Elkerülhetetlen

Félreértések

- Csináljunk valami vadat a hétvégén! 

Verőfényes napsütés ragyogta be a várost. Épp hazafelé tartottak a suliból, a március tizenötödikei négy napos hétvégét megelőző szerda délután. Hármasban ücsörögtek a busz hátuljában: Lujza, Ábel és Dina. A felvetés az utóbbitól származott. Sajnos nem tűnt el az életükből és minimum háromnaponta felbukkant az iskolában.

Lujzának semmi kedve sem volt kimozdulni a hétvégén. A legnagyobb terve az volt, hogy fel sem fog öltözni a négy nap alatt.

- Szerintem Lujzának nem lenne kedve, ráadásul tudom, hogy Szabi már hétfőn letöltötte a Démonok között mindkét részét. Filmmaratont fognak tartani, ha gondolod, csatlakozz, az is jó buli lesz.

- Szabi? Mármint az a kisfiú? Minek engedi az anyjuk, hogy ilyen szarságokat nézzen? Ha meglátnám, hogy a húgom tízévesen horrort néz, kivágnám a tévét az ablakon. 

Lujza nem tudott szólni (a busz tele volt utasokkal) így Ábelre hárult a védelem.

- Nézd, ez az ő döntése. Ha nem...

- Menjünk el valahová! - a lány erőszakosan félbeszakította őt és szorosan belekarolt a bal karjába. Kiskutyaszemekkel bámulta Ábel arcát. - Légysziii!

- De Lujz...

- Elmegyünk nélküle. - legyintett hanyagul - Nem kell ránktuszkolnia a begyöpösödött életmódját. Fiatal vagyok. Halott, de fiatal. Bulizni akarok.

- Én is fiatal vagyok, nem arról van szó, de őszintén szólva nem látom értelmét a bulizásnak. Azelőtt sem jártam rendszeresen. Nincs kedvem. Nélküle meg aztán pláne nem. - válaszolta Ábel és közben óvatosan Lujzára pillantott, aki igyekezett semleges arccal kibámulni az ablakon.

- Tényleg, hány éves is vagy pontosan...? Huszonkettő? Olyan érettnek tűnsz. - Dina minden vonzerejét bevetette. Nagy szemekkel pislogott és féloldalas mosolyra húzta íves száját. Egy pillanatra, de csakis egy pillanatra, Lujza felvonta az egyik szemöldökét. Ábel sehogy sem tűnt húsznál többnek. Az istenért, ilyen babaarccal tizennyolcnak is alig látszik...

- Huszonkettő? - Ábel elnevette magát - Nem, egyáltalán nem. Tizennyolc vagyok. Vagyis.... mostmár tizenkilenc. Vagy nem tudom. A halálunk utáni születésnapok is számítanak?

Lujzának fogalma sem volt róla, hogy Ábel milyen oknál fogva kedveli Dinát, de egyértelműen kedvelte. Lujzát magát persze gyötörte a féltékenység, ahányszor ők hárman együtt voltak valahol. Sokkal szebbnek, érdekesebbnek, nőiesebbnek és végső soron jobbnak találta Dinát magánál, arról nem is beszélve, hogy míg Lujza nem érinthette meg a fiút, Dina bármikor megtehette, amikor csak akarta. Az élet igazságtalan. "Gyereknek gyerek a barátja, tehát szellemnek szellem a barátja." Ezek szerint akkor ő nem is elég jó?

Annyira belefelejtkezett az önostorozásba, hogy nem is hallotta, mit kérdezett Dina Ábeltől. 

- Épp egy hete. - válaszolta a fiú, ki tudja mire.

- Micsoda? - Dinának elnyíltak az ajkai a csodálkozástól. - És meg sem ünnepeltétek? 

- Direkt nem említettem.

- Dehát miért? A születésnapok... mikor nekem volt, mindig úgy éreztem, enyém a világ. - Lujza úgy gondolta, hogy éltében minden egyes nap Dináé volt, függetlenül a születésnapjától. Az egész rohadt világ a velúr platformba bújtatott lábai előtt hevert. - Meg kellett volna ünnepelned valahogy.

- Azt hiszem, ebben az állapotban nem számít túlzottan... - Ábel keserédes mosolyra húzta a száját. 

- Istenem Lujza, tudnod kellett volna! - förmedt rá a lányra. - Most nézd meg, milyen szomorú!

- Egyáltalán nem vagyok szomorú. Egyébként pedig ne őt hibáztasd, légyszíves! Honnan kellett volna tudnia?

- Mit tudom én... megnézhette volna az instagramon.

- Nincs is instagramom.

- Akkor a facebookon. Az mindenkinek van.

Erre aztán senki nem mondott semmit. Lujzának lelkiismeret-furdalása támadt. Hisz' meg is nézte Ábel profilját a múlt hónapban. Emlékeznie kellett volna...

Ebben a pillanatban egy göndör hajú lány beleült Dina ölébe, minek következtében tikkelni kezdett a szellemlány bal szeme. A vulkán pillanatokon belül kitörni látszott. 

- Istenem, csak fogd vissza magad! - fogta a fejét Ábel.

Egy megállóval később a busz hátsó fele konkrétan kiüresedett. A göndör hajú lány tíz üléssel előrébb a térdét fájlalta. A többi utas rémült arccal pillantgatott hátra. Pedig Dina visszafogta magát. Lujza egy feszült sóhaj kíséretében szállt le a buszról. 

- Akkor ma buli? Nem?! Akkor holnap! Pénteken! Szombaton! VASÁRNAP?!? - egyszerűen nem bírt lenyugodni.

- Nem érted, hogy nem akar menni? - kérdezte Ábel meglepően nyugodt hangszínnel. Lujza hirtelen elbizonytalanodott. Miért maradt Ábel hangszíne ilyen semleges? Talán bántja valami?  Mi van, ha szomorú az elfelejtett születésnap miatt? Mi van, ha el akarna menni?Biztos elmenne, de nem akarja megbántani Lujzát. El kellene menni. Vagy mégsem?

- Figyelj, ha szeretnéd... - Lujza összeszorított ajkakkal nézett fel Ábelre. Az arcát fürkészte. Próbálta kitalálni, mi jár a fiú fejében.

- NA LÁTOD! - kiáltott fel Dina - Ő is el akar menni. 

- Lujza, egyáltalán nem kell... - Ábel ugyan olyan fürkésző arccal nézett vissza.

- Nananana! Nem beszéld le róla!  - rázta a fejét Dina - Elmegyünk. Megünnepeljük, hogy 19 lettél. Vadulunk egy kicsit. Aztán visszajöhettek az unalmas életébe. - az utolsó mondatánál Lujza felé bökött a fejével. 

Feszülten pislogtak egymásra.

Lujza húzta a száját. Ábel feszült arccal figyelte, ahogy Lujza húzza a száját. Dina teljesen felidegesítette magát azon, hogy Ábel feszült arccal figyeli, ahogy Lujza húzza a száját. 

- Ne csináljátok már baszki!

Lujza észrevette, hogy Ábel feszült arccal figyeli őt. Összenéztek. Ábel arca azt üzente: Tudom, hogy nem akarsz menni, minden rendben? Lujza ezt úgy értelmezte: Szomorú vagyok, hogy nem ünnepeltük meg a születésnapomat, légyszi mond igent! Az eredmény:

- Oké, felőlem... elmehetünk. - mondta tettetett lazasággal. A hatás kedvéért összecsapta a tenyereit. Egy eddig észre nem vett, szembejövő néni értetlen arccal meredt a lányra. Amint Lujza észrevette, fülig elpirult. Újabban egyre gyakrabban felejtkezett meg arról, hogy Ábel és Dina szellemek. Egyáltalán nem örült a dolognak. 

Mielőtt még bárki bármit mondhatott volna, Dina közbeszólt.

- Csodálatos! Menjünk pénteken, akkor a legnagyobb a forgalom! - Egyre egyértelműbbé vált, hogy a legtöbb helyzetben nem kérdez, csak kijelent.

- Van egyáltalán terved, hogy hová szeretnél menni? Sajnos a legtöbb hely nem igazán kedvez nektek.

- Na igen, a legtöbb. - feltartotta a bal mutatóujját. Csinos, égővörös manikűr virított a körmén. - Kivéve egyet. 

Lujzának rossz előérzete támadt.