Királynő 《S.M.》

20. Rosszabb

- Mabel, nahát - hőkölt hátra meglepetten Maylen, ahogy ajtót nyitott nekünk. - Rég láttalak - mosolygott rám szerényen, mire bűntudattal küzdve lehajtottam a fejem. Shawn keze a derekamra csúszott, és éreztem, hogy a nővérem figyelemmel követte ezt a mozdulatsort. Tovább nem is volt értelme ezzel foglalkoznom, így kicsit megrázva magam, felsóhajtottam.

- Sajnálom, Maylen. Egy igazi barom vagyok - túrtam idegesen a hajamba, de sikeresen elfeledkeztem róla, hogy copfban van, így ügyesen szétbarmoltam az egészet. - És még szerencsétlen is - motyogtam sóhajtva, és erőszakosan kirántottam kezem a hajamból. Shawn kuncogva kirántotta a hajgumit, és kedvesen rám mosolyogva lesimította a hajam, párszor beletúrt, majd megpuszilta a halántékom, és átengedett a közeledő testvéremnek.

- Igen, az vagy - nevetett fel, boldogan a nyakamba vetve magát. - És nincs mit sajnálnod. Láttam a képekből, hogy sok dolgod volt mostanában.

- Dehogy sok - legyintettem morcos vénasszony módjára. - Inkább csak egy, de az elég nagy dolog - ráztam meg a fejem, és csak hogy teljes legyen az összhatás... még egyet sóhajtottam.

- Nagyon gondterhelt vagy te lány - fürkészett May. - Gyertek be - tárta szélesebbre az ajtót, és a kezét lapockámra simítva terelt beljebb.

- Ó, elnézést, de udvariatlan vagyok - kapott fejéhez Shawn, mikor lerúgta fél cipőjét. Halványan mosolyogva fordult a pocakját fogó nővérem felé, aki szintén mosolyogva, bár kissé döbbenten fogadta el a felé nyújtott kezet. - Shawn Mendes vagyok, Mabel barátja.

- Óh, szóval hivatalos lenne? - nevetett fel vidáman Maylen, huncut pillantással felém fordulva. - Maylen Moon, a barátnőd nővére - fordult vissza Shawn felé, aki fejét kicsit meghajtva eresztette el a kecses kezet, és mellém szegődött. Maylent előre engedve mentünk a nappaliba, ahol a testvérem elrendezgetett pár párnát a kanapén, és intett nekünk, hogy üljünk le.

- Hogy vagy mostanában? - néztem fel a kanapén ülve egy párnáról szöszt szedegető nővéremre. Feszültnek látszott, valószínűleg a hívatlan vendégek miatt. Utálta az ilyet, mivel nem tudott készülni, nem tudott takarítani vagy éppen főzni.

- Nagyon jól, köszönöm. És ti? Hallani akarok mindent - ült le a karfára és a párnát az ölébe véve izgatott tekintettel mustrált minket.

- Jaj, Maylen, nincs ezen mit mesélni. Randizgattunk, aztán most együtt vagyunk - nevettem fel zavartan megvakarva a fejem búbját. Shawn mosolyogva combomra simította a kezét, és már majdnem felkúszott a hasamra, mikor kezemet a kézfejére fektettem.

- Viszont - szólalt meg az egyetlen férfi is a szobában -, másról tudnánk mesélni - köszörülte meg a torkát engem bámulva. Feszülten sóhajtva lehunytam a szemem, és Shawn kezét megfogva ránéztem a nővéremre.

- Fiú vagy lány? - mosolyogtam fel rá, mire megforgatta a szemét.

- Mabel - szólt rám halkan Shawn a fejét rázva.

- Fiúnak várjuk, a doki is úgy látja, de tudod - nevetett fel röviden -, még nem olyan pontos eredmény ez.

- Értem - mosolyodtam el szélesebben, Shawn apró bökésére pedig újra elkomorodtam. - Tudod - nyeltem egy nagyot, mire Maylen kíváncsi szemekkel, minden figyelmét rám fordította -, nem akarom, hogy azt hidd csak akkor kereslek, ha baj van.

- Dehogy hiszem ezt! - vágott a szavamba, majd mondandómat megízlelve ijedten nézett ránk. - Miféle baj van?

- Istenem, Maylen, baromira szükségem van a nővéremre - ráztam meg a fejem összeszorított szemmel. - Idióták voltunk, hatalmas idióták!

- Jaj, ugye semmi illegális dolgot nem műveltetek? - tette össze két kezét.

- Nem - szólalt meg előttem Shawn, aki láthatta, hogy az összeomlás szélén állok. - Maradj csak, elmondom én - súgta halkan a fülembe és szorosan átkarolt. Én a fejemet rázva ellenkeztem, de nem figyelt már rám, tekintetét újra a nővéremre vezette. - Ne hibáztasd a húgodat, könyörgöm neked! Én tehetek az egészről és nem ő - hangosan felsírva csaptam felkarjára, amivel annyit akartam mondani: nem igaz. De megszólalni képtelen voltam. - Maylen, az a helyzet, hogy nagynéni leszel.

Arcomat erősen fúrtam Shawn mellkasába, könnyeimmel átáztattam a pólóját. Shawn nyugtatóan simogatta a hajam, ajkát összeszorítva pedig nyakamba fúrta az arcát. Nem láttam Maylen reakcióját, csak annyit érzékeltem, hogy levegőért kap, és a karfáról mellénk ül. Apró kezét érzem a vállamon, míg végül a derekamnál átölelve a lapockámra hajtja a fejét. Shawn is és ő is szorosan ölelnek, miközben a vállam egyre csak rázkódott.

Nem akartam, hogy úgy tűnjön, sajnáltatom magam. Elfogadtam, hogy gyerekem lesz, hiszen az abortuszra egyszerűen képtelen vagyok. De olyan nehéz színt vallani! Shawnnál csak random benyögtem. Igaz, utána egy egész éjszakát átsírtam, mert fájt a reakciója és, hogy otthagyott akkor, az mégis... valahogy más volt. Stresszeltem, hogyne stresszeltem volna, de egyáltalán nem gondoltam át, hogy mikor és hogyan kellene elmondanom neki. Csak elmondtam, de Maylennél egész ide úton tanakodtam. Hogyan szembesítsem a tényekkel? Hát, Shawn megtette helyettem.

- Húgi - simította meg Maylen a hajamat, miután kibontakoztam kettejük szorításából. Nem igazán kaptam már levegőt. - Anyuék tudják?

- Nem - szipogtam, két kezemmel lesimítva a hajam. - Sajnálom - fordultam felső testemmel felé fordultam és lesütöttem a szemem. - Ugye nem utálsz? - konyult újra sírásra a szám, mire Maylen rögtön magához húzott.

- Dehogy utállak! Mégis hogy gondolhatsz ilyet? - rázta meg a fejét magához szorítva reszkető testem. Shawn kissé hátrébb csúszott tőlem a kanapén, így csendben figyelte testvéri jelenetünket.

- Szükségem van rád, Maylen - szipogtam a vállába, mire arcát nyakhajlatomba temetve simogatta a hátamat.

*

Nem akartam, de két nappal később már anyuék házában találtam magam Shawnnal, miközben tanulva a nővéremnél tett látogatásból, próbáltam nem beparázni és nyugodtan elmondani mindent.

- Tudjátok, hogy én és Shawn - kezdtem a kanapén ülve. De valahogy frusztrált az ülés. Mintha korlátozva lennék, így egy nagyot sóhajtva felkeltem és járkálva folytattam tovább. - elég közel kerültünk egymáshoz - álltam meg egy polc mellett és a szüleim felé fordultam. - Ezzel kapcsolatban van három hírem. Abból kettőn tuti kifogtok akadni - nevettem fel idegesen, mire anya rosszat sejtve lehunyta a szemét. - Akkor - vettem egy nagy levegőt -, kezdem a legjobbal. Shawnnal hivatalosan is együtt vagyunk, és nagyon remélem, hogy jóban lesztek vele, és nem fogjátok utálni őt, sem engem - hadartam el gyorsan, mielőtt apa közbeszólhatott volna. - A kiakadós részek, nos - köszörültem meg a torkom. - Shawnhoz kellene költöznöm a kanadai lakásába, ugyanis baromi hülye fiatalok vagyunk, akik a kapcsolatukat pár hét után elég magas szintre emelték és lefeküdtek - tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet, és odasétáltam a kanapén ülő Shawnhoz. Kellett a közelsége. - De elszúrtuk - suttogtam. - Nem használtunk óvszert, tablettát sem szereztünk. Egyszer szóba jött az eseményutáni, de másnapra teljesen kiment a fejünkből. Higgyétek el, nem így akartuk, mi csak úgymond kiakartuk élni magunkat, de ezzel elértük azt, hogy tizenkilenc és húsz évesen szülők leszünk - fejeztem be egy szusszanással, beharapott szájjal várva a szüleim csalódott tekintetére, és a baromi nagy veszekedésre. De egyikőjük sem szólalt meg. Csak egy furcsa szikrát láttam a szemükben.

 - Te jó Isten - suttogta anya a szája elé emelt kézzel. De továbbra sem tombolt senki. A kínos, feszült csönd pedig talán rosszabb volt minden szitokszónál.

*

Vannak itt olyanok, akik ma felvételiztek? Hogy ment?