Aki elkapta a gyilkost! (Befejezett)

☠️Válasz, ölsz vagy szeretsz..

Rei kinyitja az ajtót, de senki nem állt ott… körülnéz, de tényleg nincs egy lélek se az utcán. 
– Ki a fene mer már szórakozni velem – mormogja, és becsapja az ajtót kissé ingerülten.
De ahogy megfordul, a sokktól hirtelen meg se tud mozdulni, nem kisebb személy állt most előtte, mint legnagyobb ellensége, Árnyék. Legelsőnek nem hitt a szemének... – „Hogy a francba jutott be?”
Teljesen megremeget a férfi látványától, de próbált érzelemmentes maradni, és hogy a külvilág felé ne mutasson ki semmit. Pedig hogy mennyire vágyott Sai érintésére, azt el se tudta mondani, de ebbe bele se akart gondolni.
– Mit keresel itt? – kérdi aztán ridegen és megvetőn, de érezte, hogy megremegett a hangja. 
„Nyugalom” – mondogatja magának.
De Sai se szó, se beszéd, hirtelen beljebb löki Reit, a szoba felé.
– Na, mi van? Eljöttél megölni? – mondja gúnyosan.
De Sai váratlan dolgot tett. – Csak fogd be… – mondja, miként a szobában az ágyra dönti.
Felé tornyosul lágyan, és érzékien csókolja meg az alatta lévő fiút. Rei most már tényleg nem értett semmit. – „Miért műveli ezt? Inkább csak öljön meg…”
Rei próbálja eltolni magától, de egyszerűen képtelen megtenni… elszáll minden ereje, ahogy Sai érinti. Mikor a levegőhiány szétválasztja őket, Sai csodás ezüst szemeivel lenéz a vágytól kábult fiúra.
Pimasz mosoly húzódik arcára, és átkarolja… Rei ekkor hallja meg azt a pár szót. Mintha csak villám csapott volna belé, ahogy többször és többször mondja, a szíve is egyre hevesebben ver.
*SZERETLEK*
Teljesen lesújtja az, amit hall, mert pont most tudta meg, hogy legnagyobb ellensége az, aki érintette, és most meg szerelmet vall… és igazából nem is ettől rémült meg a legjobban.
Rei hirtelen magához tér a kábultságból és a ledöbbentségből… gyors iramban lehúzódik az ágyról, most még az se érdekli, hogy leesett. Felugrik a földről, teste remeg, szíve pánikolva táncot jár, és kissé nehezen veszi a levegőt. Soha nem hitte, hogy valamitől félni fog, de most megrémült… fél az érzéseitől, fél Sai érzéseitől, fél, hogy ebből mégis mi fog kisülni… nem is érti, mi ez a rettegés, ami most kapta el. 
Sai közben kicsit meglepődve néz Rei felé… Pár napja még nem gondolta volna, hogy ő ide jön szerelmet vallani, de mégis itt van. A Reitől való távolság még jobban megrémítette, mint az a tudat, hogy ő most valóban szerelmes lett. Igaz, ez is sok álmatlan éjszakát követelt, és míg rájött, mit érez, el se akarta hinni. Küzdött ellenne, de a szerelmes hülye szíve nem tágított, hisz mindennap csakis ő jár a fejében. Másra se tudott gondolni, csak hogy újra lássa, és hogy újra érintse. Mégis ki az a hülye, aki a legnagyobb ellenségébe szeret bele, abba, akit meg kéne ölnie, nem ölelnie. De az a fránya sors mást hozott neki, de nem is bánja. Kicsit se, mert ő tényleg szereti ezt az őrült ifjút. Még azt is elviselné, ha éjszaka arra kelne, hogy kedvese egy késsel közelít felé. Most csak az jár a fejében, hogy Rei viszontszeresse. Karjai közé zárhassa, és újra, meg újra elsuttogja azt a pár szócskát. Hogy zavarba hozza, hogy összezavarja, és hogy csakis ő legyen neki. 

Rei hirtelen felemeli a kezét, és pont Saira mutat, ez kizökkenti gondolatmenetéből.
– Menj el!... – ordítja hirtelen, és kifele mutat.
– Rei…
– Most! – üvölt, ahogy csak tud, közben teste remeg, hangja is szakadozik, és szíve őrült iramban ver.
Sai nem ezt várta, kicsit sokkolta is a dolog. Darabozva elindult, és elhagyta a szobát, ahogy Rei hallotta az ajtónyikorgó hangját és az ajtó csapódását, mintha szíve apró darabokra tört volna szét.
Ha igazán szeretne, küzdene, nem elmenne… igaz, hogy ő küldte el, de most még annál is rosszabbul érezte magát, mint mikor megtudta, ki is ő valójában. 
Eddig bírta, lerogyott a földre, és eleredtek a könnyei… kérdőn néz maga elé, mi a fenéért sír most, már több mint 10 éve nem sírt... Akkor most mi a fene ütött belé. De ez az érzés, amit most érzett, az még furcsább volt neki… Vágyott rá, hogy Sai visszajöjjön, hogy ne hagyja csak így itt. 
Mikor a padló nyikorgására figyel fel, könnyekkel áztatott szemmel néz fel. Sai állt ott, nekidőlve az ajtókeretnek, és mosolygott… ártatlanul és szerelmetesen. Ez a mosoly talán a mi gyilkosunk szívét is megmozgatta. Sai hirtelen széttárta kezeit, és biztató melegséggel pillantott a kissé megszeppent fiúra, aki miatta sírt most olyan kétségbeesve. Elszorult a szíve, de mégis boldog volt…
Rei egyszeriben rázni kezdi a fejét, de Sai nem tágít, csak vár, és nem szól semmit. Oldalra billenti fejét, és csak figyel… Aztán megtörik a jég, Rei feláll, és a vigyorgó srác felé megindul, előtte megáll, és csak bámul. Most mit kéne tennie, csak ez jár a fejében. De Sai hirtelen átöleli, Reinek ez még kicsit sok, így egy kis időre le is fagy. 
Pár percig hallgatnak, nem szólnak, nem mintha Rei most tudna bármit is kinyögni, így csak a csendbe burkolódznak. 
Aztán Rei töri meg ezt a kényes csendet. – Sai, vagyis Árnyék, most akkor mi lesz? – kérdezi, de még nem néz rá a fiúra.
– Asazuki az igazi nevem – mondja szemrebbenés nélkül, ahogy kimondta az egyik féltve őrzött titkát, felsóhajtott, mintha egy hatalmas teher esett volna le róla… örült, hogy ezt megoszthatta Reivel, végre nem kell hazudnia valakinek, hogy ez mégis milyen jó érzés...
Rei nagyot nézett. – Ezt miért mondod el nekem? Hiszen ellenségek vagyunk – kérdi teljesen meglepve, nem sokan lepték még meg, de Sai túlszárnyalta mindet.
– Lehet, hogy ez most hülyén fog hangzani… de nem izgat, egyáltalán nem izgat. Soha nem éreztem még ilyet, és ezt csak te tudod kihozni belőlem. 
– Hát… de-de… nem hiszem, hogy ez menne nekem – mondja halkan, mintha nem is lenne biztos abban, hogy mit akar mondani.
– Hát, ha így érzed… akkor elmegyek – mondja lassan, mint aki nem mondja komolyan.
Rei hirtelen mozdult meg, és most már ő is átölelte, magához húzta és nem engedte. – Nem engedlek – suttogja halkan, és Sai mellkasában elbújik zavarában.
Sai lágyan és kissé sunyin elmosolyodik. – Én se – öleli magához még jobban.
Újra csend lett, ami már békésebb, de kezd felforrni… de ez a tűz már a vágyak tüze.
Aztán halkan megszólal Varjú is. – Sakemoto Seijiro. – Hangja még kissé bizonytalan, de kezdi belátni, hogy talán ő is érez valamit.
– Köszönöm – búgja szerelmetesen, kezébe veszi Rei arcát, és lágy, szenvedélyes csókot hint ajkára.
Sai eddig bírta, benyúl Rei pólója alá, és kezelésbe veszi a fiú felforrósodott testét. Közben az ágyra dönti, és felé magasodik, de a cirógatást nem hagyja abba.
– Bocsi, de már nagyon akarlak – harap alsó ajkába, közben kéjesen liheg.
Rei csak bólintott, mert ő is nagyon akarta Sait, így engedett neki. 
Vágyakozva értek egymáshoz, simogatták, csókolgatták, nyalogatták és cirógatták a másikat.
Hamar lekerültek a felesleges ruhadarabok is, a földre dobták, és úgy érintették újra egymást. A két meztelen test egymáshoz simult, és a láng újra fellobbant köztük, az a láng, amit annyira próbáltak elrejteni, most mind a két fiú kábult tekintetében ott égett. 
Rei nem tudta tovább megállni, hogy ne simítson végig az ismerős testen… az izmain, a mellkasán, a hasán, ágyékán, lábán… újra érinthette azt, amire már oly rég vágyott. Igen, el se tudta volna rejteni, hogy mennyire vágyik a férfira, aki felette uralkodik. Igen, felette és uralkodik… de nem is bánja, amíg ezt a férfit ő is uralhatja, amíg csakis az övé.
Sai az érintéstől kissé elgyengült, és jóleső borzongás futott végig rajta, de a kényeztetést nem hagyta abba. Hogy mennyire vágyott már a fiúra… érinteni akarta, birtokolni, testéhez simulni, mindenét akarta… hogy újra érezhesse, hogy Rei végigsimít testén, ahogy a nevét suttogja, mikor elélvez… mintha eddig egy időburokban élt volna, és csak most indult volna el neki a megállt óra. Megállíthatatlanul pörögni kezd az a lassú és lefagyott idő, végre érzi, azt, amit régen, még kiskorában oly sokan mondtak neki. Mielőtt nem lett egy lelketlen és kíméletlen bérgyilkos.
Ahogy egyre lentébb haladt, Rei nyögései és hangja annál intenzívebbek lettek. Élvezte hangját, mozdulatait, teste apró rezdüléseit és a megszokott, mégis kívánatos képet, ahogy beléhatolva Rei teljesen eszét veszti. Ahogy mozog felette, és az eddig próbált, elfojtott kéjes nyögései egyre harsányabbak és élettel telibbek lesznek. Az, mikor Rei élvezi, mindent megér.
Rei nemsokára Sai nevét üvöltötte, elborult elmével. A vágyak teljesen elködösítették az agyát… hirtelen lehúzza magához, és vadul ajka után kap, birtokba veszi, és hirtelen felé magasodva ágyékát kezdi masszírozni. Nem foglakozott semmivel, ő is csak érezni akarta belülről… forr a teste, és nem nyugszik. Sai ledöbbent, de nem volt ideje ezen gondolkodni, mert Rei vadul vette birtokba testét… de élvezte, hogy uralma alá vonja a fenevadja. Újra érezte azt a kínt és élvezetet, amit Rei okozott neki… a kínt, hogy még csak ujjait használja, és hogy húzza az agyát, ahogy őt ingerli… és az élvezetet, amit csakis Rei tudott neki megadni. Nem is kellett neki más, csakis ő.