Again

1. rész

Reggel nyugodtan keltem ki az ágyamból, elvégeztem a szokásos teendőket, és siettem is a konyhába.
-Jó reggelt! - köszöntem fáradtan.
-Neked is. Hogy aludtál? - kérdezte.
-Egész jól.
Ma nem vagyok valami beszédes.
- Jut eszembe, az új szomszéd hívott, hogy éjszaka érkeznek. - szólalt meg újra.
-Ömm.. Okés, neked mindegy. De miért jelentették be az érkezést?
-Gondolom csak nem akarták,hogy megijedjünk, hogy valaki az éjszaka közepén matat a szomszéd házban.
-Ja, értem.
-Egyébként meghívtam őket vacsorára, úgyhogy légy majd kedves.- mondta teljes komolysággal, én meg majdnem elnevettem magam.
-Persze Anyu, mint mindig.
Szuper. Újabb idegesítő szomszéd. Évek óta cserélődnek a lakók a szomszéd házban, de sosem maradtak sokáig.
A nap további része unalmasan telt minden szempontból.
A nyárból már csak egy hét van hátra.
És én az egészet végiglustultam.
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal feküdtem le este aludni.
Bárcsak tudtam volna, hogy mi vár másnap rám....

Arra keltem, hogy csapódik a szemben lévő szoba ajtaja.
Szóval Josh hazajött.
Kikászálódtam az ágyból, és benyitottam hozzá.
Bealudt.
-Neked is szia. - mondtam, de nem hallhatta, mert már az igazak álmát aludta.
Na pont ezért nem nagyon járok én bulizni.
Bementem a konyhába, és a hűtőn egy cetlit találtam.
" Korán el kellett mennünk dolgozni, de délután együtt megcsinálhatnánk a vacsorát. Menj el a boltba, ha valami nincs itthon. Pénz a fiókban. Vigyázz magadra! Puszi, Anyu."

Remek. Úgy gondoltam, mivel úgy sincs mit csinálnom, elmegyek futni.
Mint minden nap.
Felöltöztem, és kiléptem az ajtón.
Az utcán még megálltam összefogni a hajam, de a szomszéd ház felé is vetettem egy pillantást.
Az egyik ablakban valaki engem figyelt, de amint meglátott, visszahúzza a függönyt.
Ezen kicsit meglepődtem, és mit ne mondjak, elég ijesztő jelenet is volt.

Úgy döntöttem, jobb lesz, ha elindulok, mielőtt elmebeteg, leselkedő, gyilkos szomszédokról kezdek el fantáziálni.

A futás után pedig megjártam a boltot, és összeütöttem egy kis kaját nekem, és a még mindig alvó bátyámnak, ha véletlenül felkelne a mai nap folyamán.
Aztán megnéztem a szobámban egy filmet, mígnem hazaértek a szüleim.

-Sziasztok! - köszöntöttem őket.
-Szia!- mondta Anyu, és már sietett is a szobájukba.
-Szia kicsim. - szólt Apu. -Milyen napod volt?
-Unalmas.
-Holnaptól már nem lesznek unalmasak a napjaid. - mondta mindenttudóan, és nagy vigyorral az arcán.
-Tessék? -mondtam, mivel nem értettem, mire céloz ezzel.
-Crage, gyere segíts behozni a táskákat a kocsiból! -szólt Anyu, és mérgesen nézett Apura.
-Megyek is.- mondta.

Ezzel magamra hagytak a gondolataimmal, amik zavarosan kavarogtak a fejemben, válaszokat keresve Apa előbbi kijelentésére.

A nap további részében Anyával megcsináltuk a vacsorát, amit csak nagyon fontos alkalmakkor szoktunk főzni. Nem értettem mire ez a nagy felhajtás, hiszen csak az új szomszédokról volt szó.

-Mia, vegyél fel valami különlegeset! - szólt utánam Anyu, amikor a szobám felé vettem az irányt.
Erre csak megforgattam a szemem.
Gyorsan lezuhanyoztam, és kivasaltam a barna hajamat.
A sminkkel nem nagyon bajlódtam, amúgy sem szoktam, csak feltettem egy kis korrektort,szempillaspirált, és egy kis szájfényt.
Ekkor egy nagy dilemmába ütköztem.
Mégis mit vegyek fel, ami különleges??
Mi számít különlegesnek??
És miért kell különlegesnek lennie??
Ezekkel a gondolatokkal küzködve akasztottam le egy egyszerű, de mégis nagyon szép ruhát, amit csak nagyon ritkán veszek fel.
Belenéztem a tükörbe, és késznek nyilvánítottam magam.
Ebben a pillanatban hallottam a bejárati ajtó nyitódását, és a szüleim áradozását a szomszédoknak.
-Mia!! Josh!! Gyertek le!! -kiabálták Anyáék.
És elindultam.
De amint odaértem, lefagytam.
Nagyon ismerős embereket pillantottam meg, és még valakit, aki háttal állt nekem.
-Szia Mia! -szólított meg egy női hang.
De nem tudtam válaszolni, mert aki nekem háttal állt, megfordult.

És csak állt ott előttem, én meg teljesen lefagytam, ahogy megpillantottam azt a rég nem látott, de imádott mosolyát. Aztán ennyit mondott:
-Szia Mee!