Again

19. rész

Hazaérve belebotlok Joshba, aki épp az ajtó bezárásával bajlódik.
-Szia! Hát téged is látni? -mondom, kis gúnnyal a hangomban.
-Szia, Mia. -mondja, és gyorsan felém fordul. -Hát néha. Sajnálom, tudom, hogy mostanában elhanyagoltalak. -kínos lehajtja a fejét, és én megsajnálom. -Csak tudod, nagyon jól haladunk a bandával. Rengeteg felkérést kapunk, és sok az új lehetőség. Nem pazarolhatjuk el őket.
Pár másodpercig gondolkodom ezen, aztán egy nagy sóhaj után megszólalok.
-Ne aggódj, nincs semmi baj. Örülök a sikerednek, és nagyon büszke vagyok arra, hogy Te vagy a bátyám. -mondom kicsit elérzékenyülten, mire Ő odajön hozzám, és átölel.
-Köszönöm Hugi. Te vagy a legjobb.
Felnevetek, majd Josh is elmosolyodik.
-Amúgy, meg kellene nézetnünk a zárat, mert elég szar. Állandóan bajlódni kell vele. -dörmögi, és idegesen összehúzza szemöldökeit.
-Tudom, majd megemlítem Apunak.
-Okés, na én megyek. Megleszel? -kérdezi, és kezébe veszi gitártokját.
-Persze, 5-kor úgy is jön Aidan. -mondom, de rögtön megbánom.
-Mondd meg a kis taknyosnak, ha mégegyszer megbánt Téged, akkor feltörlöm Vele a padlót!!
-Jó ég! -kiáltok fel, és elnevetem magam. -Csak barátok vagyunk, ne aggódj. -mondom, és talán inkább csendben kellett volna maradnom, hogy ne bántsam magam ezzel a fájdalmas mondattal.
Josh megcsóválja a fejét, majd hitetlenül felnevet.
-Persze, csak barátok. -utánoz engem. -Akkor azért néz úgy Rád...-mondja, majd elindul a kocsija felé.
-Mi? Josh!! Várj!! Hogy néz rám? -kiabálom utána, de Ő csak beszáll a kocsijába, int egyet, és elhajt.
A francba!
Hogy értette ezt? Hogy néz rám Aidan?
Fortyogva mentem be a házba. Levettem a cipőm, majd a konyhába siettem.
Készítettem egy szendvicset, meg limonádét, és bevonultam a szobámba.
Elindítottam egy lejátszási listát, míg ettem, és megnéztem a közösségi oldalaimat.
Pár perc múlva felnéztem a faliórámra, ami fél 4-et mutatott.
Gyorsan átcseréltem a farmeromat egy szürke melegítőre, és egy fekete felsőre.
Megcsináltam a matek, és az angol házi feladatomat, majd tanultam egy kis földrajzot.
Épp a Föld szerkezetét tanulmányoztam, amikor valaki csengetett.
16:59
Ez Aidan lesz.
-Megyek. -kiabáltam. Gyorsan belenéztem a hatalmas tükrömbe.
A hajam kicsit kócosan omlott a vállamra, és teljesen átlagosan néztem ki az otthoni ruháimban, és szinte láthatatlan sminkemben.
Nyilvánvaló, hogy Aidannek soha nem kellene egy hozzám hasonló, unalmas lány, mikor bárkit megkaphat.
Próbáltam elnyomni a fájdalmat, ami a szívemet hasogatta, míg a bejárati ajtó felé sétáltam.
Vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam, és kinyitottam az ajtót.
Hát persze, hogy Aidan volt.
Haja Neki is kicsit kócos volt, és lazán az arcába lógott.
Fekete pólót, és fekete nadrágot viselt. Annyira egyszerű viselet, rajta mégis máshogy állt, mint másokon.
Ajkain mosoly bújkált, és lazán az ajtófélfának támaszkodott.
Szemeink találkoztak, és nem is engedték el egymást pár percig.
Aztán feleszméltem álmaiból, és végre megszólaltam.
-Gyere be. -azzal kitártam az ajtót, Ő pedig belépett a házba. Lehúzta cipőjét, és táskájával a hátán indult el utánam a szobám felé.

-Hozok inni valamit, addig ülj le valahova. -mondtam Neki, mire biccentett, én pedig kisiettem a konyhába.
Felkaptam két poharat, meg valami gyümölcslevet, és visszamentem a szobámba.
Aidan a könyvespolcomnál álldogált, és egy fényképalbumot tartott a kezében.
Nagyon elmerülhetett a gondolataiban, mert azt sem vette észre, hogy visszajöttem.
-Khm. -nem tudtam, mit mondjak, csak ez jutott eszembe.
-Öhm... Nem akartam kutakodni, csak nagyon ismerős volt ez az album, és meg akartam nézni. -mondta, és megforgatta a kezében az említett tárgyat.
-Nem baj. Találtál benne valami érdekeset? -kíváncsiskodom, pedig tudom, hogy abban az albumban szinte csak Aidanről és rólam vannak képek, kiskorunkból.
-Igen. Vagyis elég sokat. -mondja, és letelepszik az ágyamra.
Először nem tudom, mit tegyek, de aztán leülök én is mellé, persze úgy, hogy legyen köztünk egy kis távolság.
A szemembe néz, és majdnem összetörik a szívem, olyan szomorúsággal tekint rám, és a távolságra, amit kettőnk között hagytam.

Nekem is nagyon fáj, hidd el! -gondoltam magamban.

Nagy szükségem lenne az ölelésére, hogy erősen a karjai közé zárjon, és a hajamat simogatva azt mondja, hogy minden rendben lesz.

Lehajtja fejét, és kinyitja az albumot.
Kicsit felém tolja, mire mindketten elmosolyodunk.
Az első képen Aidan és én a játszótéren vagyunk. Én a hintában, Aidan pedig hátulról lök.
Minketten nevetünk.
A második képen Aidan a kamerába vigyorog, elől pedig hiányzik két foga.
-Jó ég! -nevetek fel. -Elvitte a fogtündér a fogaidat? -viccelődök vele, mire Ő is felnevet.
-Haha. Jó vicc. -rázza meg a fejét. -De nézd meg magad. Tiszta homok a felsőd. Emlékszem, hogy rádszórtam egy kis lapáttal, és rendesen bepipultál. -hangosan felnevetett, csak úgy zengett tőle a ház.
Igaza volt. Erre én is emlékszem.
Én is felnevettem, és meglöktem a vállát.
Tovább nevetett, és azt hittem,sosem hagyja már abba.
-Mindig kötekedtél Te barom! -kiabáltam rá, de nem tudtam visszatartani a mosolyom.
-Mindig hagytad. -mondja ravaszul, és szavain érződik a vicc, de belül mégsem érzem annak.

Zavartan ránéztem, és Ő is engem nézett. Nem tudtam mit mondani. Hogy mondjam el Neki, hogy azért hagytam, hogy hülyéskedjen, mert mindig is szerelmes voltam belé?
Tuti kiszaladna a házból, és annyi lenne a barátságunknak. Már amennyi megmaradt belőle.

-Szerintem jobb lenne, ha elkezdenénk a projektet. -mondom, és lassan az asztalomhoz sétálok.
-Igen....persze. -becsukja az albumot és visszateszi a polcra.
A táskájából kiveszi az irodalom könyvét, és én is ezt teszem.
Kínos csend telepedik ránk, és fogalmam sincs, mit mondjak.
Aidan telefonja csörögni kezd, mire kikapja a zsebéből, és azonnal kinyomja a hívást.
Nagyon meg szerettem volna kérdezni, hogy miért nem vette fel, de inkább elvetettem ezt az ötletet.
A szívem azonnal hevesebben kezdett dobogni, amint arra gondoltam, hogy ha velem van, nem akar senki mással foglalkozni.

-Öhm....Ismered a könyvet, amiből a prezentációt készítjük? -kérdeztem,csak hogy oldjam egy kicsit a feszültséget, majd az ablakhoz sétáltam, hogy kinyissam.
Éreztem magamon Aidan pillantását, ami majdnem lyukat égetett a testembe,sőt a szívembe is.
Mikor felé fordultam, akkor sem kapta el a tekintetét.
-Olvastam már, igen.
-Remek. -mondtam. Ezzel egy kicsit megkönnyíti a közös munkát.
-Akkor tehát....Ugye a könyv főszereplői sok megpróbáltatáson mennek keresztül. A fiú elköltözik, majd beáll katonának, és magára hagyja a lányt, akibe világ életében szerelmes volt.
Aidan csak bólogatott, így gondoltam folytatom.
-A lány csalódott volt, mert szerette volna, ha a férfi keresi, de nem tette. A lány élete keserű lett. -ekkor éreztem, hogy már nem csak a könyvről beszélek. -Egyedül érezte magát, és tudta, hogy a férfi továbblépett, és már nem szereti.
-Ez nem igaz!! -pattant fel Aidan az ágyról, én pedig döbbenten meredtem rá. -A férfi végig szerette, de a háború miatt muszáj volt elmennie. Soha nem felejtette el a lányt, és nem telt úgy el nap, hogy ne gondolt volna rá. -én is felálltam a székből, mert kezdtem ideges lenni, hogy Aidan mennyire is hasonlít a történet főszereplőjére. Közelebb lépett, de én a helyemen maradtam. - Hiányzott neki, és alig tudta elviselni azt, hogy nincs vele. Mintha kiszakítottak volna belőle egy darabot. Az a lány volt a Mindene. Tudod, milyen nehéz lehetett elviselnie, hogy élete szerelmét el kell hagynia? -mondta ingerülten.
-Nem, nem tudom Aidan. -hazudtam. -De te honnan tudod? -kérdeztem, mire arcára kiült a döbbenet.
Elfordítja a fejét, de még közelebb jön, majd újra a szemembe néz, és alig hallhatóan hozzáteszi.
-Mert még most is azt érzem, és akkor is azt éreztem, amikor kiléptem az életedből.