Message - Denis Suarez FF.

16.

Ott viszont olyan dolog fogadott amire nem vártam.A bátyám és édesanyám pakoltak a böröndjeikbe.Könnyek kezdtek ellepni a szemem.
-Anya!-szólítottam meg.-Köszönés nélkül akartatok elmenni?-keserves zokogásba kezdtem, mire anyu odajött hozzám, megsimította az arcom.
-Sajnálom!Nem akartuk, hogy nehéz legyen a búcsú.Elég rossz neked anélkül is.
-Ha nem zajongtok így lett volna.És 100x rosszabb köszönés nélkül lelépni.De most már mindegy is.Menjetek csak.-elindultam a lépcsőn vissza, várva, hogy utánam szól valamelyikük.Várhattam volna napokig, mert sajnos ez nem történt meg.Sírva feküdtem be Denis mellé.Sikeresen fel is keltettem vele.
-Maya, mi a baj?-érdeklődött.
-Anyu és Tomi szónélkül szerettek volna lelépni.Csakhogy én nem tudtam jól aludni a történtek miatt, így a kis zajokra is felébredtem.Azt hittem valaki betört vagy valami.Még az is jobb lett volna, mint ez.
A fiú magához húzott simogatta a hátam.Biztató szavakat súgott a fülembe.Ölelő karjai között hamar elaludtam.

Mikor legközelebb felkeltem már 12:32-öt mutatott az óra.Szomorúan konstatáltam, hogy a Focista időközben lelépett.Átvánszorogtam a fürdőszobába, mindenképp kerülve a tükröt.Nem akartam szembesülni borzasztó kinézetemmel.Denis is biztos ezért ment el.Magamhoz képest elég gyorsan lefürödtem.Megtörölköztem, kifésültem a hajam és már indultam is le valami ehetőt keresni, ami remélhetőleg akad is.A konyhaszekrényen találtam egy cetlit miszerint Den csak pékségbe ment.Még az időpontot is odaírta a lap aljára, ami szerint 5 perce ment el.Leültem addig a kanapéra.Anyunak és Tamásnak márcsak nyoma sem volt.Nem akartam sírni.Megint nem.Elvettem a polcról az egyik albumot és elkezdtem nézegetni.Mondjuk ezt pont kár volt mivel az emlékek felgyülemlettek és könnycsepp formájában megmutatkoztak.Minnél jobban próbaltam visszatartani, annál több jött.Azt se vettem észre, hogy nyílik az ajtó és Denis lép be rajta.Azonnal lerakta a pultra ami a kezébe volt, leült mellém és vigasztalni kezdett.2 napon belül már legalább ötödjére.Nem vagyok rá büszke, de hát nincs mit tenni.

-Maya, tudom, hogy nem vagy olyan állapotba, viszont enned kell.Szóval gyere, hoztam kakaóscsigát.Azt úgy tudom szereted.-mosolygott rám, ami miatt nekem is halvány mosoly jelent meg az arcomon.-Na, ezt már szeretem.-puszilt meg.
-Köszönöm!-suttogtam.
-Mondtam már, hogy nem kell.Figyelj, szeretlek és ez a legkevesebb amit tehetek.Nem tudom feltámasztani apukád, anyukádat se tudom visszarángatni ide.Ennyit pedig bármikor meg tudok tenni.-már épp indult volna el mikor az ölébe ugrottam.Nyaka köré tekertem a kezeim, fejem pedig a vállára hajtottam.
-Ugye, te nem hagysz el?-kérdeztem erőtlenül, sírós hangon.
-Semmi pénzért sem.-válaszolta, majd egy puszit nyomott ajkaimra.Lerakott az öléből, a pulthoz sétált és kivette a zacskóból a csokis édességet.

Jóízűen falatoztunk, közbe pedig én gondolkodtam.Tudom, hogy ez már több, mint barátság, melyet a lopott csókok, a szájra puszik és a kósza szeretlekek is bizonyítanak.Nekem ez viszont nem elég.Főleg most nem.Kell egy biztos pont az életembe.Tényleg szeretem őt.A parton történteket még most is bánom.Fogalmam sincs hol tarthatnánk már, hogyha nem bolondulok meg és rohanok el.Bármi lehetne.Lehet már az esküvőt terveznénk vagy valami.Tudom, örültség, és túl sokat gondolok bele ebbe a kapcsolatba, de egyre jobban érzem, hogy megőrűlök érte.Gondolataimból viszont a hangja zökkentett ki.
-Maya, lenne egy fontos kérdésem...