Szív gyilkos >Befejezett<

>2.rész<

Éreztem ahogy az egész testem remeg, és alig kapok levegőt. A gondolataim cikáztak, és az a bizonyos vészjelzőm villogott a fejemben. Lassan felállt, mert látta rajtam, hogy úgy se tudok a sokktól elrohanni. A gondolataimból kizökkentett ahogy megláttam a nőn lévő mély vágást ahonnan ömlött a vér. Nappal, sikátor, huszonéves nő, brutális gyilkosság.

Ez Ő.

Végre meg tudtam mozdulni, és botladozva kezdtem el rohanni a másik irányba. A fejem kiürült, és a fülem sípolt. Egyedül csak az ezerrel verő szívemet és az egyre gyorsuló lépteket hallottam, amik egyre közelebb értek. Hátranéztem ijedten, és kikerekedtek a szemeim amint megláttam a férfit alig 3 méterre mögöttem. Kinyújtotta a jobb kezét amiben a kést szorította, és a távolság csak rövidült köztünk. A sikátor végtelen hosszúságúnak tűnt abban a percben. Amint éreztem, hogy már nekem nincs sok, az arcomra egy grimasz torzult. Nem vagyok sportos, nem vagyok ravasz, nem vagyok idióta. De az adrelaintól és a félelemtől könnyek közök megmarkoltam az utolsó reményemet, a táskámat. Ezen a napon különösen nehéz volt, mert hétfő volt. Gyorsan lekaptam, és hátrafordulva meglendítettem a kezemet. Farkasszemet néztem a halállal 2 másodperc elejéig, amíg teljes erejemből meg nem lendítettem a tárgyat. Elhajítottam, ami egy pufanással landolt. De hogy célba ért vagy sem nem érdekelt. Csak teljes erőmből rohantam a sikátor végéig, ahol a fénybeértem. De nem álltam meg, tovább futottam utcákon át, miközben könnyek gyűltek a szemembe. Mikor már nem volt erőm lerogytam lihegve, és szerencsére nem hallottam már a lépteket. Rémülten és remegve körbenéztem, miközben magamraszorítottam a pulcsimat.

-Se... se...- dadogtam amint megjött a hangom.- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! VALAKI!!

×+×

A rendőrök kérdésekkel bombáztak, de én csak üveges szemekkel néztem magam elé. Amikor sóhajtva feladták a faggatásomat, az egyik a rádiájóba szólt:
-Van valami a helyszínen, srácok?

-Igen. Egy nő aki a torkától a gyomráig fel van vágva. Nagyjából 22 éves, de a többiek most kutatják át a holmijait. Rémes látvány.

-Értem, nem sokára mi is megyünk.

-Rendben.- szakadt meg az adás.

-Nos, ezzel nem megyünk túl sokra. Kisasszony, legalább egy személyleírást tudna adni?

Bevillantak a képek a hulla felett guggoló csuklyás férfiről akinek az őrült vörös szemei bevilágították a sikátort. Erősen behunytam a szemeimet, és halkan megszólaltam:
-Vörös...

-Vörös?..- néztek értetlenül.

-A szemei... pulcsiban volt...

A másik rendőr rátette a vállamra egy kezét nyugtatóan:
-Nyugodjon meg, Kisasszony! Ha esetleg jobban lesz, kérem azonnal értesítsen, hogy kikérdezzük!

A két rendőr elsétállt, ezzel ott hagyva a világító rendőrautóval és egy rámterített takaróval. Az idő már 5 is lehetett, így jobbnak láttam ha hazamegyek. Úgy se faggatnak tovább.

Fáradtan belöktem az ajtót, és levettem a piszos pulcsimat. Összeszorítottam az ajkaimat, és elhulladtam még pár könnycseppet. Beleégett a tekintete a fejembe... A rendőrök azt mondták, ezen a héten nem kéne iskolába mennem. Majd ők értesítik az iskolámat.

-A táskám!- jutott eszembe.

Abba volt a telefonom, a könyveim, és a tolltartóm... Legalább még élek...

Összehúztam magam a szobámban, és felidéztem a 2 órája történteket. Szinte fel sem tudom fogni, mi lett volna, ha nem jut eszembe a nehéz táskám. Vagy ha nem találtam volna el. Félek belegondolni is, hogy én is annak az elmebajosnak a kése végén feküdnék a földön, fennakadt szemekkel.

>☆<

Jóóóó reggelt! ^^ Ezt a csodás reggelt ezzel a szuper morbid résszel nyitnám, amit már páran vártak. Alig várom már, hogy tovább posztoljam a részeket, mert még itt bőven nem állt meg a sztori! A következőkben nem lesz ilyen nyomott a könyv hangulata, inkább csak... öhm... feszültebb? Vagy... Szorongósabb? Nem tudom, de ne aggódjatok, egyenlőre ez volt az egyetlen ilyen szuper véres, és depressziósabb rész! 😋 Hogy tudom ezt ilyen vidáman írni....

XOXO: Tunci123