Királynő 《S.M.》

22. Szükség

- Olyan fura ez az egész - szólt közbe a beszélgetésbe Aaliyah a hasamat bámulva. Shawn furcsán nézett rá velem együtt, de Karenék helyeseltek. - Fiatal vagy egy gyerekhez - nézett fel a szemembe.

 - Tudom - húztam el a szám. - Nem is akartam még anya lenni, de azért örülök is neki.

 - Gondolom - bólintott Karen mosolyogva.

 - Nekem az fura, hogy nem akadtatok ki - mondta Shawn, mire az anyukája vállat vont.

 - Hirtelen jött. Gyorsan ledaráltad a dolgokat - nevetett fel. - Meg egyébként is - sóhajtott -, nem mondom, hogy büszke vagyok rád, amiért teherbe ejtetted a barátnődet, de ismerlek, Shawn. És tudom, hogy bármi lesz is, segítesz Mabelnek, és mindent meg adsz majd a gyerekednek.

 - Ja, meg nincs már sok beleszólásunk - szólalt meg Manny. - Részben felnőttek vagytok. Meg gondolom kellene valaki, aki mellettetek áll - vont vállat. Shawn rám pillantva mosolyra húzta a száját, és bőszen helyeselt édesapja meglátására.

 - Tényleg jó lenne - sóhajtottam. - Nem tudom mit csináltam volna, ha ti is kitagadtok - ráztam meg a fejem. Shawn aprót nyikkanva kifejezte döbbenetét, és csak nézett rám nagy szemekkel, mire nekem is leesett, hogy elszóltam magam. A Mendes családnak nem meséltem el, hogy mi volt a szüleimnél, csak annyit tudtak eddig, hogy rossz reakciót kaptunk. De most mindenki lefagyva néz engem és Shawnt, akivel egyszerűen nem tudjuk, hogy mit szóljunk.

 - Kitagadott a családod? - kérdezte Liyah lassan, nagy szemeket meresztve rám, mire lassan bólintottam. - Az egész családod ellened van? - nyílt még nagyobbra a szeme.

 - Nem - ráztam meg a fejem gyorsan. - A nővérem támogat. Tudom, hogy csalódott, de támogat - bólogattam bőszen, és mosolyt erőltetve magamra, Shawnra néztem. - És szerencsére az ifjú apukát is kedveli, úgyhogy - nevettem fel zavartan, de Karen fejrázását látva elnémultam.

 - Ne haragudj, de az ilyen nem szülő. Csalódhat, de a gyerekét nem tagadhatja ki, és hagyhatja magára - rázta a fejét.

 - Jó szülők - szorult össze a torkom. - Jó szülők, de tényleg, csak... csak... - nem találtam a megfelelő szót. Mert volt benne igazság. Csalódás ide vagy oda, a család az család marad. Ennek ellenére nem hibáztatom őket a kiakadásukért. Talán én sem reagáltam volna másképp.

 - Ne haragudj - szégyellte el magát rögtön. - Természetesen nem úgy értettem. Csak egyszerűen olyan utálatos számomra a "kitagadás" szó. Egyszerűen szívfacsaró egy-egy ilyen történet.

 - Anya - súgta Shawn. - Elég lesz.

*

  - Végre ketten vagyunk - sóhajtott fel Shawn, miután bezárta családja mögött az ajtót és nekidőlt. Mosolyogva kinyújtotta felém a kezét, mire kislány módjára odaszögdeltem hozzá és átöleltem a derekát.

- Ühüm - bólogattam. - Úgyhogy akár meg is mutathatnád a lakást, mert arra még nem került sor - Shawn vigyorogva bólintott és a kezemet fogva átvezetett a nappali és a konyha közötti részre.

- Ezt már láttad. Konyha - mutatott jobbra. - Nappali - most pedig balra. - Erre pedig - fogta meg újra a kezem és a nappaliból nyíló ajtóhoz ment és kinyitotta -, a fürdő van - több időt nem is pazarolt rá, hanem rögtön tovább vezetett egy újabb ajtóhoz, ami egy nagyon rövid kis folyosóról nyílt, a konyha mellett. - Ez pedig a kedvenc helyem - mosolygott rám perverzen, mire karjára csapva felnevettem, és bementem a hálóba, ahová Shawn már behordta a bőröndöket.

- Azt hiszem az enyém is ez lesz. Meg a fürdőd - fordultam vissza hozzá vigyorogva. - Ugye ma fürdünk együtt?

- Persze - csillant fel a szeme, aztán megfogta kezemet és kivezetett a szobából. - Még van egy meghatározatlan szobám, egyelőre csak pár gitár van ott, meg a zongorám, amit viszont ki szeretnék hozni onnan, csak nem tudom hova tenni - nyitotta ki az ajtót. - Arra gondoltam, hogy ez lehetne a baba szobája majd. Elég ez neki, nem?

- De - bólintottam vigyorogva. - De miért akarod kivinni a zongorát?

- Mert ez a babaszoba lesz - rántotta meg a vállát. - Ha dalt akarok írni nem valami szerencsés, hogy itt egy kisbaba - mondta, mire a dolgokat átgondolva megvontam a vállam, ezzel igazat adva neki.

- Ráérünk még kitalálni - motyogtam, megsimítva az egyik falnak támasztott gitárját. Az a kék volt, amivel mindig a Nervous-t adta elő a koncerteken. Személyesen, nekem az egyik kedvencem. Mellette ott állt régi, hű társa, az elektromos gitárja, és még egy klasszikus is.

- Emlékszel mit mondott Andrew? - suttogta, mikor kinézelődtem magam és megálltam előtte. - Csinálnunk kell egy videót, aztán egy live-ot - fejét lehajtva piszkálta a kezemet, mire sóhajtva a vállának döntöttem a fejemet.

- Nem elég egy kép?

- Nem tudom - simította meg a derekamat. - De gyere, legyünk túl rajta - indult el a nappali felé és a kanapéra levágódva maga mellé húzott engem.

Az eddigi hat próbálkozásból hatot elrontottunk. Fogalmunk sem volt hogy ezt hogyan kellene elmondanunk, így Shawn már lassan a haját tépte idegességében, és éppen újra videózni kezdett volna, mikor elvettem tőle a telefont.

- Maradjunk a képnél, Shawn - suttogtam, mire megrázta a fejét. - Az könnyebb lesz, hidd el - simítottam meg széles vállát, de ő egyre csak a fejét rázta.

- Nem, nem. Megérdemlik, hogy én mondjam el nekik, nem pedig egy kép alá biggyesztett szöveg - vette vissza a telefont és sóhajtva elindította a felvételt. - Mizu srácok, itt Shawn - köszönt be mosolyogva, ám a combjára tett kezemet szinte összemorzsolta szorításával. - Egy nagyon komoly dolgot szeretnék nektek elmondani, és szeretném ebben a helyzetben is a támogatásotokat kérni - gyorsan, zavartan kipillantott rám, mire biztatóan bólintottam. - Az utóbbi hónapokban sok pletyka volt velem és Mabellel kapcsolatban, én pedig egyszer erről el is mondtam a véleményem, de azt konkrétan nem mondtam ki, hogy együtt vagyunk. De a pletykák igazak, együtt vagyunk és boldogok vagyunk. Mabel ma hozzám költözött, és úgy gondolom, hogy itt az ideje bevallanom nektek a jelenlegi legnagyobb félelmem, de egyben boldogságomat is - újra rám nézett, és úgy, hogy a kamerában is jól látható legyen, kinyúlt értem, és közel húzott magához. - Bénák voltunk, de igazából nem is olyan rossz, hogy így alakult. Srácok, el sem hiszem, de szülők leszünk - vigyorgott bele a kamerába. - Tudjuk, hogy korai, de ez most így jött össze, és mi örülünk ennek. Mert hát ki ne örülne egy kisbabának? - nevetett fel zavartan. - Nagyon remélem, hogy számíthatunk a támogatásotokra. Szeretlek titeket! - a felvételt leállítva sóhajtva ölelt szorosan magához, és a nyakamba motyogott. - Félek, Mabel. Utálni fognak.

- Nem, ne is mondj ilyeneket - simítottam meg a hátát. - Rakd ki, és meglátjuk mi lesz, jó?

- Most baromira szükségem van rád, Kicsim - suttogta, majd elválva tőlem megdörzsölte az arcát, és pár gombnyomással kitette a videót.

- Itt vagyok - suttogtam, ahogy néztem a videó közösségi oldalon landolását.

*

Szerintem ez egy kicsikét unalmas lett, de remélem ti nem így gondoljátok.😅💕