenek felett állt. Ha ez a mámorító érzés elég ahhoz, hogy csillapítsa a vőlegényem haragját, akkor Ichigo és Rukia, vagyis inkább csak Ichigo esélyei az életben maradásra egészen szépek voltak. Mindazonáltal Byakuya nem az az ember volt, akit ez a rózsaszín köd levett volna a lábáról. Mikor Rukia közölte a tényeket, szegény srác csak annyira volt képes, hogy meghökkenve nézze először a húgát, majd a most-már-jövőbeli sógorát.
- Mégis... hogyan? - kérdezte. Nyilván nem ez volt a legelső dolog, ami felötlött benne, de mivel fogtam a kezét, nem tudott a kardjáért kapni és szusit csinálni Ichigoból.
- Oh, hadd magyarázzam el - mondta felbátorodva Ichigo - Szóval, mikor Renji meghívott az esküvőjére a barátnőjével, akkor Rukiával megbeszéltük, hogy együtt megyünk és összeöltözünk. Ezért elmentünk ruhát keresni, természetesen az ő kérésére és közben, hogy is mondjam... összemelegedtünk. Olyan szinten, hogy mikor eljött az esküvő napja és Soul Societybe mentem, már... túl voltunk egy-két dolgon, már ha érted mire gondolok. A szertartás utáni ünnepségen mindketten sokat ittunk és... Most meséljem el a részleteket is? - tünődött el.
- Nem szükséges... - nézte a vőlegényem még mindig döbbenten.
- Áh, úgy teljes a sztori! Szóval mivel eléggé becsíptünk, Rukia nem engedett haza, inkább a te birtokodra mentünk és a hangulat kezdett olyan forró lenni, mint egy meteor, amikor belép a föld légkörébe. Kihangsúlyoznám, hogy az ital elködösítette az elménk, ezért nem jutottunk el Rukia szobájáig, csak a szentélyig. Ott először is meghajoltunk az ősök előtt, mivel nem vagyunk bunkók, majd én személy szerint azzal kezdtem foglalkozni, hogy Rukia milyen édes lesz a ruhája nélkül, ő pedig bíztatott. Ott helyben a földön... - itt szegény srác félbe lett szakítva.
- Nem akarom tudni, mi történt ott helyben a földön - jelentette ki Byakuya. Ichigo sóhajtott, majd legyintett.
- Pedig király volt, de akkor nem büszkélkedek. Csak annyit hozzátennék, hogy a húgod remek erőnlétben van - mosolygott a srác, mire éreztem, hogy Byakuya izmai megfeszülnek. Nem állítom, hogy nem rémültem meg, mindig is volt egyfajta egészséges félelmem a vőlegényemmel szemben, de reménykedve abban, hogy nem fog elpusztítani csak azért, mert igyekszem megállítani egy gyilkosság elkövetésében, óvatosan simogatni kezdtem a karját.
- Nii-sama, ne is figyelj Ichigora! Kicsit idióta, hehe... - nevetgélt idegesen Rukia, majd átvette a szót pasijától - Azon éjszaka után elkezdtünk komolyabban is randizgatni, a kis Fumie a hasamban pedig az egyik ilyen találkozó eredménye.
- Fumie a neve? Ez édes! - mosolyodtam el, mire Rukia boldogan bólintott párat.
- Rukia, Fuyu. Hagyjatok minket magunkra - nézett ránk Byakuya olyan komoly szemekkel, hogy Ichigonak még annyit se jósoltam, hogy láthassa a megszületendő gyermekét. Bizonytalan voltam, ugyanis nem akartam, hogy Ichigonak baja essen, de azt se, hogy Byakuya mérges legyen rám. Olyan hülyeség volt az egész, elvégre nem nekem kellett volna a másik megbocsátása miatt aggódnom! Próbáltam kicsit magabiztosabb lenni, majd a vőlegényem szemébe néztem.
- Ígérd meg, hogy nem fogod bántani őt! - mondtam valamennyire remegő hangon.
- Ígérem, hogy életben hagyom - jött a nem túl biztató válasz, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Nem jó, nem jó, nagyon nem jó! Ha velem se törődik, akkor nincs aki megállítsa őt! Volt Ichigo, nincs Ichigo, vagyis lesz, csak darabokban.
