Again

10. rész

Aidan szemszöge

A film végén Mia állt fel legelőször.
Úgy érzem, hogy nem tetszett neki.
Bár nem is azért választottam ezt.
Csupán azért, mert tudtam, hogy félni fog, és akkor én ott leszek, akibe kapaszkodhat.
Azt akartam, hogy újra bízzon bennem.
Hogy újra közel legyünk egymáshoz.
Nem tudom, hogy Ő hogy van ezzel, vagy mit érez.
De azt tudom, hogy nem lehet közömbös irántam.
Észrevettem, hogy belepirult, mikor magamhoz vontam, vagy mikor apró köröket rajzoltam az oldalára az ujjammal.
Mikor beleszagolt a pulcsimba, azt hittem elröhögöm magam. Nagyon aranyos volt.
Legszívesebben sosem engedtem volna el.
De Ő úgy sietett kifelé a moziból, mintha üldözné valaki.

Amint kiértünk, és láttam hogy megnyugszik, gondoltam én kezdeményezek beszélgetést.
  -Minden oké?
  -Persze, megvagyok. -mondta bizonytalanul.
  -Kávé? -kérdeztem felvont szemöldökkel, remélve, hogy igent mond.
  -Kávé. - megörültem, hisz nem akar itthagyni azok után, hogy elrángattam egy olyan filmre, amit tudtam, hogy nem fog szeretni. Bár nem hiszem, hogy olyan rosszul érezte volna magát.

Beléptünk egy nagyon  hangulatos kávézóba. Nem volt sem giccses, sem túl hivalkodó. A falak bézs színűek voltak, az asztalok sötét barnák, és hozzájuk tartozó barna székek. Egyszerű lámpák világították meg a hangulatos helységet. A pincérek ide-oda szaladgáltak. Ahogy láttam, Meenek is tetszett a hely, ámuldozva forgatta a fejét jobbra balra.
Vajon eddig még sosem járt itt?
Sosem hozta el senki randira?
Vagy ez nem randi?
Nem, dehogy.
Ez egy baráti....randi.
Jó, nem érdekel mi ez, csak az, hogy Ő is itt van.
Vagyis nemsokára nem lesz, ha még tovább bámulom úgy, mint egy kisgyerek a fagyit.
Gyorsan visszakapcsoltam az agyam, és elindultam egy asztal felé, mire Ő is követett engem.
Leültünk egymással szemben, én pedig odanyújtott neki az itallapot, mire Ő csak lágyan elmosolyodott.

Bárcsak mindig így lenne.
Bárcsak minden nap mosolyt tudnék csalni az arcára.
De nem, nekem a hülye focicsapattal kell lennem.
Miközben elkísérhetném Miat suliba, és haza.
Szünetekben meselhetnék neki hülye vicceket, hogy ne unatkozzon, és ebédnél is mellette lehetnék.

Gondolataimból a pincérnő szakított ki, aki épp pont most állt meg az asztalunk mellett.
  -Jó napot! Mit kérnek? -mosolygott rám, és Miat teljesen figyelmen kívül hagyta.
  -Mia? -kérdeztem udvariasan.
  -Egy cappuccinot kérek. Köszönöm. -mosolygott kicsit gúnyosan a csajra, mire majdnem elröhögtem magam.
  -Én egy kávét, feketén. -mondtam, és szememet le sem vettem Miaról, aki épp az egyik asztaldíszt kezdte el birizgálni.
  -Esetleg még valamit? -kérdezte még mindig a pincérnő, pedig már azt hittem, rég elment.
  -Nem, köszönjük. -próbáltam lerázni.
  -Ha meggondoltad Magad, szólj nyugodtan. -mondta nekem kényesen, majd elment.
Mia gúnyosan felnevetett, mire nekem is mosolyra húzódtak az ajkaim.
  -Mi az? -kérdeztem játékosan.
  -Hát nem láttad?
  -Mit kellett volna? -mondtam, meglepődöttséget színlelve.
  -Először is -kezdett bele, ujjain mutogatva, mire én hátradőltem a széken, és mosolyogva vártam a folytatást - Annyira látványosan bámult Téged, hogy az már nekem volt kínos. Jó hogy nem csorgott ki a nyála, lehetne egy kicsit több tartása, és nem kellene kikezdeni minden jöttmenttel, azért mert jól néz ki. Másodszor, az utolsó mondatánál már tegezett, szóval ez szakmai amatőrségre utal. Aztán meg -itt elváltoztatta a hangját, hogy kényes legyen - Ha meggondoltad Magad, csak szólj! Haha. -majd a beszéde végén újra felnevetett. -Nevetséges.
  -Szóvaaaaal -kezdtem. -Szerinted jól nézek ki? -nevettem fel ravaszul, mire látványosan vörösödni kezdett, majd megütötte a kezemet.
  -Szóval Te csak ennyit fogtál fel abból az egészből, amit mondtam? -nevetett hitetlenkedve.
  -Ez az egy részt volt, ami érdekelt. -mondtam mostmár teljesen komolyan, mire az Ő arcáról is lefagyott a mosoly. Arcát felém fordította, és szemeit az enyémekbe fúrta.
Nem tudom, hogy pontosan mit láttam benne.
Meglepettséget, vagy ijedtséget.
Talán mindkettőt.
Kezdtem úgy érezni, hogy átlát rajtam, és tudja, hogy érzek.
Szemei lyukat égettek belém, de képtelen voltam elfordítani a fejem.

Épp szólásra nyitottam volna a szám, de megint megjelent az idegesítő pincérnő.
Letette elénk az italokat, mire mindketten megköszöntük.
A lány meg csak kacsintva otthagyott minket.
  -Hát ez hihetetlen. -nevetett újra.
  -Ne is foglalkozz vele. -mondtam, és belekortyoltam a kávémba.
  -Egyébként -kezdtem, mert pár dolog érdekelt vele kapcsolatban. Vagyis inkább minden. -Milyen volt, míg nem voltam itt. Vagyis mik történtek Veled?
Arcán először egy kis rémület futott át, majd hamar rendezte vonásait, és apró mosolyt varázsolt arcára.
  -Hát, tudod, igazából a szokásos. Anyuék sokat dolgoztak, és dolgoznak most is. Josh sosincs velem, minden héten bulizik vagy fellép az együttesével. Egész népszerűek, és ennek örülök is. Csak kár, hogy így rám nincs ideje. Meg aztán, elmentél, és megváltozott minden. -mondta, és lassan kavargatta az italát, fel sem nézve belőle - hiába voltam jóban Willel és Haileyvel, nem tudták pótolni a helyed. Persze imádom Őket, de akkor sem volt ugyan olyan. -összefacsarodott a szívem ezek hallatán.
Pár percig némán ültünk.
Nem tudtam mit tegyek.
Kezéért nyúltam, és gyengéden megszorítottam ujjait.
  -Sajnálom. -csak ennyit tudtam kinyögni.
  -Nem a Te hibád. -mondta. -De próbáltam túllépni rajta, vagyis -mondta, aztán lesütötte szemeit.
  -Mondd. -kértem, de láttam, hogy kényes témához értünk.
  -Beszélhetnénk erről négyszemközt? -kérdezte, mire én rögtön intettem a pincérnek, hogy fizetünk.
Odajött, én meg odaadtam neki a megfelelő összeget.
Mindketten felállni készültünk, de a pincér csaj megint megszólalt.
  -Esetleg írjam fel a számom egy szalvétára? -kérdezte nyájas hangon, amitől a hideg is kirázott, és felment bennem a pumpa.
  -Nem, kösz. Ha nem vennéd észre, nem egyedül vagyok. -mondtam, és megragadtam Mia kezét -De ha egyedül lennék, sem kéne a számod.
Azzal sietve hagytuk el a kávézót, és a Pláza területét.