A szőke herceg (Draco Malfoy x OC)

Varázslók vagyunk, honnan a francból szereztél ragasztót?

Azt hittem, hogy akkor csak túlgondoltam a dolgokat, mely szokásom és másnap minden rendbe jön, de tévedtem. Azóta nem szóltunk egymáshoz és nem is kerestük egymás társaságát Dracoval, én pedig emiatt teljesen kiborultam, talán jogosan, talán nem. Viszont el kellett fogadnom, hogy vége és ennyi volt. Persze Hermione mindig az oldalamon volt Harryvel és Ronnal. Talán néha nagyon kellemetlen lett a társaságuk, mert egyedül akartam lenni, ami lássuk be... Nem igazán sikerült. Elmentünk együtt egy Roxmortsi hétvégére, de nem volt valami izgalmas, amit említhetnék. Harry gőzerővel készült a második fordulóra, Hermione pedig tanult a vizsgákra, Ron pedig Ron volt, mint mindig.

Egy nap végül sikeresen magamra maradtam, miközben a könyvtár ódon padlózatát koptattam lábaimmal.Végigsétálva egy iratokkal teli folyosón, megcsúsztam a frissen mosott fa padlózaton és esésemet megakadályozva kapaszkodtam az egyik szekrénybe, de csak újságcikkeket löktem le magammal. Reméltem senki sem hallotta meg koppanásomat a padlón, főleg nem Flinch, mert akkor jaj lett volna nekem, hogy, hogy mertem tönkretenni a a gyönyörű padlóját. Végül a padlóra nézve az egyik újságcikk megfogta az érdeklődésem.

- Tom Riddle és Sakura Teayoung összeházasodott. - olvastam fel a címet, majd a lap után nyúltam, de, amikor megérintettem a fejem extrémen fájni kezdett, amitől térdre rogytam, majd eszméletemet vesztettem.

Mikor újra tudtam magamról, még nem a valóságban voltam, inkább egy álomban. A sötétség mindent körbe vett csak egy férfi egyre növekvő hangját hallottam a feketeségben. A hang ismerős volt és fájdalmas, én pedig nagyon féltem. Végül a kezeimet a fülemre tapasztottam és azt ordibáltam, hogy hagyja abba.

- Ne feledd ifjú Chizuko... ugyanazok vagyunk! - hallottam, mielőtt sikítva felültem volna a könyvtárpadlóján, miközben valaki a nevemen szólít. A szívem a fülemben dobogott és a hangok is tompán érkeztek az agyamba és azon gondolkoztam kié lehet az engem most szólító hang, majd hirtelen éreztem, ahogy a szám megtelik vérrel, mely az ajkaim sarkánál le is kezd folyni.

- Draco? - néztem fel, mire megláttam azt az ismerős szőke hajat, majd az aggódó tekintetett.

Észrevéve a vért azonnal a szám elé raktam a kezem. Nem szólalt meg, mert tudta, hogy ez nem a szavak ideje. Csak némán felhúzott a padlóról és bekísért az orvosiba, miközben próbáltam összeszedni magam, az álmom vagyis inkább látomásszerűségem kezdett egyre homályosabb lenni egyedül az az egy mondat ragadt meg a fejemben. Bár az orvosiban a nővérnek lövése sem volt arról, miért telt meg a szám vérrel, mivel abbamaradt, ezért nem is foglalkozott vele tovább. Így csak tovább ültem az ágyon, miközben Draco átölelt... VÁRJUNK! Most ő... Oh, hogy lehet ilyen a szerelem? Azt hittem szakítottunk, miután egy teljes napig jártunk. Mire már regisztrált az agyam már mindegy volt, hisz újra melegséget éreztem az ajkaimon. És biztosíthatok mindenkit, hogy ezúttal ez nem a vér volt.

- Hiányoztál. - mondta mikor elváltunk, de én csak összevont szemöldökkel figyeltem a szőkeséget. Szóval legalább egy hónapja nem beszéltünk, CSAK IS miatta, erre pedig jön, hogy hiányzok neki? NEVETSÉGES!

- Ezt komolyan gondolod? Összetörted a szívem. - Ez kevésbé drámaian hatott a fejemben. Na, mindegy.

- Akkor, majd rendbe hozom. - fogta meg a vállaimat és elszántan égette bele szemeit az enyémbe.

- Amikor a legutóbb azt mondtad, hogy valamit megoldasz, a dolgok csak még jobban szétcsúsztak.

- Jó, de ezúttal, hoztam ragasztót is! - majd a zsebében kutakodva elő is vett egyet.

- Varázslók vagyunk, honnan a francból szereztél ragasztót?

- Hermione.

- Te ragasztót kértél Hermionétól? Mi történt veled?! Milyen szellem szált meg?!

- Semmilyen, de soha többé nem ismételném meg azt a beszélgetést. - mondta enyhe kínossággal a hangjában.

- És vissza is tértél. - ütöttem bele gyengéden a vállába, miközben a karjai között tartott.

- Mi történt... akkor? - váltott hirtelen témát.

- Nem emlékszem... minden... olyan... homályos. Már arra sem, hogy mit csináltam előtte.

- Semmire? - kérdezte aggodalommal

- Csak egy mondatra. Ne feledd ifjú Chizuko... Ugyanazok vagyunk. Egy hang mondta és bár tudnám, hogy értette. Ez az év kezd egyre őrültebb lenni.

- Köszönöm, hogy szóltál, mert magamtól, nem vettem volna észre! - hördült fel

- Hé! Ne legyél seggfej, ahogy szoktál! - szóltam rá mérgesen és karba tett kézzel.

- Tudom, nálad ez nem válik be. -válaszolt, miközben felkapott a karjaiba

- Akkor most megint járunk? - kérdeztem, miközben a kezeimmel az ingébe kapaszkodtam.

- Sosem szakítottunk. - válaszolt frappánsan, amiért szorosan át is öleltem, mert mi mást is tehettem volna? Lehet, hogy egy idióta, de ő az én idiótám és senki sem veheti el tőlem, amíg élek és lélegzek.

Másnap akkora nagy elánnal jöttem Hermione felé, hogy majdnem felborítottam szegényt. Délután volt és jelenleg szabadidő is, ami miatt most a barátaimmal lehettem, mely mindig jó számomra, hisz olyanok ők, mint a családom.

- Valaki nagyon vidám a mai nap.

- Persze, hogy vidám vagyok! Megoldódtak a nézeteltéréseink és újra együtt vagyunk!

- Tudom. - válaszolt Hermione - És szívesen, mert én segítettem.

- Igen, a ragasztó. - húztam széles mosolyra a számat.

- Milyen ragasztó?

- Az a mi titkunk és az is fog maradni.

- Holnap lesz a második próba! - hoztam fel egy újabb témát - Én rád szavaztam Harry.

- Köszönöm bizalmadat Chizuko, nem fogok csalódást okozni.

- Remélem is. Meg... Volt egy kis balesetem a könyvtárban...

- Mi történt?

- Nem igazán, csak foltokra emlékszem és mire feleszméltem a könyvtár padlóján voltam és vér volt a számban. Draco kísért fel az orvosiba.

- Tényleg semmire sem emlékszel?

- Csak egy mondatra. Ne feledd ifjú Chizuko... Ugyanazok vagyunk. Minden más káosz.

- Voldemort...

- Mi?

- Csakis Voldemort képes ilyen alattomos dologra!

- Ennek semmi értelme, Harry. Minek lennék Tudjukki áldozata?

- Ezt kell kiderítenünk.

- Mennyi az idő?

- 5 óra miért...? - de mire Harry megfordult, hogy rám nézzen én már el is tűntem a randevúmra Dracoval. Opsz... Lehet, hogy ezt meg kellett volna nekik is említenem.

Még épp időben elkaptam Dracot, akivel Suzan beszélgetett. Odaérve Suzan azonnal lelépett, így kettesben maradtunk. Nagyon nem volt semmi, amit tehettünk volna az iskolában, ezért csak leültünk beszélgetni magunkról, a családról, a terveinkről, mindenről, amiről csak lehet és érdemes lenne. De az idő, melyet együtt töltöttünk teljesen megérte, mert újra boldog voltam, és talán annyira is, mint még soha az egész életemben eddig. Végül talán valamikor este 10 fele Draco karjai között aludtam el nem tudva, hogy milyen veszélyek várnak ránk.