A Káosz Fia | 1. Könyv

3. fejezet

Nem tudsz elég gyorsan futni... Mit akar ez jelenteni? Talán ahhoz a fémruhás alakhoz van köze, akit az álmomban láttam? Az is mondott valamit: Jövök érted... 

Nagyon nem tetszett a dolog, amiket így tök hirtelen megtudok. Az egyik, hogy anyám és apám életben vannak az isten tudja hol, apát valójában valami Káosznak hívják—legalábbis anya—, aki amúgy egy páncélt is hord magán, hogy keménynek tűnjön, el akarnak küldeni valami Jupiter Táborba, ahol valószínűleg—a nevéből kiindulva—valami űrkutatós baromságról van szó, de említést tettek egy Félvér Tábor nevű helyről is, ahova—szintén a nevéből következtetem—azokat az alkoholistákat küldik, akiknek már a testükben vér helyett alkohol áramlik. Ja, és ha kihagytam volna, egy őrült alak, aki fémből van és olyan gyorsan fut, hogy egy fehér fingcsíkot húz maga után is meg akar gyilkolni. Meg most itt van ez a valami a Mekiben. Vagyis csak volt, mert elporladt. 

– Most akkor szerintem magyarázattal tartoztok – néztem Percyre (mert mint kiderült ez az igazi neve), és Annára (neki még mindig reménykedtem, hogy ez az igazi neve). 

– Ahogy maga is, tanárúr – tette hozzá Kara. 

– Vonuljunk egy kicsit félre, srácok – ajánlotta Brunner. 

Arrébb álltunk, hogy senkise halljon minket. Brunner kicsit később jött, mert még ott az asztalnál csinált valami kézmozdulatot, amitől a többi osztálytársam mintha el is felejtette volna az előbbi incidenst. 

Brunner odagurult hozzánk. 

– Kezdjük ott, hogy engem nem Annának hívnak – mondta nem-Anna. – Az igazi nevem Annabeth Chase. Ő pedig Percy Jackson. Félvérek vagyunk. Ahogy ti négyen is. 

– És Mr. Brunner? – kérdezte Harry. 

– Ő... Ő majd később elmondja – válaszolta Percy. – Az, ami az előbb megtámadt titeket, az egy mantikór volt. 

– De azok nem léteznek, csak mítoszok!

– Annak tűnt? – vonta fel a szemöldökét Annabeth. Sóhajtott egyet. – Velünk kell, hogy gyertek! Itt veszélyben vagytok. 

Na álljon csak meg a menet! Velük kell mennünk? Nem így szokták elrabolni a fiatalokat?

De aztán eszembe jutott, hogy Annabeth az egészet azzal kezdte, hogy félvérek vagyunk. 

– A Félvér Táborba? – kérdeztem hirtelen. 

Annabeth és Percy szeme elkerekedett, Mr. Brunner meg érdeklődve figyelt. 

– Honnan...

– Mi az a hely? – Nem vártam, csak meg akartam tudni, hogy mi van. 

– Ahova a félisteneket, vagyis olyanokat, mint ti biztonságban tudunk tartani a szörnyektől – válaszolta Annabeth még mindig döbbenten. – De honnan tudsz te erről a helyről?

– Hallottam egy...ismerőstől – hazudtam. 

– Ah—ha... 

– Hogy érted, hogy félistenek vagyunk? – kérdezte Maya. 

– Hogy egyik szülőtök vagy görög, vagy római isten – válaszolta Mr. Brunner hirtelen. Közben erőteljesen nézett a szemembe, mintha sejtene valamit az álmomról. 

Ezzel a kijelentéssel amúgy a tanár egy erős gondolatot ültetett el a fülemben. 

Ahogy anya szólította apát... És az a mellvért rajta, illetve az azon feltűntetett rajz... Egyértelmű volt, hogy ki az apám.