Ha fel állok, fuss!

20.

... mert sosem tudnám megtenni veled mert rohadtul de fontos lettél és többet érzek mint kellene - kiabáltam végül el magam majd ott hagytam a falfehér arcú  ledöbbent lányt és haza mentem.

Nem kellett volna..

Sharon Black szemszöge

Itt hagyott. Most ez komoly?! Éjszaka van, sötét és hideg, a hülye Luke Hemmings meg úgy dönt, hogy tesz rám és itt hagy?! Egy idegen városban. Pláne, hogy az előbb vágta a fejemhez, hogy többet érez mint kellene. Többet az undornál? Mert azt könnyen el hiszem. Makacsságomnak köszönhetően a másik irányba indultam. Pechemre térerőm nem volt, tehát elkönyveltem annak, hogy ez nem az én napom. Tudom, hogy csak ki akart használni, és a kis zugfirkászoknak akart a kedvére tenni, de lehet hogy lelomboztam viszont ez nekem nem tetszik, és ez most tudatosult bennem.

Csak mentem és mentem, ilyesfajta hülyeségeken gondolkozva, mikor azt vettem észre, hogy itt állok a város szélénél. Vissza fordultam mikor pont ezen a sarkon fordult le két ember, a testalkatjukról ítélve férfiak. A szívem kihagyott egy ütemet, mikor tudstosult bennem, hogy egyedül vagyok és ha esetleg rám támadnának nincs ki megvédjen. Balra fordultam majd a 2. Sarkon lefordultam és futottam egy kicsit, hogy lehagyjam őket. Megfordulva biztosra vettem, hogy nem követtek. Egy kávézót láttam, ami még nyitva volt. Ajtajához léptem, majd bementem. Ez nem egy kávézó, ez egy kocsma.

Rengeteg ittas állapotban lévő fiatal és idős ember volt ott. Kiszúrtam a sarokban egy szabad asztalt és leültem oda. Nem telefonoztam, nem ittam vagy ettem semmit, nem is gondolkoztam. Csak ültem, az asztalon összekulcsolt ujjakkal és meredtem a semmibe. Aztán hirtelen emlékek törtek fel a beszélgetésünkből, természetesen Hemmingsel. Nemrég még vele szemben ültem egy méregdrága étteremben és beszélgettünk. Olyan jó volt vele beszélgetni. Gondolkozásomból egy elém ülő srác rázott ki

-Szia, cicababa - mosolygott csábosan

-Helló - biccentettem - mit akarsz?

-Csak azon gondolkoztsm, hogy egy ilyen szépség miért ül itt egyedül - vigyorgott mire rezzenéstelen arcal néztem rá

-Nem mintha sok közöd lenne hozzá, de nekem most jó itt, ha zavar a jelenlétem ott az ajtó - fújtattam

-Oh, engem egyáltalán nem zavar - fogta meg a kezem majd ujjai a vállamra vándoroltak. Masik kezemmel belekaptam a kézfejébe mire feljajdult - nagyon kis harcias cica vagy - cica.. Ez az a szó, amivel Luke meg szokott illetni. Fura érzés volt más szájából hallani

-Igen, olyan harcias hogy hogyha most azonnal nem mész el innen átrendezem az arcodat - figyelmeztettem

-Nem. Azt nem hinném, túl törékeny vagy hozzá - mért végig

-Azt te csak hiszed - húztam résnyire szemeimet - na menj el innen - löktem el a kezét

-Te tudod. De én csak jót akarok - támaszkodott a székemre

-Mivel? Hogy itt csorgatod a nyálad mint egy kutya és nem hagysz békén?! Azt mondtam menj innen - kiáltottam rá

-Elnézést van valami baj? - lépett hozzánk a csapos kezeit mellkasa elé fonva

-Igen, hogyha már itt tartunk. Ez a fiatalember nem tud hanyagolni és nem jut el a tudatáig hogy nem vagyok kíváncsi rá - emeltem fel a hangom ismét

-Akkor ez a fiatalember most el megy innen - lökdöste kifelé

-Mi? Nehogymár egy szuka miatt ne érezhessem jól magam - tárta szét a karját

-A bulinak vége, már sok panasz volt rád - ezzel rá csapta az ajtót és felém fordult

-Elnézést a kellemetlenségért. Kér esetleg egy korsó sört? A ház ajándéka - küldött felém egy mosolyt

-Inkább egy pohár vizet kérnék - ültem le a székre - nem vagy fiatal egy kicsit csaposnak? - kérdeztem zavartan

-Nem vagy egy kicsit fiatal, hogy egyedül mászkálj a sötétben? - kérdezte nevetve - apámé a hely. Ez csak plusz pénz - vont vállat - mi járatban vagy?

-Összevesztünk Lu... A barátommal - korrigáltam

-Hogyhogy? - rakott le elém egy pohár vizet

-Áh, bonyolult - legyintettem

-Te vagy Luke Hemmings barátnője. Akkor nem lehet ilyen bonyolult - nevetett

-Tessék? - kérdeztem döbbenten. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljut a hír

-Tudom ám, hogy csak látszólag vagytok együtt - mosolygott szomorúan. Valamiért úgy éreztem hogy megbízhatok benne

-Viszont mindketten többet érzünk. Csak magunknak se valljuk be - szóltam halkan

-Figyelj, Sharon - még a nevemet is tudja - elmondok valamit. Én meleg vagyok, és a barátom se vallta be magának eleinte hogy mit érez irántam. Hidd el, ha kettőtöket egy párnak rendelt a sors, akkor az úgy is lesz

-Hogy is hívnak? - kérdeztem idétlenül, mert hát eléggé furcsának találtam, hogy ő tudja a nevem, de én nem az övét

-Blake vagyok - nevetett fel

-Köszönöm, hogy meghallgatsz - mosolyogtam

-Ne köszönd - vigyorgott majd megfogott egy pohár vizet és a magasba emelte - a barátság kezdetére - én csak nevettem mire ő megitta - és hogy hogy nem mész haza?

-Nem tudok, fogalmam sincs merre kéne mennem. Ott hagyott az utcán - vallottam be kínosan

-Hm. Hát ez gáz - húzta el a száját - és akkor hol alszol?

-Szerintem kiveszek valami szobát - vontam vállat

-Isten ments - hitetlenkedett - biztos, hogy nem fogom megengedni. Itt alszol. Van egy ágy a másik helyiségben - mutatott a háta mögé

-Oh, nem lehet. Még így se tudom, hogy mihez kezdek magammal holnap nem akarok a nyakadon ló... - kezdtem volna de félbe szakított

-Nem fogadok el nemleges választ - vágott félbe

__|__

Nem fogok kertelni, az utóbbi hétben Blakenél voltam, megbújva a sajtótól, így nem kellett felesleges kérdésekre válaszolnom. A telefonom az első egy-két napban megállás nélkül csörgött, viszont a mostani pár napban alábbhagytak. Blake egyébként este ér haza, utána pedig a barátjával szoktak sétálni és mire visszaérnek, én már alszok, szóval szinte semmit nem is kommunikálunk. Néha, mikor nincsenek sokan akkor kapucniban ki szoktam menni hozzá beszélgetni, mint például ma.

-Szia, Blake - vigyorogtam a fiúra, leülve a székre

-Szia, te nő. Mizu? - törölgette a pultot szorgosan

-Semmi, éhes vagyok - húztam el a szám mire dobott felém egy mosolyt és lerakott elém egy kis pénzt

-Most nincs még itt a beszállító, hogy hozzon kaját, de itt van nem messze egy kis bolt, két sarokra - mutatott az ajtó felé

-Köszi - vigyorogtam még mindig és a kapucnimat felvéve kiléptem az utcára

Éppen fordultam le volna arra az utcára, amit Blake mondott, csakhogy valaki oltári nagy erővel jött nekem és a földre estem

-A kurva életbe - szitkozódtam dühösen, mikor a tovább haladó férfi vagy nő meg állt és lassan megfordult

-Sharon? - kérdezte egy túl ismerős hang

Már csak ez hiányzott..