A Káosz Fia | 1. Könyv

8. fejezet

Visszamentem a lakrészre, felöltöztem és Karával indulásra készen vártuk Percyt Fekete Péter és a másik pegazus mellett. A fiú és Annabeth hangos veszekedéssel közeledett. 

– Most a sarkamra állok és azt mondom, hogy nem! – mondta Percy. – Nem jöhetsz!

– És miért? – kérdezte Annabeth felvont szemöldökkel. Látszott rajta, hogy ez a kérdés inkább csak arra ment, hogy mégis velünk jöjjön. 

– Hát...mert Amaltheia téged nem választott ki? – próbálkozott Percy, de már Kara is beleszólt:

– Miért ne jöhetne?

Percy sóhajtott. 

– Csak meg akarlak óvni, Annie. Nem akarom, hogy mégegyszer az történjen veled, ami a Tartaroszban, amikor az átkok rád szálltak. 

– De most nem a Tartaroszban leszünk... 

– Nem tudjuk, hogy a nővérem mire képes – szólaltam meg. – Tudom, most az jön, hogy mi Karával nem vagyunk tapasztalt harcosok, meg hogy még csak most tudtuk meg, hogy félvérek vagyunk, de így is nekünk van most a legnagyobb esélyünk Anna...és Savitr ellen. Amaltheia minket választott erre a küldetésre. Kérlek, hagyd, hogy mi is menjünk el!

Ritkán nyertem egy vitában. Nagyon ritkán. De mégis olyan érzésem volt, hogy ez most egy nyerő szöveg volt. 

Annabeth csak meredt rám, majd annyit mondott:

– Ha meghalsz, kinyírlak, Hínáragyú!

– Ez egy szeretlek akart lenni? – csókolta meg Annabeth-t. – Nem lesz semmi baj!

Fekete Péter nyerített egyet. 

– Többször megkértelek már, hogy ne nevezz főnöknek! – mondta a lónak Percy. Először hülyének néztem, aztán esett le, hogy Poszeidón fia lévén képes beszélni a lovakkal és a halakkal. Nem egy hasztalan képesség, az biztos! – Amúgymeg igazad van, mennünk kell!

***

A felszállást nem sorolnám a kellemes dolgok közé. De hogy is tudnám leírni az érzést?

Megvan, amikor repülőn ülsz, és az száll fel? Az a halálfélelem is a felszállás pillanatában? Ha igen, akkor képzeld el annak az érzésnek a tízszeresét! Ha meg nem, akkor...szerencsés vagy. 

Végülis olyan volt, mint egy gépen, csak a pegazus hátán nem vett körbe több tíz tonna fém, sem pedig kényelmes székek. 

Gondolom most azt gondoljátok, hogy félek a repüléstől. El kell keserítselek, hogy tévedtek. Egy pegazus hátán való repüléstől félek, meg a zuhanástól. Mert hát nem igazán maradtak még fent. Előbb-utóbb úgyis lejön az ember, vagy így vagy úgy, de lejön, szokták volt mondani. 

De azért a felszállás után annyira már nem volt durva a dolog. A pegazus—akit közben Kara elnevezett Felhőnek—szép egyenletesen siklott a szellőn. Semmi hirtelen mozdulatot nem tett. És ez tetszett. 

Karának úgy tűnt, hogy bejön ez a repülősdi—velem ellentétben. A lány boldogan, csodálkozva nézelődött le a távoli földre, ami nekem olyannyira hiányzott. 

– Na bejön a repülés? – kérdezte Percy Fekete Péter hátáról. Én csak ráztam a fejem. 

– Nagyon! – kiáltotta. – Eddigi legcsodálatosabb dolog az életemben!

– De jó neked... – motyogtam, és letekintettem a mélybe...vagy a magasból. De rögtön visszafordítottam a fejem a pegazus megnyugtató fejére. 

– Tériszony? – kérdezte Percy. Ezaz, nevessetek csak, hogy Khaosz fia fél a magasban! – Van egy lány ismerősöm, Thália Grace-nek hívják. Zeusz leánya, és ő is tériszonyos. Ez miatt elvesztette...vagyis valószínűleg elvesztette egyik képességét. 

– Igazán megnyugtató... – motyogtam. 

– Nyugi, Khaosz nem az ég vagy a magasság istene – próbálkozott Kara. – Csak a...világmindenségé...

– És ebbe a magasság nem tartozik bele, ugye?

Kara nem válaszolt. 

– Ti – kezdte Kara – jártatok a Tartaroszban?

Percy tekintete még a nap ellenére is elsötétült. Nem hiszem, hogy nagyon kellemes dolog volt az a hely neki. 

– Egyszer – válaszolta végül. – Görögországba tartottunk, hogy legyőzzük Gaiát, de megálltunk Rómában, ahol Annabeth-nek egy külön küldetést kellett megcsinálnia: követnie kellett Athéné jelét. Végül találkozott Arakhné-vel, a pókok anyjával, Athéné legrosszabb ellenségével. Miatta félnek Athéné gyermekei ennyire a pókoktól. 

– Tehát aki anakrofóbiás, az Athéné gyermeke? – kérdeztem. 

– Ez nem így működik, te idióta! – szidott meg Kara. 

– Annabeth kicselezte Arakhné-t, és lelökte a Tartaroszba. De mielőtt leesett volna, egy hálóval elkapta Annie lábát. Ekkor már ott voltam, és megpróbáltam elszakítani a szálat, de mindkettőnket elhúzott. Végül belekapaszkodtam egy sziklába, de nem tudtunk volna felmászni, így elengedtem. 

– Te tényleg nagyon szeretheted Annabeth-t, ha még a Tartaroszba is utánaugrassz – mondta Kara. Látszott rajta, hogy csodálja a fiút, hogy ő is egy ilyen barátot szeretne. 

– Miért nem vágtad el a hálót, mielőtt még belerántott titeket a gödörbe? – kérdeztem. 

– Vannak esetek, amikor nem tudod használni a józan paraszti eszed. Bepánikolsz, és csakúgy cselekszel – magyarázta Percy. Kis hatásszünet. – Pihenjetek, amíkg odaérünk! Ég, vagy hogy nevezted el, majd...

– Felhő. 

– Akkor Felhő majd vigyáz, hogy ne essetek le. 

Majdnem megkérdeztem, hogy minek pihenjünk, ha max két-három órája voltunk fent. De inkább elengedtem a dolgot, mivel éreztem, ahogy Kara hátulról átkarol, és a hátamra dől. Így máris könnyebb lett a repülés. Nem féltem már annyira, s így bátrabban tekintettem le a távoli talajra, mely onnan fentről oly biztonságosnak látszott.