Viktória

4. fejezet: Szikra

A hangulatromboló autótemetőben a hasonló vagy ugyanolyan autókon kívül, a rozsda alatt nem egyszer találtam olyan gyöngyszemeket, amiért akármelyik autószerető szív sajognak sőt, talán meg is szakadna. Egyiket-másikat akkor is el fogom innen vinni, ha Sarah dobnak használja majd a fejem a rengeteg papírmunka miatt.

A megannyi klasszikus közül az 1965-ös Ford Econoline az, amin mégis leginkább megakadnak a szemeim – szeretem a modellt és apa is évek óta szeretne. Az egykor talán sportos, mára viszont kissé jellegtelen formájától, nap szívta színétől és a rozsdafoltoktól eltekintve, az 1974-es Mercury Comet szintén esélyt érdemel – normális felnik, lökhárítók, sötét festés, mondjuk csoki barna vagy narancssárga.

Tizenegy óra felé értünk vissza a műhelybe, majd a nap túlnyomó részét azzal töltöttük, hogy a hátsóudvaron szétszedtük a roncsokat. Kayl vagy Kevin talicskával hordta a használhatatlan alkatrészeket az ócskavas konténerbe. Lecsupaszítottuk mindkettőt, hogy mehessenek apa és Fred, vagyis a két karosszérialakatos kezei alá. Sötétedésnek indult már, amikor az Olíviával, Sarah-val és apával elköltött vacsora után hazaindultunk.

- Intézkedtem a karosszériákkal kapcsolatban, amíg átöltöztetek – pillant rám, miután kifordult az utcájukból. – Régi havernak St. Louisban van műhelye, nélkülözhető embere azonban nincs, ezért nekünk is mennünk kell majd.

- Vagyis néhány napra elmész? – fordítom felé az arcomat az álmos tükörképemtől.

- Azt nem mondanám, hogy olyan rengeteg munka lesz velük még az időigényes maratással együtt sem, viszont bőven elleszünk velük így is. Másfél, talán két hét. A festés és a fényezés pedig jóval hosszabb idő lesz.

- Apa? – biccentem előre az államat.

- Nyugalom, addig nem maradunk – emeli meg a kezét. – Festés kérdésében legfeljebb a kerítésig terjed a tudásom. Addig neked kell irányítani.

- Sarah-nak nem lesz gond, de nekem? Mégis mit kezdjek a kis főnök szereppel? – húzom fel a bal vállamat.

- Nem többet, mint eddig. Figyelj rá oda, Sarah ne feledkezzen meg az evésről, mindegy mennyit morog miatta, és ne engedd Kaylnak, hogy még a délelőtt felvedelje az összes kávét.

- Rendben, Kayl menni fog. Sarah-t pedig addig macerálom, amíg meg nem eszi a fél szendvicsét legalább – fordulok vissza az ablakhoz.

- Miközben te is megteszed – köhint Viktória.

- Legyen – kúszik az ajkaimra mosoly.

- Régen vezethetnéd már a műhelyt, ha akarnád – hagyja abba a nevetést apa.

„Nem véletlenül nincs így."

- Köszönöm a bizalmat, de nem, köszönöm. Összerakom és szétszedem azt, amit elém raknak, a hónap végén pedig megkapom érte a fizetést. Ez tökéletesen megfelel – ásítok az ajkaim elé emelt kezem mögött. – Semmi kedvem az elfogyott kávé miatt nyafogó férfiakkal és még annyira sem számlákkal törődni. Éppen elég fejfájást tudok kapni már attól is, ha Sarah közelében vagyok Kevin látogatásai után, és akkor a magaméról nem beszéltem. Nem kevesebbre, mint dinamitra ültünk rá így is azzal, hogy hazahoztuk azt a két roncsot – forgatom a szemeimet.

- Aminek már ég a kanóca – kuncog.

- Elnézést, amiért elterelem a témát, de, ha jól értem, néhány hónapig még nem lesz autónk – köszörüli meg a torkát Viktória.

- Igen hosszú hónapokig – ingatja a fejét apa. – Az idén biztosan nem. Ha olyan állapotú karosszériát sikerült volna találni, mint Ramsaynek, tényleg csak néhány hétről, legfeljebb másfél, két hónapról lenne szó. Nem fér a fejembe még most sem, ki lehetett olyan futóbolond, hogy kidobta?