Viktória

2. fejezet: Lucy

- Milyen napod volt? – fordul az oldalára rám emelve gyönyörű szemeit, mit sem törődve azzal, hogy lecsúszik közben felsőtestéről a takaró.

- Fárasztó. Kevin ismét behozta a csotrogányát – forgatom a szemeimet. – A héten már másodszor. Többet kell lassan bújni annak az átkozottnak a motorterét, mint amennyit használja. Adná azt az ócskavasat hosszabb időre a kezeimbe és úgy összeraknám, hogy tíz évig nem látna szerelőt. Vagy éppen el sem hagyná többet a műhelyt, legalábbis egyben, amilyen állapotban van.

- Szerintem ettől fél ő is.

- Annyira nem vagyok rossz szerelő – emelem rá a szemöldökömet.

- Te vagy az egyik legjobb a városban. Nem, az egész államban. Kevin pedig irigy béka, amiért nem akarja odaadni. Csak jót tudnál tenni azzal az autóval.

- A békában megegyezhetünk – biccentem félre a fejemet, mire elneveti magát.

- Viszont nem mondhatod, hogy ronda az az autó – fekteti a vállamra a fejét.

- Nem csak hogy mondhatom szívem, de még pólóra is nyomtattatom. Egykor talán tényleg szép volt, mostanra viszont közel úgy néz ki, mint amin lőgyakorlatot tartottak. Többször.

- Ne csináld már Lu, a Hot Rod marha menő és Kevin is sokat dolgozott vele.

- Az én voltam szívem, Kevin a zsebünket tömte legfeljebb – ingatom a fejemet.

- Szeretsz azon dolgozni nem? – emeli fel a fejét, majd nem sokkal később visszafekteti.

- Mikor hogy – ugranak meg a szemöldökeim. – Talán ha a háromnegyed autót cserélnénk, majd a maradék keveset gatyába ráznánk, akkor lehetne belőle még néhány évre használható fogjuk rá, hogy autó. Na de így? – emelem meg a kezemet. – Néha olyan annyira kellemetlen hangon tudd járni a motor, hogy csipet túlzással a szomszéd államban is hallják. Kevin már csak attól átmegy bolhás kutyába, ha rácsapok a tetőre, gondolhatod, hogy mennyire rosszul lenne, ha még ahhoz az imádott homokozó szitájához is hozzányúlnék, amit nagyvonalúan karosszériának nevez.

- Na és akkor mi lenne, ha én kérdezném meg? Tudjuk, hogy tetszem neki – vonja meg a felfelé eső vállát.

- Na, még csak az kellene – nyomok puszit a homlokára. – Szinte biztosan rád röpülne.

- Ne legyél féltékeny Lu – búgja a hasamat simogatva. – Először is fiúból van, másodszor pedig megtudom magamat védeni – borzolja össze a szemöldökeit. – Mintha nem tudnád, hogy mi a gyenge pontja az összesnek? Rátaposol a lábukra, felrántod a térdedet a nemes bizsuba, és kész is a lágy tojás – ugrasztja a szemöldökeit ezúttal ő.

- Jól van kicsi amazon, nem kell térddel tiporni a kuncsaftok büszkeségét – kacagok.

- Lucy – kopogtatja meg ujjal a kézhátamat, amint beszédessé válik a hallgatásom. – Mi jár a fejedben? – néz egyik szememből a másikba.

- Említettem ugye az a két ócskavasat a műhely mögött?

- Amiktől édesapád szabadulni szeretne már – biccent. – Buick mindkettő jól emlékszem?

- Igen, jól. 1956-os Special és 1957-es Riviera Wagon. Viszont nem csak apának szúrja a szemét, hanem Kevin is egyre többször rágja a füleimet, hogy megvenné a Wagont. Már az idegeimre megy. Arra gondoltam megnézhetnék, és ha van még olyan állapotban, összekalapálhatnánk a Specialt. Jóval egyszerűbb lenne munkába járnom és kettesben is mehetnénk, ahová csak akarunk. A motoros csónakról már nem is beszélve – kúszik a mellkasomba neheztelés. – Jó időben néha még élvezem is, hidegben viszont csak a fogaimat szívom.