Szív gyilkos >Befejezett<

>34.rész<

Amint vége lett az évzárónak és elballagtak a felsősök én a könnyeimmel küszködve intettem Yui-sannak aki szép lassan elhagyja az iskola kapuját. Egy pillanatra megtorpan, s visszanéz. Megszeppentem mert azt hittem rámfog majd nézni miközben a könnyeit hullajtja, de ehhelyett a mögittem lévő senpaiamnak int. Gondolom ők a legjobb barátai vagy ilyesmi, mert ahogy ez megtörténik ők bőgve odarohannak hozzá, és egymásbakarolva mennek el végleg az iskolából. Én még mindig felemelt kacsóval áltam egymagam mint egy idióta, lassan lefolyó könnyekkel. Rájöttem, hogy nekem nincsenek is igaz barátaim...

Ekkor beugrott Aoi emléke, hogy az a kis idő is milyen volt egészen... egészen amíg...

-Ahh...- fájdalmasan elkezdett nyilalni a fejem így odakaptam.

Milyen szánalmas vagyok... még a saját barátom halálát is elfelejtettem. Rémes ember vagyok...

Egyszercsak egy meleg kezet érzetem meg a vállamon, ezért lassan hátranéztem az arcomon végigfolyó könnyekkel. Anyám volt egy bíztató mosollyal, aki mellett aggódó apám ált:
-Menjünk Kazumi, rendben?

Anyám meleg mosolyától én is elmosolyodtam és letöröltem a könnyeimet. Aprót bólintottam, és végül mi is elhagytuk az iskolát. Még hátranéztem a kapuból kutakodó szemekkel míg végül a tömegből meg nem pillantottam a jellegzetes vörös szempárat. Erre felvidultam és már elkezdtem volna integetni Hisokének, de a mosolyom hamar lehervadt. Hisoke nem mosolygott, csak komoran nézett zsebrevágott kezekkel ahogy egyre távolodok. Olyan üres szemekkel nézett, mintha átlátna rajtam. Mire észbekaptam volna a sokkból csak annyit láttam, hogy szép lassan elvegyül a tömegben, és már nem látom többé jellegzetes szemeit.

-Kazumi, történt valami?- kérdezte apám.

-A-ah... semmi, mindegy.- kaptam vissza a fejemet.

Azt hiszem kicsit sokkolt amit előbb láttam.

¤~¤

Amint a kocsink megált a házunk előtt én már autómatikusan nyitottam az ajtót, és kiléptem volna de előre néztem:
-Ti nem jöttök?

-Nem, csak kidobtunk téged itt. Anyáddal még elmegyünk a boltba, mert képzelem milyen állapotban van a hűtő.- mondta nevetve Apa.

Erre kínosan felnevettem, mert bizony nem cáfolhatom meg állítását.
-Mikor jöttök vissza?

-Este 6-nál tovább nem maradunk, ígérem.- mosolygott kedvesen Anya.

Lelkesen bólintottam és a csokorral a kezembe kipattantam a kocsiból majd végignéztem ahogy elmennek. Sóhajtottam egyet, majd a pulcsimból előkotorva a kulcsot kinyitittam a kaput.

Bent a virágokat egy vázába tettem gondosan, s az időre néztem: 4:27.
Anyuék még ellesznek egy darabig, így szerintem én egy tál popcorn mellett nekiállok TV-zni, pont mint ahogy eddig tettem.

Levágtam magam a kanapéra és a távirányítóért nyúltam hogy bekapcsoljak egy műsort. Miközben nyomkodtam a gombokat elkezdtem tömni magamba a popcornomat. Valami természet filmnél megáltam, és bambán elkeztem bámulni a képernyőt.

0*0

A popcornom már rég elfogyott, és a műsör is más volt egy ideje. Én nyakig betakarva dörzsöltem csipás szemeimet, és álmosan ásítottam egy mélyet. Ránéztem értetlenül az időre, amimár bőven 7 is elmúlt. Egyrészt nem tudtam mi tart a szüleimnek ennyi ideig, másrészt pedig nem értettem miért vagyok már most fáradt. Már nyúltam volna a telefonomért, hogy megcsörgessem őket, de meghallottam a zárat kattanni. Megkönnyebbülten felültem.

-Mi tartott eddig? Már elkezdtem aggódni miatta....- hirtelen elnémultam amint megláttam ki áll az ajtóban.

Hisoke volt lihegve és kimerülten, remegő kezekkel és véres ingel. Úhy lesokkolt a látványa, hogy megszólalni se tudtam. Hisoke beljebb lépett lassú és bizonytalan lábaival, majd egyszercsak megingott. Gyorsan felpattantam és még időben elkaptam a karját mielőtt eldől.

-Hisoke! Mi történt?! Mi a baj?!!- kiáltottam rá kétségbeesetten.

Ő csak fáradtan lihegett teljesen elüvegesedett szemekkel. Nehezen próbáltam helyére dönteni, miközben szorosan tartottam a kezét. Lassan végül leüllt a földre én pedig becsuktam az ajtót mielőtt leguggoltam volna hozzá.

-Hisoke... mi történt?- kérdeztem idegesen.

Még mindig nem válaszolt, csak megállíthatlanul lihegett miközben az izzadságcseppek folytak végig az arcán. Az inge és a kezei tiszta vérfoltosak voltak, és elkezdtem hevesen gondolkodni mitévő legyek.

-Ma-maradj itt! Mindjárt visszajövök!- pattantam fel zihálva.

Gyorsan előkerestem a kötszereket a fiókból, és bevizeztem egy rongyot. Sietősen visszarohantam Hisoke elé, aki még mindig ugyanúgy volt. Leguggoltam, és elkezdtem az ingét kigombolni hevesen verő szívvel. Ő nem reagált semmit, csak behunyta a szemeit, majd fáradtan lehajtotta a fejét. Amint az utolsó gombhoz értem meglepődtem, mert a mellkasa is tiszta vér volt. Kicsit elvörösödtem a szituáción, majd nyúltam a vizesrongyért hogy kitisztítsam a sebet.

Óvatosan elkezdtem letisztogatni a vért róla, miközben még mindig vörös volt az arcom. Hisoke semmi reakciót nem mutatott, de már nem kapkodta úgy a levegőt mint azelőtt. Amint megvoltam ledöbbenve megfogtam a mellkasát:
-Nincs itt semmijen seb...

Hisoke nyelt egyet, és rekedtesen megszólalt mély hangján:
-Kazumi... én megöltem valakit...

A rongy kiesett a kezemből, ami egyenesen a kötszerekre esett így azokat lassan átitatta a vér. A kezemet a szám elé tettem, és rémülten néztem végig ahogy Hisoke lassan felemeli a fejét, és üres tekintetét enyémbe fúrja. Lassan a véráztatta arcára egy erőtlen, de annál kegyetlenebb vigyort húzott.

>☆<

Oh, tökéletes rész volt ez húsvéti ajándékként. 😂 Lassan elérünk kis sztorink végére, pedig még csak most kezdtem belelendülni. 😔 De nem kell szomorkodni, az még kicsit odébb van, addig még hozok nektek pár részt. ^^ Ja, és boldog húsvétot!~🐰

XOXO: Tunci123