Testvérek vagyunk [Átírás alatt]

5. rész - Az igazság kiderül?

Ismét szép jó reggelt nagy világ, iskolába indul ma újra a diák. Na de elég a rímekből, mert sose vagyok jó ebből...

Néha, na jó.., gyakran nincs kedvem bemenni... az osztálytársak miatt, folyton csak piszkálnak, Bántanak, csúfolnak... stb. Szinte semmi reményt nem látok, hogy boldogan fogok elballagni. Ráadásul ez a térd "sérülés" is itt van. Alig birok ráállni a lábamra, sok a tanulni való... Bár nézzük mindennek a jó oldalát! Legalább fel vagyok mentve tesiből, és így tudok tanulni is. Mindig mindenre van egy jó megoldás! No, de most már elég volt a lustálkodásból, itt az idő felkelni az ágyból és készülődni, mert ugye semmiképp nem akarok ismételten elkésni. Igaz, a lábam az éjjel nagyon jól megpihent, ezért most kétszer annyira fáj... még csak most jön az igazi fájdalom. Hm... elviszem Benedek régi kitűzőét is, hátha felvidít, ha jön újra a gúnyidő. Azt a brosst elrejtettem a tatyómba, nehogy odaúton elvesszen... A sok gyalogolási idő múlva a lábam miatt, kis híján épp, hogy odaértem időben. Már is jött a tanár, indulhatott a csodálatos fizika óra...

"Igen igen, Newton törvényei, igen igen, a mérés..."-Egy hagyományos fizika óra volt, senki se nem értett semmit...

Fizika után, az órarend szerint, torna jött. A sérülésem miatt sajnos van igazolásom, tehát csak ülnöm kell egész órán. Persze, ez a többieknek nyilván nem tetszett, hiszen: "Persze, mindig neki jár a jó" vagy "Ez nem igazságos! Ő is szenvedjen, ne csak mi!" bár a tiltakozásuknak nincs sok értelme, még is minden ilyen alkalommal megismétlődik...

-Szia Lara, hát te miért nem tornázol?-jött oda hozzám Erik.

-Ó szia Erik, hát tudod tegnap volt egy balesetem és a térdem miatt fel vagyok mentve.

-Hogy micsoda?! Miért mindig te jársz jól és mi nem?!-gondoltam, hogy ez lesz.

-Sajnálom...-mondtam végül, még ez is az én hibám?... Jött a tornatanárunk József, és egy "Sorakozó!" mondattal megkezdődött a tesi. Hát mi tévő is legyek, tanulom a biológiát, tuti felelni fogok. Annyira belemerültem a tanulásba, hogy újra a sorakozó hangra lettem figyelmes. Már vége is van? De hajlamos vagyok, eltérni a valóságtól, elég nagyon is...

-Szia Larina!

-Helló Ivett, te is szidni akarsz, amiért nem tornáztam?-kérdeztem tőle óvatosan.

-Nem, dehogyis. Csak gondoltam barátkozom veled, hiszen mindig is egyedül voltál. Gondoltam szeretnél egy barátot.

-Ja. Tudod én ehhez már hozzászoktam az egyedülléthez, és ahhoz is, hogy folyamatosan gúnyoltok... 

-Elhiszem... épp ezért is: Fogadd Lara őszinte bocsánatkérésemet, nem gondoltam volna, hogy te ettől mennyire is szenvedsz... bocsánat-Sajnálkozott. Megbocsájtsak neki?

-Tudod, eléggé rosszul esett, de... megbocsájtok neked...

-Komolyan? Jaj, köszi Lara, te tényleg nagyon kedves vagy, kár volt kitagadni téged...

-Semmi gond, mondtam, hogy már megszoktam....

-Ha meg szabad kérdeznem, mi történt a lábaddal?

-Hát... csak egy apró baleset.

-Ja értem, és egyébként neked ki tetszik?

-Nekem? Igazából senki, nincs időm a fiúkra-Lehet, hogy végre lesz egy barátnőm? De fura érzés...

Természetesen a suli folytatódott tovább...

***

A végével bezárólag Ivett-tel jöttem haza: