Váratlan találkozások |✔|

13.fejezet

December 18. (Hétfő)

Már csak két nap, és téli szünet. Szerdán még be kell jönni, de a többiektől tudom, hogy igazából sok mindent már nem fogunk csinálni az órákon.

Még hétfőn színt vallottam anyáéknak az irodalmon történtekről és az osztályfőnöki. Apa teljesen kiakadt, miszerint csorbítom a hívnevét, viszont anya nem mondott semmi különöset. Aláírta az ellenőrzőmet és ennyi. Még csak az arckifejezéséből sem tudtam megállapítani, hogy haragszik-e, mert végig komoly arcot vágott.

A téliszünetben Zayn elutazik Vanessa-val és az apukájával San Fransisco-ba, szóval nem-nagyon tudunk találkozni, ezért azt beszéltük, hogy szerdán ottaludhatnék náluk. Persze erről nem ártana anyáéknak is tudnijuk, épp most akartam közölni velük, de őszintén szólva félek a reakciójuktól, pláne az osztályfőnöki után.
Lassan lementem a lépcsőn, és anya felé indultam, aki éppen a nappaliban tv-zett. Úgy döntöttem, neki szólok először, ő meg majd értesíti apát.
-Anya -köszörültem meg a torkomat, mikor a nappaliba értem, a megszólított személy pedig rám nézett, ezzel jelezve, hogy figyel rám. -, szerdán Zayn-éknél szeretnék aludni -mondtam ki.
-Oké -bólintott, majd ismét a tv-re helyezte a tekintetét.
-Ennyi? Oké és kész? -ránzoltam a homlokomat.
-Azt hittem, elég jófej anya vagyok, és számítottál rá, hogy nem lesz gondom ezzel -mondta.
-Igen, jófej vagy, de nem hittem, hogy ennyire egyszerűen belemész.
-Van egy nővéred, vele már végigcsináltuk ezt a huzavonát, és őszintén szólva az anyai ösztönöm nála és nálad is azt súgja, hogy el tudjátok dönteni, mikor van itt az idő. Minek mondjam el, hogy használjatok gumit meg ilyenek, ha tudom, hogy van annyi eszetek, hogy magatoktól is tisztában vagytok ezekkel. Megbízom benned, és anno Kristen-ben is megbíztam ugyanennél a helyzetnél. És ha most megbocsájtassz nézném a Született feleségeket -adta elő a monológját.
Úgy rendesen csak a hegyi beszéde után tudatosult bennem, hogy szerdán valószínűleg el fogom veszteni a szüzességemet, és ez megijesztett. Így kimondva rémísztően hangzott. Aztán megnyugtattam magam. Végülis bízok Zayn-ben, és szeretem őt.
Talán csak az rémített meg, hogy eszembe jutott a nap, amikor Cameron-nal végre lefeküdtünk volna. Január közepe volt, és úgy terveztük, nálunk alszik. Bryan, anya, apa és Kristen már a szobájukban voltak. Én elmentem fürdeni, Cameron pedig azt mondta, megvár a szobámban. A fürdőnk elég messze van a szobámból, és még annál is messzebb Kristen szobájától, így odáig nem hallatszik el a mosdóból kiszűrődő vízcsobogás. Tény, hogy sok időt szoktam eltölteni a fürdőszobában, viszont aznap annyira fel voltam dobva, hogy végre együtt töltjük az éjszakát, hogy öt perc alatt végeztem mindennel a fürdőben. Amikor visszatértem a szobámba, Cameron nem volt ott. Nyilván elkezdtem keresni, és az első hely, ahova benéztem, az Kristen szobája volt. Nem kellett sokáig keresnem, mert ott volt. Teljesen összetörtem, Cameron cuccait kidobáltam a szobámból, aztán bezártam magam a helyiségbe. Kristen-nel két hónapig nem álltam utána szóba, Cameron-nal meg egészen idén szeptemberig nem voltam hajlandó beszélni. Akkoriban egyedül Nina volt a barátom, szóval vele társalogtam. Bryan már akkor sem tett sokat hozzá a családi kommunikációhoz. Anya meg apa pedig nem tudtak mit tenni, mert én szidtam Kristen-t és Cameron-t, Kristen szidott engem (a mai napig nem tudom miért), Bryan szidott engem és Kristen-t, amiért az üvöltözéseink miatt nem tud eléggé koncentrálni a játékára. Nehéz idők voltak, de szerencsére rengetek zenével, sorozattal, papírzsebkendővel, csokival és tenisszel túléltem.

December 20. (Szerda)

-Akkor négy körül menjek? -kérdeztem Zayn-től, mikor kiléptünk a suli ajtaján.
-Várj egy kicsit -meredt a távolba, ahol egy idős férfi ácsorgott. -Várj meg itt! -lépett el tőlem, és a férfi felé indult. Váltottak pár szót, majd a barátom visszatért hozzám.
-Ki ez a férfi? -kérdeztem.
-A nagypapám -felelte, miközben még mindig az alakot figyelte.
-És mit keres itt? -érdeklődtem tovább.
-Állítólag erre járt, és gondolta megvár, de látta, hogy most elfoglalt vagyok, szóval hazamegy -vázolta fel a helyzetet.
-Ha vele akarsz menni, nyugodtan... -utaltam arra, hogy én vagyok Zayn társasága, aki miatt a nagypapája egyedül megy haza.
-Nem szeretnék vele menni -közölte egyszerűen. -Bár támogatta apámat a születésem után, de néha olyan fura. Nem csodálkozom rajta, hogy ő az apja annak a nőnek, aki megszült -magyarázta, miközben beültünk a kocsijába. Eddig azt hittem, Zayn apjának apja az illető, de úgy látszik tévedtem. -Inkább azon csodálkozom, hogy a nagyin nem látszik, hogy ő az anyja.
-Sok időt töltessz velük? -kérdeztem.
-Nem mondanám. Elég ritkán találkozunk, ezért is furcsa, hogy most erre járt -felelte.

Idő közben rájöttem, hogy Zayn nem is válaszolt az "Akkor négy körül menjek?" kérdésemre, de úgy gondoltam, biztos jól emlékszem, szóval négykor beállítottam. Természetesen rosszul emlékeztem.
-Nem úgy volt, hogy ötre jössz? -kérdezte Zayn az ajtóban. -Nem zavarsz vagy ilyen, csak én arra emlékeztem. Jah, meg fél ötre jön Tina, tudod a biosz beadandó.
Oh igen, a biosz beadandó, amit párban kell csinálniuk. Még jó, hogy nekem más tartja a bioszt, ezért nem kell ilyeneket csinálnunk.
Fél ötkor lentről kopogás hallatszott. Én és Zayn lesiettünk a lépcsőn, de mire leértünk Vanessa már ajtót nyitott. Tina ácsorgott a hallban. Bemutatkozott Vanessa-nak, eközben Zayn apja is odalépett hozzánk. Tina neki is kezetnyújtott, mire a férfi nagyon lassan közette a példáját.
-Tina Taylor -mosolygott a lány. Zayn apja is elmotyogta a nevét, majd elnézést kért, és a konyhába ment, de úgy, mintha szédülne. Zayn meg is kérdezte tőle, hogy jólvan-e, mire a férfi csak bólintott.
-Szerintem apudnak nem vagyok szimpi -jegyezte meg a szobában Tina Zayn felé nézve.
-Valami volt vele, úgy tűnt, mintha rosszul lenne, de szerintem ennek semmi köze hozzád -rázta a fejét Zayn.
-Sápadt is volt -szóltam bele a beszélgetésbe, a többiek pedig egyetértettek velem.

Tina és Zayn négyre már végzett is a beadandóval, szóval Tina elhagyta a terepet. Zayn és én a legkülönfélébb módon ütöttük el az időt. Filmet néztünk, kártyáztunk, karaoke-ztunk (Vanessa és Zayn apja nagy örömére). Nyolc körül el akartam menni fürdeni, de rájöttem, hogy a táskámat, amiben minden cuccom, többek között a pizsamám és a törölközőm van, lenthagytam az előszobában. Így aztán lementem értük. A házban tartózkodó két felnőtt épp ekkor lépett ki a dolgozószobából a nappaliba, de a lépcső kialakítása miatt pont nem láttak engem, szóval én akaratlanul is belehallgattam a beszélgetésükbe.
-...de én tudom, Vanessa, biztos vagyok benne. Tina a lányom -hallottam a nappali irányából.
Ebben a pillanatban én is megszédültem, és csaknem leestem a lépcsőről. Annyira még futotta az agyamtól, hogy sikeresen lelépjek a lépcső utolsó fokáról, ezzel leleplezve magam a felnőttek előtt. Mindketten riadtan néztek rám.
-Allison... -kezdte Zayn apja, de én csak megráztam a fejem, mire ő elhallgatott.
Szóval ezért viselkedett olyan furcsán a bemutatkozáskor, és ezért volt az a ‚T' betűs sapka. Remek, legalább félig már megoldottam a sapkás rejtélyt.
Viszont azt nem tudtam, mit kéne tennem. Szóljak Zayn-nek vagy ne?
Sokszor mondták már nekem, hogy hirtelen döntök, ezért a döntéseimben nem mindig lelhető fel logika. Talán erre a döntésemre is igaz ez. Úgy határoztam, nem kell eldöntenem, hogy szóljak-e a dologról Zayn-nek, ha egyáltalán nem beszélek vele, két szót kivéve.
Felrohantam az emeletre a telefonomért. Olyan sebesen érkeztem, hogy Zayn szinte megijedt a betorpanó énemtől.
-Na, mi az? -kérdezte.
-Zayn, vége -motyogtam hatalmas gombóccal a torkomban.
Zayn olyan arccal nézett rám, amiről üvöltött, hogy ez nem akarja elhinni.
-De miért? Vagy hogyan? Vagy mi? Allison, miért miért csinálod ezt velem? -kérdezgette össze-vissza.
A szívem szakadt meg abban a pillanatban, mégis ez tűnt a legésszerűbb megoldásnak a dilemmám orvosolására, és a Malik-család életének nem felborítására. Egyre biztosabb lettem benne, hogy ezt nem tőlem kell megtudnia.
Válasz nélkül kirohantam a szobából, aztán le a földszintre, ahol felkaptam a táskám, majd egy szó nelkül ki a házból. Direkt kerülőn mentem haza, hogy Zayn akkor se jöhessen utánam, ha akar.
Otthon szintén egy szó nélkül a szobámba mentem, bezártam magam mögött az ajtót, kikapcsoltam a telefonomat, és bőgtem. Úgyis régen sírtam mát, itt volt az ideje.
Miért van az, hogy akárhányszor a barátommal akarom tölteni az éjszakát, végül a szobába bezárkózva sírok?