Elkerülhetetlen

Vita és álmatlanság

Csend telepedett a szobára. Ábel a sötétkék ingének mandzsettájával babrált, Lujza pedig idegesen kuporgott az ágyon. 

- Mivel tudnálak rávenni arra, hogy segíts nekem? - nézett fel a fiú. 

- Semmivel. - vágta rá Lujza, majd hozzátette: - Te felfogtad egyáltalán, hogy mekkora hülyét csinálnék magamból? 

- Sosem próbáltad, honnét tudod?

- Néztél Te tévét? Vagy egyáltalán olvastál a témában bármit is? Én megtettem. Az emberek azt mondják, a látók csaló hazudozók, vagy elmegyógyintézetbe valók. 

-De Te nem vagy az. 

- Te ezt mondod. De csak mert ebben a...helyzetben vagy. Ha beállítanék hozzád, mint elő emberhez, és közölném, hogy "Helló, a nevem Lujza, látom a szellemeket és valaki azt üzeni neked, hogy szeret, és sajnálja, hogy haraggal váltatok el" vagy valami hasonló szöveget lenyomnék, hinnél nekem? - Ábel a padlószőnyeg kacifántos mintázatát bámulta és mélyeket hallgatott. Lujza a fejét ingatta. - Látod? Pont erről beszélek.

- De anyám nem olyan. Majd meggyőzzük valamivel. Mondok olyasmiket, amiket senki más nem tud róla. 

- Ó, csak nem nézted a Szellemekkel suttogót? - vonta fel a lány az egyik szemöldökét.

- Ami azt illeti, néztem. És ott mindig bevált. 

- Csakhogy ez a valóság. Itt az emberek kiabálnak veled, kinevetnek, megszégyenítenek... de legfőképp nem hiszik el, amit mondasz. Egész életemre megbélyegeznének, ha kiderülne mondjuk a suliban. Azt mondanák a hátam mögött, sőt, talán a szemembe is: "Nézd már, ott megy az a kettyós csaj, azt mondja, látja a szellemeket. Haha mekkora lúzer."

- Hogy derülne már ki az ISKOLÁBAN? Anyámhoz megyünk, nem a híradóba.

- Ha egy embernek elmondod, akkor már nincs visszaút. - Ábel mérgében felpattant a székről. 

- Hogy lehet valaki ennyire bizalmatlan? Ekkora...ekkora áhhhh!! BESZARI!?! - a fejét fogta mérgében. Lujza azt hitte, a fiú mindjárt letépi a saját arcát. - Mások mindenüket odaadnák azért, amit tudsz, de Te szarsz rá egy nagyot.

- Tökéletesen igazad van. - a lány megőrizte a hidegvérét. - De kiabálhatsz velem akárhogy, akkor sem teszem meg, amire kértél. - Ha Ábel a tekintetével ölni tudott volna, Lujza azon pillanatban holtan terül el. 

- Nem érdemled meg! Egyáltalán nem érdemled meg a képességed. Vétek egy ilyenre pazarolni. Tudod Te, hogy hány ember fájdalmán enyhíthetnél? Hány ember életét tehetnéd boldogabbá? 

- És velem ki foglakozik? Velem mi van hm? Tegyem tönkre az életem... - a fiú közbevágott. 

- Nagyon önző vagy. És gyáva is. Önző, gyáva, önfejű alak. - sziszegte, majd eltűnt. Egyszerűen felszívódott, mint ahogy sok más szellem is tette már ebben a házban. Lujza nem tudta, mit érez pontosan. Megkönnyebbült, de mégis emésztette a bűntudat. Talán Ábelnek igaza volt. A lány érezte, hogy a mai nap folyamán sokadszor, remegnek a kezei az idegességtől.

Késő éjjelig ébren volt aznap este. Forgolódott jobbra-balra. Órák múltán az ágy kényelmetlen volt, meleg és gyűrött. A takaró csomókba fodrozódva feküdt mellette. Tágra nyílt szemekkel bámulta a plafont és egyre csak forogtak a fogaskerekek az agyában. Nem Teodor körül, nem is Molnár Peti körül. Csakis a ma esti látogatója körül. Ábel... mi is a vezeték neve? Mint az az író. Karinthy? Nem... Kazinczy! Kazinczy Ábel. Hirtelen az eszébe villant valami. Lázasan nyúlt a telefonja után. A több órás sötétbe bámulás után szinte megvakult a képernyő fényétől. A mobil árasztotta fény halvány homályba vonta a szobát. Lujza körülnézett. Nem volt itt senki. Sem élő, sem holt, csak Ő. Egyes-egyedül. Összeszűkült szemekkel lépett fel Facebookra. (Ma el is felejtett felnézni...). A kereső egyetlen Kazinczy Ábel nevű felhasználót talált. Személyes adatai szerint Ábel 1999, március 7.-én született, Budapesten, valamint egyedülálló. Lujza rákattintott a profilképére. Nagyjából egy hónapja készült. Egy büszke, életvidám fiút ábrázolt, aki egy puccos étteremben ül, bal kezében egy borospohárral. Fehér inget viselt fekete nyakkendővel. A haja némileg elütött ettől a rendezettségtől. Leginkább úgy festett, mint egy fekete madárfészek. Épp, mint mikor ma délután felbukkant a metrópadlóból. A ravasz mosoly is stimmelt. Lujzának be kellett ismernie, hogy Ábel kifejezetten jóképű srác volt. Sőt, ami azt illeti, most is az. Fura volt elképzelni, hogy ez a fiú valaha életben volt. Akár össze is futhattak volna, mondjuk a metrón, ha már itt tartunk. Ábel üzenőfala tele volt gyászoló kiírásokkal és fotókkal. A lány úgy vette ki, hogy valamilyen autó-balesetben halhatott meg péntek este. Újra elöntötte a lelkiismeret-furdalás. Ábel népszerű volt, rengetegen szerettek éltében. Tömérdek mennyiségű képet talált róla. Bulifotókat, iskolai képeket barátokkal, sőt, még egy felvételt is egy zongoraversenyéről. Csodálatosan játszott zongorán. Sokra vihette volna ez a remek, fiatal fiú. De péntek este meghalt. Lujza könnyes szemmel tette vissza a telefont töltőre. A kijelző 3 óra 6 percet mutatott.