Elkerülhetetlen

Telefonhívás

Dénes épp borotválkozott, amikor megcsörrent a telefonja. A szám nem volt mentve a névjegyzékbe, de azért felvette.

- Halló! - emelte a füléhez a mobilt, ami ennek következtében csupa borotvahab lett. 

- Halló! Dini? - egy bizonytalan, női hang recsegett a vonal túlsó végén. 

- Igen, én vagyok az. Kivel beszélek? - kérdezte, miközben végighúzta a tenyerét a párától homályos tükrön. A tükörképe csapzottan és habosan bámult rá vissza."Frissen a zuhany alól!"

- Lujza vagyok. Öhm, nem tu... - Dini homlokráncolva emelete el a fülétől a telefont, ugyanis a készülék fülsiketítő recsegésbe kezdett.

- Lujza? Nem hallak jól. Kimész légyszi az udvarra? Lehetőleg... egyedül, ha érted. - természetesen tökéletesen emlékezett Lujzára a három héttel ezelőtti buliról, hogy is ne emlékezett volna. Azonnal aggódni kezdett. Ha a lány felkereste, annak bizony oka van.

Hallatszott a telefonban, ahogy kinyílik egy ajtó, majd becsukódik.

- Na, most jobb? - kérdezte Lujza. 

- Sokkal jobb. Tudod... ők elég furán hatnak az elektromos eszközökre. Ábel zavarta a vételt.

- Oh. Nem csak Ábel. Volt bent még valaki. - Lujza hangja zaklatottnak tűnt, de lehet, hogy csak vacogott a hidegben. Telefonon keresztül képtelenség volt megállapítani.

- Oh. Szóval már kettő van nálad... hogy bírod?

 Lujza mélyet sóhajtott.

- Egyre nehezebben.

- Akkor meg sem kérdezem, hogy hogy vagy. 

- Nem, igazából jól vagyok. Egész-jól. Vagyis... - újabb sóhaj - tűrhetően.

- Baj van? Erőszakosak? 

Valami hangtalanul elsuhant Dénes tükörképe mellett, alattomosan, akár egy árnyék. Kellemetlen érzés szivárgott fel a fiú csupasz háta mögül. Mintha valaki lyukat akarna égetni a tarkójára pusztán azzal, hogy mereven bámulja. Gyakori eset. A fiú rá sem hederített, mintha észre sem vette volna. Majd továbbáll.

- Nem arról van szó. Normálisan viselkednek. Mármint... furák mind a ketten, de épp csak annyira, amennyire emberként is volnának. Szóval érted.

- Asszem.

- Öhm... - csend állt be a beszélgetésbe. - Figyelj, lenne itt valami.

És akkor Lujza elmesélt mindent, amit fontosnak tartott. A Dinával való találkozást és a nehezen tolerálható személyiségét, valamint az Ábellel való szoros barátságot, (többre nem tért ki a kapcsolatukat illetőleg, mert nem volt biztos benne, hogy egyáltalán van mire kitérni) aztán pedig az elfelejtett születésnapot és végül Dina eszement tervét a bulizásról. 

- És akkor azt mondta: "Kivéve egyet". Szerintem sejted, hogy melyik helyről volt szó. 

Dini sejtette. A hely nem más volt, mint a három héttel azelőtt emlegetett szórakozóhely hátsó szobája, amit külön a holtak számára tartanak fenn. Lujza legutóbb egyáltalán nem akart menni.

- Hm... - mondta, miközben a telefont átette a jobb kezéből a balba. - és elmész?

- Már megígértem.

- És készen állsz rá?

- Egyedül?! - Lujza erőltetetten felnevetett - Nem.

- Ezért hívtál? - Dini nem volt meglepve. Inkább kijelentett, mint kérdezett. Időközben az árny eltűnt a háta mögül és a közérzete rohamos javulásnak indult. A világ visszatért a normális kerékvágásba, még ha csak egy kis időre is.

A lány nagyokat hallgatott.  

- Azt reméltem, talán elkísérsz.

- Hát nem is tudom...Figyelj Lujza, én benne vagyok, nem arról van szó. De úgy érzem, nem neked való ez az egész. Van, aki nem bírja és kész.

- Kérlek Dini! 

- Szerintem mondd le, amíg nem késő.  

- Nem lehet. Ábel miatt nem lehet. Ha már nem adhatok semmit a születésnapjára, legalább ezt hadd tegyem meg érte. Megérdemli. - A Lujza hangjából kiütköző érzelmek hallatán Dininek rossz előérzete támadt.

- Szerintem Ő nem kérne ilyesmire. Jól ismer téged Lujza, tudja, milyen vagy.

A lány makacsul hallgatott. A csend mintha újra és újra azt ismételgette volna: Egyezz már bele! Egyezz már bele! Egyezz már bele, az istenit!

- Nem hiszem el, hogy ezt teszem. - suttogta Dini a tükörképének. Időközben felszáradt a pára. - Mikorra menjek érted?