ráktérítő; knj&wbb (BEFEJEZETT)

| m e x i k ó; 1|

120. Százhúsz nap telt el. Részt veszek egy házi betegápolás-programban is (lsd. 100. nap, vagy isten tudja, hányadikon), mit ad – ugyancsak – Isten? Shin Hwarin jött haza, az otthonomba, felszerelésekkel. Vigyorogva, fülig érő szájjal üdvözöltem, ugyanakkor volt bennem egy kis félsz – Jungkookra gondoltam, a barátomra (és a majdnem-férjemre), a házasságon kívül született majdnem-gyermekünkre. Benne is volt egy kis félsz efelől – úgy tűnt, mint aki mindent tudna. Talán túl sokat. Körbevezettem, ő hallgatagon figyelt, bólogatott; majd levette a vérem – úgy, ahogyan egy jó ápolónő teszi –, mondván, a laborba viszi, vizsgálatra. Akkor kezdtünk el beszélgetni. Randizunk, mondta, nemes egyszerűséggel, mintha csak kicsúszott volna a száján, amit már nem lehetett megakadályozni, hogy ne. Ennek örülök; nem haragszik?; tegezz nyugodtan; de nem?; nem. Meglepődött. Tudom, hogy Jungkookot boldoggá tudod tenni; tőle volt?; tőle. Beékelődött közénk a csend. És tényleg nem haragszol?; nem haragszom, mert nincs miért. Én szerettem őt, de soha nem fogom úgy szeretni, mint a legjobb barátomat. Szeretném, ha boldoggá tennéd, és engem is azzal, hogy nem mondasz neki semmit.

Rám nézett, és sírt. A szemeiben minden ott volt, de leginkább a hála az, ami. Azt hiszem így szövődik két ember közt barátság."

Feladó: Kim Namjoon [kim.namjoon@empas.co.kr]

Címzett: Park Nari: [nari.95@hotmail.co.kr]

Tárgy: [nincs tárgy]

2018. 09. 21.

„Csiperke!

Már Mexikó felett vagyunk, ami egyrészt, hihetetlen. Másrészt: ott van a Ráktérítő, vagyis, Mexikón, valahol, áthalad egy városon, falun, egy tón, nem tudni. Valahol áthalad. Ráki kapitányt is visszük magunkkal. Már lázban égek, hogy átadhassam Pandának. El sem hiszed, de Seokjin ki volt akadva, hogy nem mentem el az esküvőre (hupsz...), és kikérte magának, hogy nem foglalkozok vele és a barátnőjével. Hallottam, hogy Nana röhögött mellette, és, hogy túlkomplikálja a dolgot, de azt mondta, hogy szólhattam volna, mert akkor, csak értem, áttetetik az egészet. Mondtam, hogy utazáson vagyok, a barátaimmal, gyászollak. Az elvesztésed és a mindenedet, hogy nem vagy itt.

És igen, már nem csak hárman vagyunk. Szeretem Lucy-t. Ne érts félre. Nem érzek semmi mást iránta, mély barátságon kívül. De hallanod kell a nevetését, bárcsak hallanád! Megnyerne. Szereted a vicces embereket, szeretsz nevetni, ő is szeret. Abban a kacagásban benne van az egész élet, de az a fajta, amiben keserűség aligha van. Pedig nem panaszkodhat ő sem: lelencgyerek és prostituálttá nőtte ki magát Angliában. Azt mondta, szeret utazni, és először összevesztünk (a kávé mellett, de ő nem szereti a Melange kávét, gyűlöli), hogy szeretne valamivel kárpótolni, ha kifizetem ezt az utat. Hozzátette, a testével. Megszerettem volna kérdezni, hányszor jártak a szájában?, én hányadik lettem volna? De nem mertem. Nem tudtam, hogy egy (ahogyan mások mondják) „kurvától" ez a kérdés mennyire lehetne erkölcsös. Pedig – félre ne érts! – nem szándékoztam a szájában lenni. Nem vonzott. A testiségről és mindenről te jutottál eszembe, a szemeim előtt van a magzat, máig is. Az enyém is lehetett volna, konkrétan bárkié, de Jungkooké volt, aki most megint csak a halálod után valaki másé. A testiség nem érdekelt, az ő teste egyáltalán, de ha hallottad volna a hangját – ha hallanád, ha hallanád most is –, akkor te is a hangjára figyelnél. Nem is arra, hogy mit, hanem hogyan hangzik a világ meg az élet abból a szájból.

Még majd mesélek, de addig is puszi... Nem, az ég szerelmére, miért hiszem azt, hogy még mindig...?"

        e k ö z b e n ; [valahol a ráktérítő kapujánál, a mackók világában]

        szóval milyen mexikó, chloe? [panda az] / hát, itt az interneten azt írják, hogy barátságos emberek élnek ott / ácsi, még nálam is barátságosabbak? [grizzly felháborodik; hirtelen szomorú lesz] srácok, mi van, ha namjoon ott talál barátokat? én akarok a barátja lenni! / grizz, feleslegesen aggódsz ezen [panda legyint] én úgy tudtam, hogy mexikóban sok az ember és sok a szegény / ez igaz is, Panda! [chloe bólogatva helyesel] / meg azt is hallottam, hogy nem kevés a lövöldözés, meg, hogy az élet nem olyan fontos, mint nálunk... ó, szevasz öcskös, hol jártál? [panda jeges felé fordul, aki a kedvenc baltáját szorongatja a fehér mancsában] / jeges kiélesítette a kedvenc játékát

Kim Namjoon a leszállás után egyből fülkét keres. Száz won és három, három, három. Panda veszi fel (szokás szerint) a telefont. Nem mond semmit, Namjoon türelmetlenül szól, hogy

„Itt vagyunk. Hová kell mennünk, hogy odaadjuk Ráki kapitányt?"

Feladó: Kim Namjoon [kim.namjoon@empas.co.kr]

Címzett: Park Nari: [nari.95@hotmail.co.kr]

Tárgy: [nincs tárgy]

2018. 09. 24.

„Csiperke!

Ez az egész út, valami orbitális hülyeség, ugye? Nem, a medvékkel nem most találkozunk. Nem, nem ez az a Ráktérítő. Nem, ez az egész egy hülyeség, egy szar. Mielőtt kérdeznéd, napok óta itt vagyunk Mexikóban. Ugyancsak majdnem két hete itt vagyunk már, Mexikóban, a fővárosban.

Igyekszem lépést tartani. Igazándiból tényleg igyekszem, de aligha megy ez. Mexikóban rengeteg ember van, és érdekesen néznek ránk. Főleg a harmadik társutazóra, akinek mindig megfogom a kezét, ha kimegyek vele az utcára. Ez furcsa lehet, de néha nem is olyan, mintha ő kapaszkodna belém, hanem én benne, mintha félnék. Iszogatni akartunk egyik este, és nem tudom, hogy ő nem akarta elereszteni a kezem, vagy pedig fordítva? Az a lényeg, hogy ez a kocsmásnak is szemet tűnt, egyből barátságosan kérdezte, hogy mióta vagyunk házasok? Nekem jutott eszembe előbb az, hogy végleg eleresszem. (Egyébként izzadt tenyere van, nyirkos, és miután elengedtem, az ujjaimat kezdtem el mozgatni.) Mellettem Lucy nem értette, hogy mi van, szóval zavartan mosolygott. Mindketten valami mexikói alkoholkülönlegességet kértünk, ami szinte egyből jött is.

Élvezem a társaságát. Élvezem, hogy szeret beszélni, nyitott és a legtöbbször boldog, boldogabb nálam. Élvezem, ahogyan a nyelve beleakad a fogába, a szájüregébe, és így felejtődnek a problémák, felejtődsz te is, Csiperke, és a hiányod is. Nem beszélünk olyan dolgokról, hogy te, vagy pedig az ő előéletéről. Ezek tabutémák, csak az a különbség, hogy ő azt hiszi, nekem nincs titkolnivalóm, őróla meg tudom, hogy volt egy életszakasza, amire talán egyáltalán nem is büszke.

Aztán egy bizonyos idő elteltével, mikor már mindketten elég spiccesek és ittasak oltunk, hogy bármiről tudjunk beszélni, csak kibukott belőlem: mióta?

Egy vállrendítéssel intézte el a dolgot. A szemeiben ott volt a félelem, de válaszolt, koreaiul, de valamennyi akcentussal. Hangja, mint egy szimfónia. Mélyen nézett a szemeimbe, és nem engedte magának, hogy egy percre is elkapja az övét. Csak csendben volt. Nem történt semmi sem azon kívül, hogy csendben voltunk.

Most megyek. Fáradt vagyok.

       e k k o r ; [spiccesen]

        mióta? / [a lány megvonja a vállát; mély szemkontaktus köztük] / [egy-egy sört fognak a kezükben] / [egy ideig csend] / elég régóta / nem akarok tolakodni... / nem tolakodsz ... és ti? mióta? / tessék? [a férfi kineveti őt, vagy magát, nem tudni] ja, hogy úgy. csak utazgatunk / hogy-hogy? / az utazgatás nem elég? / de, bőven, csak... / csak? / hát, az ember pihenni akar utazással, vagy pedig valamit feledni. de tudod, ti cseszettül szomorúaknak tűntök / [a fiatal férfi lesüti a szemeit; vállat von; nem szól semmit]