Aki elkapta a gyilkost! (Befejezett)

☠️ Az első találkozás 😋😈

Egy mágikus országban járunk… ahol a mágia, varázslás ott bujkál a mindennapok sötétjében, és ahol a különféle lények éldegélik mindennapjaikat.
Ebben az országban él Varjú, a hírhedt sorozatgyilkos, akit még senki se látott és senki se ismer… kedve és ideje szerint gyilkolásza a mágikus és emberi lényeket. Még itt él Árnyék, a precízen kiváló, hangtalan és rejtélyes bérgyilkos, nincs olyan célpont, akivel még nem végzett volna. A szakmában ő a legjobb.

Egy sötét, borús napra virradt a Világ… még csak most kelt fel a nap… a felhők mögül kikandikáltak halvány napsugarai.
Két sötét alak beszélget egy óriási villában.
– Új megbízásom van számodra, Árnyék – közli vele egy nagydarab, kövér ember, aki egy köteg pénzt vesz elő, és odadobja egy izmos, fekete ruhás fazonnak.
– Ki az új célpont?– kérdi lelketlenül és kedvetlenül, miként megszámolja a pénzt.
– Őt nem veheted félvállról, nem könnyű eset. – mondja a főnők elég komoly ábrázattal.
– Bárkit elintézek.
– Vele lehetnek gondjaid.
– Ne beszélj már mellé, a legjobb bérgyilkosokat, yakuzavezéreket, -tagokat, igazgatókat és fejeseket is intéztem már el. Nincs olyan, akit ne tudnék elintézni…
– Az lehet… de… hm…
– Nyögd már ki...
– Varjút… kell likvidálnod. – mondja kis hatásszünettel.
Árnyákban ezek hallatán még a vér is megdermedt.
– Hahoo… elfehéredtél... – zökkenti ki meglepődéséből. Megrázza fejét. – Miért??
– Nem tetszik, amit a városommal művel. – jelenti ki kicsit ingerülten. – De megtalálhatatlan… ezért bízlak meg téged – folytatja.
– Ohh, a te városod. – mondja halk gúnyolodással.
– Mondtál valamit? – kérdi felhúzott szemöldökkel a férfi.
– Á, én… – mutat magára ártatlanul. – Én aztán meg se szólaltam. – mondja vigyorogva. – De ez sok pénzedbe fog kerülni…
– Tudom...
– Hát legyen, elintézem. – von vállat.
– Mennyit kérsz?? Mondj egy árat..
– Komolyan?? Legyen… 4 milliárd yen. – Nem kellett kétszer mondani neki.
A pasi köhögésben tört ki…
– He??
– Nehéz az ügy, és rajtam kívül senki nem találhatja meg ezt a fazont.
– Ebben, igazad van… de milliárd??
– Na?
– Legyen… felét most, a másik felét, ha elintézted. Remélem, nem akarsz aztán „nyugdíjba” vonulni… ez elég sok pénz, az életedre ezek után nem lenne panasz.
– Eddig se volt.
Ezzel a bőrönddel és a sok pénzzel el is tűnt.

Egy átlagos Japán egyetemen járunk… ahol egy jóképű fekete hajú, éjfekete szemű srác látványosan unatkozik matek óráján. Támasztja fejét, és lelketlenül bámul kifele az ablakon, a csengőt várja… de olyan, mintha az idő egyre lassabban telne. Csak vánszorognak a percek.
De aztán megszólal az életmentő csengő, mindenki fellélegez… a fiú felugrik, és a tetőre siet.
Mintha készülne valamire, mikor osztálytársai zavarják meg. Igaz, nem tetszik neki, de mire odafordul, a szokásos kedves, ártatlan mosolyát ölti magára.
– Igen?
– Rei-kun, ma megyünk bulizni, nem jössz?
– Hát nem is tudom, nincs túl sok kedvem és van néhány dolgom.
– Légyszi, hisz péntek van, mindig nemet mondasz… na... legalább egyszer. – kérlelik a fiúk.
– Igazából nem nagyon bírom a piát.
– Az nem baj, majd hazaviszünk.
– Jól van – jól van… úgyse hagytok békén, amíg igent nem mondok.
– Hát nem is. – vágnak közbe.
– Na jó, legyen.
A srácok vigyorogtak, és ott hagyták Reit.
Szinte azonnal abbamaradt a mosolya, és teljesen megváltozott az arckifejezése, lelketlen, rémisztő és gyilkos tekintete egyszerűen lyukat égetett az emberek lelkébe. Gyors kézmozdulattal megfogta a korlátot, és leugrott, egyszeriben eltűnt. 
Ahogy az órák véget értek, Rei az udvaron várta a fiúkat, akik nem sokkal később nyúzottan futottak felé.
– Hát te hol a fenébe voltál? – kérdik a barátai
– Elintéztem valamit. – mondja kicsit rémisztő vigyorral.
– Na persze, inkább csak lógtál… hogy lehet az, hogy téged soha nem vesznek elő a lógások miatt.
Erre megvonja a vállát, és elindul kifele. – Ki tudja.
A srácok utánamennek, miután az egyik fiúnál leteszik a cuccukat, elindulnak az egyik legjobb bár felé.
A bár úgy félórányira van, egy piros ajtón keresztül lehet bejutni, belépve leülnek az egyik üres asztalhoz, és mindenki rendel valami töményet, és úgy veszik be az éjszakát, kivéve Reit, aki megelégszik a kólával.
Pár perc múlva Rei a bárpulthoz sétál még egy coláért, mikor nekimegy valaki.
– Bocs. – mondja a szürke hajú fiú.
– Semmi baj – legyint, és ott is hagyja.
A srác leül a bárpulthoz, és rendel magának whiskyt.
– Még senki nem látta ezt a Varjút, nehéz lesz megtalálni… Még azt se tudom, hogy egyáltalán nő vagy férfi, de szerintem férfi… de a munkám során sok fura dolgot láttam már. – gondolkozik el Árnyék.
A csapos odanyújtja, Árnyék belekortyol.
– Na mindegy, ma nem érdekel a munka… leiszom magam… aztán-aztán… majd lesz valami. – jelenti ki, és le is húzza az egészet, kéri is a következőt.