Aki elkapta a gyilkost! (Befejezett)

☠️Egy új élet kezdete... vagy minden a feje tetejére áll?

Pipp-pipp… ez a hang nagyon ismerős a bérgyilkosunknak. Kómás volt, és még nem tért magához igazán, de valami nyomta a mellkasát. Végigsimította a másik testét, és akkor jutott eszébe, hogy Rei, vagyis Varjú fekszik a mellkasán. El is felejtette a telefont, hadd rezegjen. Most már kinyitotta szemét, és végignézett a fiún. Annyira aranyos, ahogy itt fekszik a mellkasán, nem cserélné el ezt a reggelt semmivel. Ez a pillanat csak az övé… de a telefon csak nem hagyta abba, csak rezgett, megállás nélkül, végtelenül… így tudatosítja, hogy eljött a valóság. Felsóhajt, nem akart felkelni mellőle, és őt se akarta felkelteni, de itt se veheti fel a telefont. Így óvatosan kikászálódik a szorosan ölelő karok közül.
Felveszi, hangja most se dühödt, se semmit nem tükrözött, csak csalódottságot, talán egy kis bánattal fűszerezve. 
– Halló!! Új munka?
– Nem, csak meg akartam kérdezni, hogy hogy állsz Varjúval…
Magában felnevet. „Hát, hogy hogy állok, pont az ágyamban öleltem, tegnap fenomenális szexet éltem át vele, és nem tudnám megölni, bárki is kérné… kiállnék érte, megvédeném, és nem hagynám, hogy elmeneküljön előlem. És itt fekszik az ágyamban…”
– Sehogy. Sofia jól van? – vált gyorsan témát, mielőtt még kérdezősködne.
– Jobban…
– Az jó. Na, húztam… hívj, ha munka van.
– Lenne egy…
– He? Akkor miért nem ezzel kezdted… Varjú, az nehéz eset, de nem adom fel.
– Tudom…
– És? Ki?
– Egy nehéz eset, de nem olyan nehéz, mint Varjú…
– Yakuzás?
Erre felnevet. – Gondolatolvasó vagy?
– Ki? – kérdi, nem izgatja a többi, amíg van új munka, nem fog foglalkozni Varjúval, de sajnos ezt se lehet az örökkévalóságig húzni.
– Yakuza főnök…
– És? Miért kell mindent kihúzni belőled… csak add meg a nevét, és kész. Nem érdekel, mi miatt, és hogy mi van a háttérben… csak megbízást teljesítek. 
Egyszeriben motoszkálást hall meg, hátrapördül, és Reit pillantja meg, a falnak dőlve bámul és halványan, gondterhelten mosolyog. Sainak elszorul a szíve, és mosolyogva bólint felé. 
Hirtelen megindul felé, és lágy csókot hint ajkára, közben kinyomva a telefont, a sarokba vágja. 
– Nem volt fontos?
– Nálad semmi se fontosabb… – mosolyog, amire Rei elpirul, Sai meg felkuncog.
Aztán megint a telefon pittyegett, üzenet jött… De Sai ezzel már kicsit se foglalkozott.
– Rei, hallasz…
– Hallak, miért ne hallanálak…
– Mikor idejöttem, nem eresztettél, és én se foglak soha, ezt jól jegyezd meg. Bármi is történjen ezután, én soha nem foglak elhagyni.
– He? Ezt most mire véljem… ugye nem akarod közölni a főnököddel, hogy megtaláltál, de nem fogsz megölni.
Erre felnevet, amit Rei sehová nem tudott tenni. – Nyugi, még nem, de egyszer úgy is rá fog jönni… De most nem is ezért kezdtem beszélni.
– Á, értem…
– Csak amit hallottál, hogy csak megbízást teljesítek, a többi nem számít… Lehet, hogy mikor megkaptam a munkát, semmi sem számított, csak hogy megtaláljalak és levadásszalak… Ez a múlt. Mikor beléptél az életembe, minden megváltozott, és még akkor nem is tudtam, ki vagy…
Erre Rei belefojtotta a szót Árnyékba, és megcsókolta. – Ha most ki akarod önteni a szívedet, ahhoz még nekem túl korán van… Ne haragudj meg ám, nem vagyok egy érzéketlen démon… na, jó talán az vagyok – néz el kicsit vigyorogva –, de mindketten férfiak vagyunk, nem szokásom a lelkizés. Attól, hogy ezt megbeszéljük, a felállás nem változik, hogy én vagyok Varjú, te meg Árnyék… És ha ez kitudódik, mindketten nagy bajban leszünk. 
És amit hallottam, az az igazság… Ez a munkád, és ez nem érdekel!
– Rei…
– Igen?
– Se-semmi…
– Semmi?
Erre Sai vigyorogva ágyra dönti szerelmét, és lágy csókokat hint ajkára. Aztán lentebb haladva már nemcsak csókokkal borítja el a hívogató testet, hanem felizgulva, forrón veszi birtokba. Rei most nem tiltakozik, jól esnek neki a kényeztető kezek, a csábító ajkak és azok az erős kezek, amik gyengéden, még is birtoklóan tarják őt. 
A feketeség kéjesen megnyalja az ajkát, és hívogatóan felnéz partnerére. – Már kora reggel ilyen perverzek vagyunk…– búgja szexin.
– Nem tehetek róla, itt valaki túlságosan szexi ahhoz, hogy ne akarjam megérinteni. 
Erre elkuncogja magát. – Ohh, ne mondd, hogy csak az én hibám… – kacagja pimaszul, és kacsint egyet.
Lassan, érzékien simította végig karját, Rei teljesen megborzongott az érintésétől, de hirtelen megállította. 
– Mi a baj? – néz furcsán Sai.
– Foglalkozz az új megbízással, nem lehet mindig csak egymásra gondolnunk. Neked van egy munkád, amit meg kell csinálnod. 
– De Rei…
– Nincs de, feltűnő lenne, ha nem kezdenél azonnal hozzá és nem lenne eredmény.
Erre visszadönti az ágyra Reit. – Ezt akarod? – nyalja meg szexin, ellenállhatatlanul a szája szélét.
Rei egy kicsit megenyhül Sai tekintetétől, érintésétől, és attól a szexi hangsúlytól, ahogy csalfán és mindentudóan búgja neki a szavakat. Megnyalja ajkát, aztán magához húzza Sait, és megharapdálja a fülét. – Igen. – Hangja kéjesen csábító, és tudja, hogy ezek után Sai nem fog tudni leállni.
Sainak az utolsó önuralmi fala is darabokra hullott. Felkapta Reit, és vetkőztetni kezdte, mikor megpillantotta a hófehér testet, más már nem is érdekelte. Elvesztek a túlfűtött vágyak útvesztőjében, a vágyak köde hullt le kettőjükre. Testük felforrósodott, és elhomályosodott látásuk, csak egymást érezték. Nem volt már semmi rajtuk és a vágyakon kívül.

Rei Sai karjában kel fel, a fiú kómásan kinyitja a szemét, mikor szerelme mosolyával találja szemben magát. Hazudna, ha azt mondaná, nem tetszett neki a látvány, mert igenis bejött neki. Nem bánná, ha így kelne fel mindennap. 
Sai közben cirógatta arcát, de valamiért gondterheltnek tűnt… – Jó reggelt – köszönti. 
– Milyen reggel, már dél is elmúlt – mosolyog. – Már megint kora reggel szexeltünk – sóhajt fel.
– Ezt úgy mondod, mintha bánnád – vigyorog kacéran.
Rei csak legyint, és lágyan elmosolyodik. Nem mond semmit, hisz a hallgatás beleegyezés, és hát tényleg nem bánja. Furcsa módon azt se bánja, hogy ilyen kapcsolatban van Árnyékkal. Még hogy bánja, francokat, igenis nagyon élvezi. 
„Az érintését, a testét, a tekintetét… mindent imádok ebben a fiúban. És ha elhagyna, biztosan tudom, hogy megölném, és nem azért, mert bosszút akarnék állni… Hát akkor mégis miért?” gondolkodik el. 
„Talán, vagyis biztosan azért, hogy ne legyen másé.”
Aztán felnéz, ki az ablakon. 
Mikor hirtelen Sai megcsókolja, furcsán rábambul.
– Nagyon elábrándoztál… Min gondolkodtál?
Elnevette magát. – Nem adlak senkinek. Ugye milyen hülye gondolatok?!
Sait hirtelen lesokkolta amit hallott, aztán felugrott, és felkapta Reit. – Ennél jobbat nem is mondhattál volna.
Rei meglepetten pislogott párat. – Tessék? „Nem értem…”
– Én se adlak oda senkinek… – mosolyog.
Lehet, hogy ezek csak szavak, de Reit melegség fogta el, ténylegesen megdobbant lefagyott szíve.
Sai nem akart dolgozni menni, egyszerűen az egész napot szerelmével akarta tölteni, de tudta, hogy kötelessége van. 
És mikor csengettek, hirtelen kapta el az ideg. 
„Miért is kopog az ajtaján ennyire ez a fránya valóság, miért akarja ennyire megfosztani a boldogságától.”
Sai úgy ugrott fel, mint egy idegbeteg, de Rei megfogta kezét.
– Nyugalom, ne tépd le a fejét – mosolyog.
Vett egy mély levegőt, és úgy indult meg az ajtó felé.
Ahogy kinyitotta, egy megviselt, sebhelyes, vörös hajú fiú állt ott. Lábain már alig állt, ruháját szétszaggatták, vörös haja kuszán omlott testére, vérzett, és testét sebek borították.
Sai felkiált. – Neko!
A fiú beesik az ajtón, elvesztette az eszméletét. 
Rei eközben kiugrik az ágyból, és a nagy zajra kiszalad. Furcsán méregeti a beesett fiút és szerelmét, aki eközben már ölbe kapta és a nappaliba vitte. 
Sainak gyorsan járt a keze, hozott meleg vizet, lemosta a mocskos, vöröslő vérét a macskafiúnak. Eközben Rei is beért a nappaliba, és ökölbe szorult keze, mikor meglátta, hogy Sai egy másik fiúnak a testéhez ér. Megrándult a szeme, eluralkodott rajta valami furcsa érzés, amit eddig nem ismert. Dühöt érzett, de ez mégis másféle düh, mint amit szokott érezni. – „Talán ez a féltékenység?” – gondolja magában, és felsóhajt.
Hirtelen megrázta a fejét. – „Nyugalom, csak a barátjának segít.” Most már ő is odament és besegített.
– Ki ez? – kérdi kíváncsian, de Sai nem figyel rá. Megint dühös lett…
– Ki ez? – kérdi, most már kicsit hangosabban.
Erre Sai felkapja a fejét, és valami furcsa aggodalom tükröződik a szemében, Rei szíve elszorult ettől a tekintettől. 
Ki lehet ez, Sai miért lett ennyire ideges, és mi ez a szempár, ez a nézés, ez az érzés, mégis mi folyik itt? Reinek sokféle kérdés kavargott a fejében, és szíve valamiért furcsán dobbant meg.