Elkerülhetetlen

A kocsi és a kanapé

A kocsi, egy fekete Audi, amivel elvitték őket Teodorék házához, erőteljes férfi-dezodor szagot árasztott magából és Lujza vonakodott beülni a hátsó ülésre, ami tele volt dobálva szeméttel.

- Bocs, elfelejtettem kitakarítani. - vágta oda a sofőr, egy sötétbarna hajú, gülü-szemű srác, bizonyos Gergő. Lujza a lábához kotorta a blokkokat, üdítős dobozokat, zacskókat és egy megkövesedett pizzás-csigát. Peti illedelmesen követte a példáját, majd bevágódott a lány mellé. Az anyósülésen Gergő húga a rádióval babrált. Egymás után váltogatta a számokat, egyiknek sem hagyva időt a kibontakozásra.

- Találj már valamit! - förmedt rá Gergő. A lány végül egy Eminem számnál állapodott meg. Amikor a refrén következett, mindenki egyszerre csatlakozott a rapperhez, csak Lujza nem. Ábel, aki Lujza és Peti között foglalt helyet, ugyan olyan lelkesedéssel tolta a szöveget, mint a többiek. Sőt, szinte végigdarálta az egészet. Lujza tátott szájjal bámult rá. A fiú művészet mániája és jelleme összeférhetetlennek tűnt az elmúlt percekkel. Ábel mosolyogva rántott vállat.

- A nővéreim imádják Eminemet.

Gergő úgy felcsavarta a hangerőt, hogy Lujza a mellkasában érezte lüktetni a ritmust. Az egész testét betöltötte a basszus. A kocsi egy óriási, száguldó zenedobozzá változott. Ellazulni mégsem sikerült. Idegesen zárta össze a lábait, a szoknyát túl rövidnek, a kocsit túl fullasztónak, a társaságot túl idegennek érezte.

2 számmal később az autó motorja leállt, a zene elhallgatott, Lujza füle pedig zúgott a hirtelen beállt csendtől. Megérkeztek. Ábel elismerően füttyentett. A fekete Audi egy óriási hodály előtt parkolt. Mindenütt kocsik, emberek, és narancssárga dzsekik voltak. Az ajtónál maga Teodor állt, negédesen mosolyogva, kezében egy műanyagpohárral.

-Örülök, hogy eljöttél. - mondta Peti. Az arcát teljesen kitakarta Ábel lobonca. A szellem nagy elnézéskérések közepette hajolt ki a képből. Lujza és Peti összemosolyogtak, ki őszintén, ki hamisan. Pár kínos, csendben eltöltött másodperc után a fiú kinyitotta a kocsiajtót. - Kezdődjék a varázslat! - csapta össze a tenyerét, majd kipattant az autóból. A fekete Audi utasai egy csapatba verődve vágtak át a feljárón. 2 idegen lány gúnyosan összesúgott, amikor meglátták Lujza szoknyáját, aki reflexből lefelé kezdte húzni, pedig a megvető szavakat épp amiatt kapta, hogy túlontúl sokat takart a lábából.

Teodor háza 3 szóban összefoglalva: nagy, modern és jelen pillanatban hangos. Az ajtón belépve a zene halkabb volt, mint amire az ember számítana, de még így is ellehetetlenítette a nappaliban történő kommunikációt. 8 óra körül járt az idő. Még nem voltak túl sokan, de az emberek folyamatosan csurogtak befelé az ajtón. A konyhapulton, Lujza legnagyobb örömére, pár üveg kóla is helyet kapott a töménytelen mennyiségű alkohol mellett.

Este tízre a jelenlévők száma megkétszereződött. A nappali megtelt a 2 vízipából áradó negédes füsttel. Lujza a kanapén ücsörgött, kezében egy csomag sajtos chipsszel. Nem csak hogy túl elegánsan öltözött, a szobában lévő lányokhoz képest még a ruha mennyiségét sem találta el. Az egyik lány egy bikini-felsőt viselt egy forró nadrággal. Peti időről időre felbukkant, és megpróbálta táncba vinni Lujzát, vagy megitatni vele valami édeskés szagú löttyöt. A lány végül már sehogy sem bírta visszautasítani a vodka narancsot. Pár perc múlva a kanapé mellett álló szobanövény készségesen itta fel a pohár tartalmát.

Lujza talán még soha életében nem érezte magát ennyire szánalmasnak. Eljött egy buliba, ahol egy szál barátja sincs, egy sráccal, akit ki nem állhat (ráadásul csak kihasználja) csak azért, hogy hátha sikerül egy kicsit közelebb kerülnie egy fiúhoz, akinél semmi esélye és egész este alig látta háromszor. Idegességében mélyet sóhajtott. Mióta megérkeztek, a kanapén ült. Biztos mindenki rajta nevet. Szorongva nézett Ábelre. A fiú feje közvetlenül Lujza ölében feküdt, súlytalanul és kellemesen, a teste végignyúlt a kanapén, közben a zene ritmusára járt a lábfeje (Spicc, pipa. Spicc, pipa). Lujza talán egy kicsit kevésbe volt ideges.

Tizenegy órakor Peti épp kiment az udvarra a dohányzókkal, amikor Lujza mellé vágódott egy srác a kanapéra. Egyenest Ábel mellkasára ült volna, ha Ábel valóban ott feküdt volna. Az idegennek enyhe sörszag áradt a leheletéből. Ábel udvariasan átült a szemben lévő fotelbe.

- Hali. - vigyorgott az idegen. Olyan közel ült le a lányhoz, hogy teljesen összesimult az oldaluk.

- Helló. - válaszolt Lujza zavartan és alig észrevehetően arrébb csusszant.

- Mizu?

- Öhm... nem is tudom. Jó nagy itt a füst meg a meleg. Alig ismerek valakit a társaságból, szóval eléggé unatkozom. Veled?

- Velem semmi. - rántott vállat az idegen. - Szóval alig ismersz valakit? - a fiú ostobának látszott és egyáltalán nem volt Lujza típusa a nagy, piros cipőjével, oldalt felnyírt hajával és az "EAT, SLEEP, FUCK!!" feliratú pólójával.

- Igen. Nagyjából úgy hat, nyolc embert. - válaszolta.

- Van barátod? - kérdezte a fiú. Lujzát meglepte a kérdés. Ez csak így megy? Ilyen hirtelen, a semmiből?

- Van. - hazudta.

- Tényleg? - a fiú felvonta a szemöldökét. Nem tűnt úgy, mintha sikerült volna meggyőzni. Talán mégsem olyan ostoba? - És hogy hívják?

- Ábel. - vágta rá gondolkozás nélkül. Az említett fiú meglepetten nézett a szemébe. A lány elpirulva sütötte le a szemét.

Az idegen arcáról lelohadt a mosoly. Megvetően prüszkölt, egy szó nélkül felállt a kanapéról, majd eltűnt a tömegben és a füstben.

- Ha tudná az a srác, hogy a barátod már hulla, talán tovább időzött volna veled. - ült vissza Ábel.

- Bocs, hogy a Te neved mondtam! - motyogta Lujza a chipses-zacskóba.

- Ugyan! - legyintett Ábel. - Nekem tetszett.