Amikor rátaláltunk nagy nehezen a Thesztrálokra már szinte mindenki ott volt. Az erdő csöndjét csak a mi hangunk törte meg.
– Sziasztok, annyi a lényeg, hogy Theszrálokkal fogunk repülni, hogy megmentsük Siriust!
– De én nem is látom őket! – mordult fel mellettem Malfoy.
– Akkor majd beülsz Chizuko mögé! – s ezzel a kijelentéssel fel is ugrott az egyik hátára, s én is ezt tettem.
– Gyere – nyújtottam a szőke felé a kezemet, aki megfogva azt felszállt mögém a lényre és elindultunk.
A kilátás csodaszép volt, a hegyek, a folyók, a falvak. Valamikor este érkeztünk meg és vagy nyolcan álltunk a lefelé induló telefonfülkében. Senki sem volt a teremben, se őrök, se dolgozó emberek. Az egész hely üres volt, ez pedig rosszat sejtetett. Mielőtt Harry után indulhattam volna egy másik lifthez, azelőtt Draco megfogta a vállamat.
– Chizuko, bármi történik a mai nap azt tudnod kell, hogy melletted állok.
– Tudod, ezzel nem nyugtatsz meg.
– Nem is az a célom vele, ha tudjukki tényleg Siriust kínozza, lehet, ma meghalunk.
– Lehetnél optimistább is! – szóltam rá, miközben beszálltunk a liftbe.
Mire megtaláltuk azt a szobát, a fél főosztályt átjártuk. A szoba polcokkal volt tele, annyival, hogy a végén elfogott az émelygés. Nem sokat sétáltam Harryvel, amikor megtaláltunk valamit, amit nem kerestünk. Találtunk két egymás mellett álló gömböt, amit azonnal fel is ismertem.
S.P.T.-től A.P.W.B.D-nak
Sötét Nagyúr és (?) Harry PotterIlletve
S.P.T.-től A.P.W.B.D-nak
Sötét Nagyúr és Chizuko Tsuky– Mi ez? – kérdezte értetlenül Ron. – Miért van ott a nevetek?
– Ezek azok Harry... – szólaltam meg halkan, a gömbömért nyúlva.
– Nehogy hozzányúlj! – csapott Hermione a fejemre.
– Lehet meg van átkozva – kezdte idegesen Neville.
– Merlinre, rajta van a nevem! Ez egy jóslat és tudni akarom mi van benne!
– És mi van, ha megbánod? Ha nem tartalmazza a válaszokat, amiket te keresel.
– Sosem fogom megtudni, ha nem nézem meg – s Harryvel együtt levettem a gömböt és vártuk mi fog történni.
És ekkor a hátunk mögött megszólalt egy lusta, gúnyos hang:
– Ügyesek vagyok, Potter és Tsuky! Most pedig szépen lassan forduljatok meg, és adjátok ide azokat nekem!
Ekkor mindenhol csuklyás alakok jelentek meg és tudtam... ez egy csapda.
– Adjátok ide őket! – kiabált egy türelmetlen Lucius. Éreztem, ahogy Draco mögöttem próbál elbújni. Nem akart újra szembe nézni az apjával, ezért a körünk közepén áll, így pedig senki sem láthatta, hogy itt van.
– Előbb halok meg, minthogy nektek adjam a jóslatom! – emeltem fel a pálcámat.
– Látom felvágták a nyelvedet! – szólalt meg az egyik csuklyás nő. – In...
– Protego! – kiáltottam el az ellenvarázslatot, mielőtt még elindulhatott volna a gömböm. – De ha már itt tartunk miféle jóslat ez? Tudják engem is nagyon érdekel a tartalma.
– Ugye viccelsz Chizuko Tsuky?
– Nem. Tudjátok Voldi egyszer sem említette minek kellenének neki ezek a jóslatok.
YOU ARE READING
A szőke herceg (Draco Malfoy x OC)
FanfictionChizuko Tsuky egy különleges lány, még a varázslóvilágon belül is. A 4.-es Mardekáros lány nem is tudja mennyi minden múlik csak rajta és, hogy még talán fontosabb szerepe van, mint Harrynek. Ekkor lép be életébe Draco Malfoy, Hermione által csak se...