Again

20. rész

Ha eddig nem éreztem magam teljesen letaglózva, akkor most biztosan.
Teljesen elkanyarodtunk a tárgytól, és fogalmam sincs, mit mondhatnék.
-Sajnálom Mia, oké? Nem akartam elmenni, és soha nem akartalal elhagyni. De ez nem az én döntésem volt. Mit tehettem volna? Még kölyök voltam.
-Soha nem is hibáztattalak azért, hogy elmentél. -mondtam.
-Akkor miért hiszed azt, hogy elfelejtettelek, és nem érdekeltél? -kérdezte.
-Nem hiszem azt...vagyis nem tudom. Csak borzasztóan nehéz volt. -elfordítottam a fejem, és az ablakhoz sétáltam, remélve, hogy nem látja meg kibunnyanó könnyeimet.

Miért kellett ezt felhozni?

Lassan letöröltem a könnycseppet, és vártam, hogy eltűnjön az az égető fájdalom, ami a szívemet hasogatta.
Aztán két tenyeret éreztem meg a derakamra simulni, és orromba beférkőzött az a tipikus "Aidan illat."
Éreztem a mellkasát a hátamhoz közeledni, és nekidőltem. Fejemet hátrahajtottam, így pont az Ő feje alatt volt. Szorosan magához ölelt, és a szívem kihagyott egy pár ütemet. Azt akartam, hogy soha ne múljon el ez a pillanat. Csak álltunk ott, és a csendes szipogásomat hallgattuk.
Lassan teltek a percek, és már véget akartam vetni a pillanatnak, amikor Aidan lassan az állam alá nyúlt, és felé fordította a fejemet. A szemembe nézett, majd a számra. Mélyen beszívta a levegőt, majd egy pillanat alatt megszűntette a közöttünk lévő távolságot.
Most nem úgy csókolt, mint az első alkalommal.
Nyelve bejutást kért a számba, amit meg is adtam neki, mire Ő megfordított a karjaiban, és erősen magához húzott.
Kezeimmel átkaroltam a nyakát, mire Ő belemarkolt a hajamba, én pedig eleresztettem egy sóhajt.
Nem tudom mi váltotta ki ezt belőle, de egy pillanatra abbahagyta a csókot, majd a combjaimat megragadva felvett az ölébe, és a falnak döntötte a hátam.
Soha életemben nem éreztem még ilyet, mintha a levegő perzselt volna körülöttünk. Egyszerűen akkor valami mintha mindkettőnkben elpattant volna, és tudtuk, hogy nem lehetünk csak barátok.
Bár én eddig nem hittem volna benne, hogy akármi is lesz köztünk, mert azt hittem, hogy csak a barátjának tart. Vagyis nagyon úgy tűnt.
Hogy én mekkora egy hülye vagyok!
El sem hittem, hogy tényleg ez történik.
Kezemet feljebb csúsztattam, és a haját kezdtem el piszkálni, mire lassan elmosolyodott. Ez engem is mosolygásra késztetett, így elszakadtam tőle, Ő pedig letett, és összeérintette a homlokunkat.
Olyan volt ez a pillanat, mint a mesékben. Annyi sok szenvedés után, talán valami jó következik.
Kezét az arcomhoz emelte, majd lágyan megcirógatta azt, és a szemembe nézett.
-El sem tudod képzelni, hogy mióta várom, hogy megcsókolhassalak -mondta, mire lágyan a kezébe hajtottam a fejem.
-El sem tudod képzelni, hogy mióta várom, hogy megcsókolj. -suttogom, mire felcsillant a szeme, ajkát egy lágy mosolyra húzva újra megcsókolni készült, amikor valaki kopogott az ajtómon.
-Basszameg. -motyogta, majd lassan elengedett, én pedig sóhajtva az ajtóhoz sétáltam.
-Várj! -kapott a karom után Aidan, majd lesimította a hajamat a fejem tetején. -Nehogy azt higgyék, hogy valami rosszat csináltunk. -mondta, és rámkacsintott.
-Jesszus. -fülig vörösödtem, majd a hajamat babrálva az ajtóhoz siettem.
Kinyitottam, és Anyut láttam meg.
-Szia....sztok! -kukucskált át a vállam fölött. -Hoztam haza egy kis kaját, gyertek egyetek! -mondta hatalmas, mindenttudó mosollyal az arcán.
-Öhm..oké. Aidan? -fordultam hátra.
-Persze. -nevetett fel, majd lazán mellém sétált.
Mindannyian kimentünk a konyhába, ahol Anya már kipakolta az ételeket a tányérokra.
Leültünk, és mind enni kezdtünk.
Pár perc múlva Anyu megszólalt. Tudtam, hogy nem fogja sokáig bírni.
-Szóval, mi járatban nálunk Aidan?
-Meevel egy közös feladaton dolgozunk, így már ma hozzáláttunk. Nem akarom lerontani a jegyét. -nézett rám, és aranyosan elmosolyodott.

Egyszer még megöl engem ez a fiú.

-Áá, értem. Szóval akkor kibékültetek? -kérdezősködött tovább.
-Mondhatni. -vágtam rá gyorsan, mielőtt Aidan kikotyog egysmást.
-Végre!! -kiáltott fel Anya örömében. -Nagyon reméltem, hogy meg tudjátok beszélni, és ugyan olyan jóban lesztek, mint régen.
-Még jobban. -mondta Aidan, mire én félrenyeltem az éppen rágott falatot.
Kezét a hátamra tette, és köröket kezdett rajzolni rá.
-Nehogy megfulj nekem! -mondta, és összenevettek Anyuval.
Hát ez hihetetlen.
A délután további részében beszélgettünk így hármasban, majd Aidan hazament.

Én pedig itt maradtam kétségek között. Megírtam a leckém, majd lezuhanyoztam.
Felvettem a pizsamám, majd visszavonultam a szobámba.
Bedugtam a fülesem, és a plafont bámulva gondolkoztam.

Már félálomban voltam, amikor megrezzent a telefonom a kezemben.
Hunyorogva nyitottam fel, és megnéztem az időt. 00:00.
Egy új Messenger üzenet.

Aidan:
Jó éjt bébi.❤

Me:
Jó éjt.❤

Jézusom! Bébinek nevezett!
Akkor most együtt vagyunk vagy nem?
Mit jelent az hogy bébi? Azt a szerelmesek használják, nem?
Teljesen összezavar.
Még szerencse, hogy hamar elnyomott az álom.

Másnap reggel az ébresztőm hangjára keltem, és fáradtan dörzsöltem meg a szemeimet.
Elvégeztem a reggeli teendőim, majd a fürdőből kivonulva visszamentem a szobámba, és azon agyaltam, hogy mit vegyek fel.
Végül egy egyszerű fekete nadrág, és egy kék-fehér csíkos ing mellett döntöttem, amit a nadrágba tűrtem.
A házban szokás szerintem senkit nem találtam, így gondoltam el is indulok a suliba.
Felkaptam egy almát, és bedobtam a táskámba.
Felvettem a cipőm, és kilépve az ajtón becsuktam azt.
Nem tudtam, hogy várjam e meg Aidant, vagy mi legyen, így elkezdtem előkotorni a fülhallgatóm.
Ekkor hallottam egy ajtócsapódást, majd sietős léptek köteledtek felém.
Megfordultam, és ekkorra Aidan már előttem állt. Egy fekete nadrágot, és sötétkék felsőt viselt, tornacipővel.
A haja most is olyan kócosan, de mégis tökeletesen állt, mint mindig.
Végignézett rajtam, majd ajkát aranyos mosolyra húzta, és mélyen beszívta a levegőt.
Odahajolt hozzám, majd a fülembe suttogta:
-Gyönyörű vagy.
Lehelete az arcomat cirógatta, mire nyelnem kellett egy nagyot.
-Köszi. -suttogtam.
Miért gyengülök el mindig mellette?

Összeérintette az arcunkat, majd egy lágy csókat nyomott az ajkaimra.
A szívem vadul dobogni kezdett, és bőröm bizsergett az érintése nyomán.
Elhúzódtam, majd rámosolyogtam.
-Indulhatunk? -kérdezte.
-Persze. -motyogtam, majd sétálni kezdtem. Legnagyobb meglepetésemre a kezemhez nyúlt, és rákulcsolta ujjait az enyémekre.
Csendben sétáltunk, és a házakat néztem, amik mellett elhaladtunk.
-Szótlan vagy....-mondta, és éreztem tekintetét az arcomon.
-Nem is. -fordítottam el az arcom.
-Tudom mi jár a fejedben. És én sem tudom a választ a kérdésre. Csak azt tudom amit érzek, és azt is érzem, amit Te érzel. Vagyis remélem jól érzem. De nem akarom, hogy elsiessük. Nem akarlak elijeszteni. És nem akarom elrontani azt, ami köztünk van. Hogy ha minden jól alakul, akkor hidd el, hogy lépni fogok.
De most félek, hogy nem tudsz majd ilyen gyorsan átváltani, vagy hogy túl korainak találod ezt.
Bármit megteszek, hogy neked ne legyen semmi kellemetlen. -mondta, miközben maga felé fordított.
-Köszönöm szépen.