A Káosz Fia | 1. Könyv

13. fejezet

Savitr és a pálcás felvitt minket a Notre Dame harangjaihoz. Ott egy-egy székre leültettek minket, jó távol egymástól, és megkötöztek. Aztán mielőtt elmentek volna, még odaszóltam a pálcásnak:

– Azért lehetne benned annyi emberiség, hogy a nevedet megmondod! Rossz lenne azzal a tudattal a pokolba küldeni, hogy nem tudom a neved. 

Azért ne nézzetek hülyének, mert hát rájöttem, hogy én vagyok megkötözve, de fel akartam idegesíteni. Nem tudom miért, de akkor jobb lett volna. Vagyis hát senkinek sem lett volna jobb, csak a lelkiismeretemnek és az elégedettségemnek. 

A srác odasétált hozzám, majd a szemembe nézett. 

– A nevemet akarod? – kérdezte, majd hirtelen alakot váltott. Mostmár nem srác volt hanem egy lány, akinek vörös, copfba fogott vállig érő göndör haja volt. – Melyiket? 

Nem tudtam válaszolni, annyira meg voltam döbbenve ettől a jelenettől. Meg hát az is át futott a fejemen, hogy ha látszólag lány lett, akkor...mindenhol? De amúgy komolyan mondom, nem nézett ki rosszul a csaj! Csak hát így, hogy ezt így beadta az előbb...

Aztán visszhangozni kezdett a fejemben, amit mondott: 'Melyiket?'. Ezek szerint rengeteg alakban lépett már elő, és mindig máshogy hívták. Lehet, hogy a barátaim, osztálytársaim közt is ott volt? Nem bízhatok senkiben?

– Mit akartok velünk csinálni? – kérdezte Kara, elterelve a témát. Szerencsémre. 

– Mi semmit, Lander – mondta Savitar. – Viszont Anna mindjárt feljön, és hatszemközt akar veletek beszélni. 

– Te miért segítessz egyáltalán neki? – kérdeztem az istent. – Úgy értem, hogy elpusztította a világod...

– Én voltam, aki elpusztította a világom! ÉN! – csattant fel, majd Karára nézett. – Szépen egyesével levadásztam minden egyes istent. A te apád volt az utolsó. – Kara izmai megfeszültek. – Talán vele gyűlt meg a legtöbb bajom. De gyenge volt. 

Láttam, amint egy könnycsepp kicsordul a lány szeméből, és végigfolyik az arcán, majd lecsöppen. Rosszul éreztem magam, hogy nem mondtam neki semmit Agni-ról, de tudtam, hogy most nem szabadna. Tudtam, hogy ennek a kis beszédnek, amit Savitr most mondott, nem Kara volt a fő címzett, hanem én. 

Anna ebben a pillanatban megérkezett, Savitr és a csajszi, aki az előbb még pasas volt, elment. 

– Tudjátok...

– Csak könnyísd meg a dolgunkat, Anna! – vágtam bele a szavába, amit egy gyilkos tekintettel dícsért. 

– Nem akarok kettőtökkel harcolni – mondta Anna. – Főleg veled nem, Jason. Mi lenne, ha együtt dolgoznánk? Mint testvér a testvérrel és...Kara. 

– Savitar megölte apámat! – csattant fel Kara. – Szerinted hol akarok én vele egy oldalon lenni?! Na meg veled! A saját testvéred ellen kezdtél harcolni! Meg akartad ölni! És ne is próbáld tagadni, mert láttam! 

Tehát nem csak nekem voltak látomásaim. Ezt is jó tudni!

Anna csak elmosolyodott. 

– Bosszút állhatsz Savitaron, ha akarod... – kezdte. 

– Bosszút állok én nélküled is, kösz! – állta Anna tekintetét Kara.