Testvérek vagyunk [Átírás alatt]

6. rész - A nagyszülőknél

A padláson ültem... egyedül, és csak az egereket itattam. Nagyon megérintett az, ami a naplóba volt beleírva. Nem bírtam tovább egyedül maradni az érzéseimmel, kimentem onnan és a szobám felé haladtam. Ott bent csak leültem az ágyamra és az ablakon kifelé a holdat néztem. Valószínűleg Bodza is érezhette azt amit én, mert a holdat vonyította. Mivel csak erre az egy dologra tudtam gondolni, ezért nem figyeltem, hogy a szobám ajtaját nem csuktam be. Legalább betudott jönni hozzám Delfi. 🐱A cicus felugrott az ágyikómra mellém. Elkezdett dörgölőzni, dorombolni, végül a combomra lefeküdt. Annyira aranyosan nyávogott, hogy a számon egy pillanat alatt mosoly kerekedett, majd a kis csöppség elbóbiskolt az ölemben. Jobb dolgom nem volt így el is kezdtem simogatni. A nyugtató dorombolása hamar az álomvilágba hívogatott. Így hát próbáltam úgy elhelyezkedni, hogy szegényt fel ne keltsem, de végül sikerült jó magamnak is elszenderednem.

***

Másnap arra keltem, hogy ismét szombat van. Ilyenkor egy átlagos iskolás rögtön fel nem kel, hanem minimum délig akar aludni, vagy még tovább. De persze Erik elmondása szerint én nem vagyok rendes kamasz, tehát én már reggel 8-kor a nappaliban voltam és tanultam. Néha még munkálkodtam is. A reggeli a nap legfontosabb étkezése, semmiféleképp nem szabad kihagyni. Ezért tanulás közben pár pirítóst eszegettem. De az este történteket soha nem fogom elfeledni. A hétvége miatt anya csak délelőtt 10 óráig dolgozik, nem sokára haza is ér. Mivel egy család vagyunk így egyezünk.Mert anya pont akkor ért haza,mire én pont befejeztem a tanulást...

-Szia kislányom, mi újság?

-Szia anya, semmi igazából...-mondtam eléggé érdekesen.

-Lara, ismerem ezt a hangot. Mit szeretnél?-tette anya kulcsba a kezeit.

-Csak egy apróságot, a hétvégét a mamáéknál szeretném tölteni. Lehet?

-Hm, meglátjuk. Megtanultál?

-Igen.

-Tiszta a szobád?

-Tiszta.

-Elmosogattál?

-Persze.

-Akkor hát, felhívjuk a mamát és meglátjuk, hogy mit szól hozzá.

-Rendben-miközben anya beszélt Anett nagyival, addig én a szobámban gondolkodtam továbbra is. Gondolom megszoktátok azt, hogy én hajlamos vagyok gondolkozás közben a valóságból eltűnni. Most se történt máshogy...

Jaj, Istenem! Csak a nagyi engedje meg, hogy a hétvégét náluk töltsem. De rég láttam már Anett nagyit. Árpi tatát is rég láttam, bár ő már sokszor volt az élete végei peremén, de mindig visszajött, és boldogan élt mégis tovább.

-Hahó Larina. A tata vette fel, ott lehetsz náluk!-jött fel anyu a szobámba, mobillal a kezében.

-Tessék?-tértem vissza újból a valóságba-Ja, jó. Ez az! Akkor gyors össze is pakolok. Mikorra menjek?-keltem fel az ágyamból és elővettem a gardróbomból az utazó táskám.

-Azt mondta, hogy akár fél óra múlva is ott lehetsz, majd autóval elviszlek, addig legyél kész!-majd anya lement a konyhába.

-Na, akkor gyerünk pakolni. Mi is kelhet?-El is kezdtem egyelőre a pizsim és pár ruhát csomagolni, hiszen csak a mai meg a hónapi nap leszek ott. Aztán a fogkefém és a fogrémemet is bepakoltam. Jaj, a fésűt sem szabad elfelejteni, se a telefonom. Hm.. talán még azt a brosst is elviszem, hátha jól jön. Mire sikerült összepakolnom mindent anya már kint várt a kocsinál...

-Végre jöttél bogaram, a cuccod tedd be a csomagtartóba és szállj be!-adta a ki a feladatot anya. Amint mindent megcsináltam be is szálltam mellé. Sajnos a nagyszüleim nem éltek velünk egy városban, de hála Istennek csak egy településsel laknak odébb. Tehát rövid az út, főleg ha közben zenét hallgatsz, ahogy én is azt tettem.  Így hát hamar odaértünk, mama és tata már az utcán várt rám. Anya sietett haza,mert fontos dolga volt, ezért engem csak kitett a holmimmal...