Csak szex?

JM - Leápollak

- Szóval nyújtottál, és beütötted? - nézek rá kétkedve, és a falnak dőlök karba tett kezekkel. Kizártnak tartom, hogy ez történt, főleg miután, így kerüli a tekintetem. Szerintem, még az orvos se vette be. Megrepedt a sarokcsontja a kis hülyének. Legalább három hét ágyban pihenés kéne neki...

- Ne cikizz, jó? Tudom, hogy gáz vagyok, de estére kapok valami fájdalom csillapítót, és mehet is a buli. Ne aggódj! - mondja, és lehunyja a szemét. Most már nem csak a sztoriját nehéz elhinnem, hanem, hogy van esze.

- Kizárt dolog! Egyáltalán lábra se kéne állnod. Ebbe senki nem fog bele menni! - mondom neki szemöldök ráncolva.

- Majd meglátjuk! - kel fel a kanapéról, és indulna el, mikor hatalmasat üvöltve vissza esik, fenekével nagyot huppanva. Muszáj elmosolyodnom, olyan aranyos. Ellököm magam a faltól, és lassan elé sétálok, majd leguggolok, hogy lehajtott feje alá kerüljek, és lássam az arcát. Fájdalom, és szomorúság látszik a szemébe.

- Jungkookie... - mondom neki, azon a elbájoló hangon, amit úgy szeret. Szemei rögtön megtalálják az enyémet, és mélyen belenéz. - Ne légy szomorú! Megoldjuk valahogy, hogy te is fellépj velünk, de vigyáznod kell magadra! - teszem kezem a puha arcocskájára. Most tényleg olyan, mint egy durcás kisgyerek. Ahogy megérzi ujjaim játékát bőrén, kezemre rakja nagy kezét. Megszakítja a szemkontaktust, és a földet kezdi pásztázni.

- Ne tedd ezt velem, kérlek! - suttogja megtörten. A szívem szakad meg érte. Nem viccelek! Fizikai fájdalmat okoz látnom őt.

- Mit? - kérdezem kezeinket figyelve, ugyanis az én Kookiem ujjait finoman mozgatva, játszik az én kicsi kacsómmal, ami már most, heves szívdobogást okoz.

- Ne akard, hogy elkelljen utasítanom, mert az nekem is fájna. - mondja még mindig a földnek. Én, pedig megfagyok. A szívem, a lelkem is. Kirántom a kezem, és felállok. Ne játssz az érzéseimmel Kookie!

- Értem, mégis miért fájna elutasítani? És mégis mit utasítanál el? A gondoskodásom? Hogy aggódom az én kis öcsémért? - mondom sziszegve neki. Nem akarom felemelni a hangom, mert túl sokan vannak az öltöző túl oldalán.

- Mert csak a kis öcsédként érintettél az előbb meg? És az a perzselő vágy a szemeidben, csak az aggódás volt igaz? - kérdezi már ő is felpattanva.

- Te miről beszélsz? - kérdezem értetlenkedve. - Semmiféle szexuális indíttatás nem volt bennem. - hajolok közelebb, hogy biztos ne hallja más, amit mondok neki.

- Akkor, miért tudtam, olyan nehezen megállni, hogy ne csókoljalak meg, ha? Ha nem küldtél felém semmi jelet, miért kívántalak annyira megérinteni? - kérdezi felháborodva. Mi? Jól értettem, amit hallottam? Agyamhoz lassan jutnak el a szavai. Ahhoz képest, hogy tegnap, úgy viselkedett, mint aki mindent bán, az előbb másra se vágyott, csak az ajkaimra, miközben én csak kedves voltam?

- Talán ezt magaddal kéne végre tisztáznod. - mondtam érzelemmentes hangon, eltávolodva tőle. Majd szemem a sérült lábára vezetem. Nem kéne még felállnia. Lazán meglököm a vállát, ami rögtön arra készteti, hogy vissza essen a kanapéra. - Ne állj fel! Nem szeretném, ha valami bajod lenne. Szólok a többieknek, mert még azt se tudják mi történt. - indulok kifelé, de elkapja a csuklóm. 

- Mi lesz ha nem tudok fellépni? - kérdezi könnyes szemekkel. Bent ragad a levegőm. Mellé ülök és arcát kezembe veszem, mélyen a szemébe nézek. - Jungkook olyan még nem volt, hogy a BTS nélküled koncertezett volna, és nem is lesz, mert ha kell targoncával viszünk ki a színpadra, és én tartom neked a mikrofont, de akkor is ott leszel! - mondom neki ellentmondást nem tűrő hangon. Halványan elmosolyodik, majd szememről az ajkamra téved a tekintete. Ösztönösen megnyalom, és amint megteszem megbánom, mert látom a vágyat megcsillanni a szemében. Úgy pattanok fel, mintha megégettem volna a fenekem. - Akkor megyek! - kiálltok kicsit hangosabban, mint kellene. A folyosóra kiérve az ajtónak döntöm a hátam. Ez meleg helyzet volt! Legalább már beszélünk és nem haragszik. Én meg most nem tudok haragudni, hiszen annyira összetört. Sóhajtok egy hatalmasat. Gondolataimba veszve észre se veszem, hogy az egész banda mellettem áll, és kérdően néz, miért támasztom az ajtót. - Óóó, srácok! - kapok észbe.