Testvérek vagyunk [Átírás alatt]

Bónusz rész (16.) - Nosztalgia

FIGYELEM! EZ A RÉSZ 15 ÉVVEL KÉSŐBB FOG JÁTSZÓDNI ♡

- Anyuci, mesélnél kérlek a családunkról? - rángatott a kislányom, miközben a polcokat porolgattam le, ugyanis vendégeink érkeznek.

- Rendben Mira, fabulázok nektek. Hívd akkor Dávidot is és üljetek a kanapéra, én is mindjárt megyek.

- Oké anyu, Dáviiiid... - rohant el a szobájuk felé. Én pedig közben a tv asztalra tettem egy bekeretezett képet, amin rajta van az egész família. Majd mellé egy kisebbet, amin én és Ivett szerepelünk 15 évesen a tanévzárón.. Istenem, de rég volt...

- Szervusz szívem - adott puszit Bálint a számra, amint hazaért a boltból - Mi újság, kész a vacsi?

- Természetesen, ahogy a takarítás is. Viszont, a gyerkőcök szeretnék, hogy meséljünk nekik a családunkról - meséltem neki, miközben lehuppantam egy fotelra.

- Apuuci - ugrottak a gyerekek az apjuk nyakába, amint meglátták - Jöttünk hallgatni a történetet - ugortak rá a kanapéra, majd a díszpárnákkal kezdtek játszadozni. A gyerekek már csak ilyenek, mosolyogtam is.

- Rendben, de csak akkor, ha abbahagyjátok ezt a párnacsatát és lecsüccsentek a díványra - jött elő az apai szigor, majd amint mindenki helyet foglalt... belekezdtünk.

- Szóval tehát.. elmondom nektek az esküvőnk napját... - majd erre hatalmas éljenzésbe kezdtek - Na szóval...

Azon a fenséges napon hatalmas napsütés uralkodott az égbolton, gyönyörű  nap volt.Az egész ünnepség Bálinték kertjében volt megtartva 7 éve. A reggel csodásan indult, a bátyám köszöntött egy szép rózsával, s azt mondta, hogy "Remélem ez a rózsa emlékeztetni fog rám" nyújtotta át nekem, mire én ezt feleltem "De hisz, csak férjhez megyek, nem pedig a világvégére"  s teljesen elnevettük magunkat.

A menyasszonyi ruhámat anyukámmal közösen választottuk ki, a tortát pedig közösen a férjemmel, azaz apukátokkal, s minden mást is. A koszorúslányaim Ivett volt, és pár lány unokatesóm: Petra, Héli és Saci. A tanum egyértelműen Beni volt, s a jegygyűrűket az akkoriban 8 éves Odil húgomra bíztam, s ő tartotta párnán őket. Nem tagadom, ha azt mondanám mindkettőnk ősei sírva fakadtak, mikor a templomban kimondtuk a boldogító igent, s megcsókoltuk egymást...

- De anyu, mikor találkoztatok apucival először? - kérdezte kitágult szemekkel Dávid fiam.

Az egy puszta véletlen miatt történt... Mikor ideköltöztünk Pécsre Ausztriából, s elkezdtem az általános iskolát, egy osztályba kerültünk. Bár ezt a társolgásunkat a voltföldrajztanárunknak köszönhetjük, mivel egy csapatmunkás órán, mink alkottunk egy csapatot s összedolgozva meg is  nyertük a jutalmat a feladatot kidolgozva. S ezek után egyre többet beszélgettünk,majd  minden magától alakult.

- Ez de édes mese, s a nagyiékkal mi a helyzet velük? - tette fel ezt a kérdést a 7 éves kislányom.

- Az is egy érdekes történet, elmesélem nektek azt is - ebben a pillanatban csengettek. Gyors felpattantam, majd  megnéztem, ki fejelt a csengőnkre, de már sejtettem...  IVETT! - Szervusz  barátnő, vagy.. sógornőm! - öleltük meg egymást.

- Na mi az?  A bátyádnak nem jár ölelés? - jött be ő is a képbe. Természetesen visszaöleltem, hiszen  mégiscsak a testvérem.

- Ivett néni, Beni bácsi - jött a két pöttömöm is amint meghallották a hangjukat.

- Szervusztok - ölelte őket vissza Beni, majd visszatértek a nappaliba. Ivett is ment volna, de én megállítottam egy kicsit társalogni.