ráktérítő; knj&wbb (BEFEJEZETT)

| n y o l c |

Feladó: Kim Namjoon [kim.namjoon@empas.co.kr]

Címzett: Park Nari: [nari.95@hotmail.co.kr]

Tárgy: Re:Re:Re:Re:Re:Re:Re:Namjoon!

               2018. 07. 20.

„Liliom, kezdek dühös lenni,

mert még mindig nem válaszoltál a kérdéseimre... Így hogyan várhatod el, hogy én válaszoljak a te érdeklődésedre? Tudom, majd megértem. De ismersz, és azt is tudod, hogy türelmetlen vagyok – talán sokszor túlságosan is. A legjobb barátom vagy, és világéletben testvérként szerettelek, míg te világéletben többnek tartottál, mint testvér. Ne haragudj, csak nem értem a női logikádat, fogalmam sincs, hogy miért nem válaszolsz. Augusztusban szeretnék veled találkozni. Lehetőleg nem egy, és nem két napra.

Való igaz, DK-val rengeteg a probléma. Misét kellene tartani a problémáinkból. Méltányolom az ötleted, miszerint az egyik európai országba kellene költöznünk; úgy tudom, ott bizonyos államok már elfogadták például az LMBT közösséget is. Dél-Koreában a politikusaink képtelenek lennének erre. Ezt mindig is gyűlöltem, főleg, hogy a huszonegyedik században illene nem megbotránkozni a rasszon, nemiségen, meg miegymáson. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy máshol is vannak rossz dolgok, csak ezt a dél-koreai műmájerséget nem szeretem. Azt hiszem, tudnánk ezen vitatkozni egy ideig.

Rettenetesen lehangoló lettél, drága Csiperkém. Ha nem a Kávéba, akkor majd beülünk máshová kávézni, csak ketten, ígérem! Soha senkit nem engedek a törzshelyünkre magunkon kívül. Soha, de tényleg... Ígérem. Továbbá: tudtam ezt a kékről, ugyanakkor azt már nem, hogy ennyire szimbólumszerető lettél. Anno nem szeretted, ezt a kollégiumi szobában mondtad. Még arra is emlékszem, hogy a fejem az öledben volt, te pedig a hajamat túrtad, igen, te, te majom!

Soha nem mondtad, hogy gyereket szeretnél. Igaz, ott az örökbefogadás, de az valóban más, mint a szülés, hiszen egy anya „szüléssel adja meg a módját", úgy igazán. Mélységesen sajnálom, hogy neked se adatott meg még a lehetőség, hogy legyen valakid, úgy igazán. És mélységesen sajnálom azt is, hogy sose vettelek észre magam mellett, pedig így visszagondolva, te tényleg ott voltál mindig.

Még mindig nem hiszem el, hogy Panda létezik. Lökött vagy, Lily-m, édes Liliomom. Mindenesetre jó olvasni az üzeneteid ezen részét, még ha nem is hiszem őket túlontúl igaznak. De ezt ne vedd sértésnek. Csak így látom. Ráki kapitány jól van, igyekszem megfogadni a tanácsaidat, de még mindig úgy gondolom, hogy mérges rám. Ha tudnám miért! Esténként nehezen megy az elalvás, még mindig. Csattogtatja az ollóját, és a hideg ráz miatta. Este próbál figyelmeztetni. De mégis mire? És: hogy lehet nálam okosabb a kis jószágod?

Nem értelek a visszacsókolással kapcsolatban. Ezt tényleg így gondolod, még úgy is, hogy az elmondottak és leírtak alapján szeretsz?

Én azért ölellek, továbbra is, és szeretlek, továbbra is,

Namjoon.

Ui: Nem akarok veled veszekedni. Az ismeretségünk alatt egyetlenegyszer veszekedtünk, és azóta soha többet olyat. Viszont szeretnék válaszokat kapni, ha nem veszed zokon."

v e s z e k e d é s ; (valamikor az együtt töltött éjszaka után)

hagyj békén, nam / napok óta ezt csinálod / nem érdekelsz / ... / elmondanád, hogy mi a baj? / [a lány direkt elfordítja az arcát, hogy a fiú ne vegye észre a könnyeket; a lány végzős; a fiú már egyetemista; éppen, hogy egy szobába kerültek, hiszen, hogy kerülhettek volna szét legjobb barátokként?] / csiper... / ne mondd ezt / csak meg akarom érteni, hogy... / ne érts meg semmit / ... miért nem hagyod, hogy megértselek? ez miért jó neked? / ... / ... / ... / ... jó [a fiú el akarja hagyni a szobát] / legalább most ne menj el! [a fiú megtorpan, majd a lányra vet egy hosszú pillantást; csak most veszi észre, hogy halkan sírdogál; melléül az ágyra] / ... / nem megyek el, ha elmondod, mi bánt. de így nem tudok segíteni és nem tudjuk megbeszélni a dolgokat / csak hiányzol / ... / nem vagy itt sosem, vagyis, manapság mindig az új barátaiddal vagy. és félek / mitől, kisliliomom? [a fiú a saját ölelésébe vonja a lányt] / hogy egyszer csak itt hagysz. és nem ez a baj / hanem? / csak úgy érzem, túl könnyen elveszthető vagyok neked

A család úgy üdvözli, mintha világéletben ott lett volna Nari, és mindenki életében. Közéjük ül az asztalhoz, tányért kap, makulátlanra tisztított pohárból issza a narancs-dzsúszt, és azon a széken ül, ahol az ő Csiperkéje ült mindig is.

Némán eszik az ebédet, éppen úgy, ahogyan Nari sosem szokta. Az anya szedi össze az újból mosásra váró edényeket, beviszi a konyhába; leteszi a mosogató mellé; majd visszaül közéjük.

„Azért ment Németországba, mert beleegyezett egy újfajta kezelésbe", megáll, könnyek csípik az arcát, sír, és nincs vele egyedül. „Nem akarta, hogy mi is menjünk."

Erre Jimin, jóval halkabban:

„Megvette a legdrágább szótárakat, amikről azt hitte, hogy majd, ha németül mondja ki azt, hogy

halál,

könnyebb lesz nekünk is."

Erre a mindig szigorútekintetű apa, dühösen, feldolgozatlanul:

„Akkor kezdődött, mikor várandós lett, és elvetélt. Úgy kotorták ki belőle a soha meg nem született unokámat, petefészekkel együtt, hogy majd a műtétet követően a húgyát a kurva csövek vigyék zacskóba.

Már késő volt."

Kim Namjoon előre néz, szétnyílt szájjal, hánynom kell, mondja, tudod merre van a vécé, csak Jimin válaszol, magyarázd el még ezerszer a szülőknek, hogy ne csússzanak szét, ha a lányuk rákban halt meg.

Kim Namjoon feje később a vécécsészében, mintha a petefészket, a magzatot, az eddigi üzeneteket, a rákot, az egész méhet, a freudi elszólás tettlegességét, mintha Liliom elveszthetőségét öklendezné ki.

(2018.08.16.)

——————

Kérlek írjátok le, mennyire érthető és/vagy mennyire nem ez az egész. Sokat jelentene, leginkább azért is, mert így nem tudok viszonyítani, vagy, hogy miben segítsek, hogy könnyebb legyen a megértés. Kérdezzetek, nyugodtan, ha kell.