Testvérek vagyunk [Átírás alatt]

3. rész - Egy napló sok mindent elárul...

Még mindig nem hittem a szememnek, hogy a kis kori naplómat tarthatom most a kezemben. Szinte eszembe jut mikor jegyzeteltem bele... Bár az írást érdekes volt  nézni, hiszen azt még apa írta, mivel írni nem tudtam nagyon jól ezért csak dirigáltam és apa irkált bele. Sóhajtoztam egy hatalmasat mielőtt elkezdtem volna olvasni. Vajon milyen lesz felidézni ezeket? Majd nagy levegőt vettem és elkezdtem a betűket böngészni...

" 2009. 5. 14.     I. Fejezet

Kedves naplóm:

Ez az első fejezetem a naplómba. Apucitól kaptam ma a szülinapomra. Már alig várom, hogy elég nagy legyek ahhoz, hogy magam véssem a betűket a naplómba. Egyelőre csak annyit tudnék mondani, hogy 5 éves lettem! Van egy anyukám, Margit. Egy apukám, ki most is segít nekem, György. És végül egy nagyon jó bratyóm, Benedek. Benit nagyon szeretem, szerintem nála jobb testvért nem is kaphattam volna! Ha felnőtt leszek, nem akarok külön házban élni, hanem vele életem végéig! Mindjárt esszük a tortát, ami epres a kedvencem, addig is szia! "

-Micsoda?-olvastam el újra azt az egy mondatot-"És végül van egy bratyóm, Benedek". Ez nem lehet igaz! Szóval, mégis lenne egy testvérem? Egy bátyám?-tettem mindkét kezem a fejemhez. Majd lapoztam egyet és elolvastam a másik cikkelyt is...

" 2009. 6. 2.     II. Fejezet  

Kedves naplóm:

Ma mentünk a medencére. A vízi csúszdán nem mertem lecsúszni, olyan magas és ijesztő volt... Beni segített és már nem félek tőle. Ketten lecsúsztunk én ültem elöl, ő meg mögöttem és fogott. Nagyon jól volt! A fürdés után elmentünk venni fagyit! Apa természetesen epres fagyit vett nekem a tetején csokival! Nyamii! De Beni lángost vett és a felét ide adta! Ez igazán kedves volt tőle. Most már biztos vagyok benne, hogy egész életünkben együtt maradunk! "

-Azt a paszta! Az rémlik, hogy elmentünk 2009 nyarán a medencére, meg hogy féltem és ettünk... De az nem, hogy Benedek segített volna a félelmemen túllépni... Ahányszor felhozom azt a napot anyának mindig azt mondja, hogy apával csúsztam le... Dehát a naplómba az van leírva, hogy Benedekkel, és ha nem így történt volna apa kijavított volna. Hm.. De, ha ez az igazság akkor miért nem emlékszem Benedekről? Annyira fátyolos a gyermekkorom, ha most visszarévedek rá-ekkor eszembe jutott az a "különlegesebb" álom-Ó tényleg az az álom! Szóval igazat mondott nekem az a gyerek, akarom mondani Benedek... de vajon ő is elfelejtett volna engem? Vagy ő emlékszik rám? Ezt akkor is nehéz elhinni...

Gondoltam, előrébb olvasok kicsit az utolsó bejegyzésembe... mikor anya ordított egyet:

-Larina! Te ébren vagy?! Miért nem alszol, mindjárt éjfél van és holnap iskola!-ekkor gyors rápillantottam a telefonomra.

-Anya, én már aludtam. De ha hív a természet, akkor csak egy dolgot lehet tenni...-kiabáltam le anyának, próbáltam minél egyszerűbben.

-Jól van kicsim, de most már irány az ágy!-ekkor lábujjhegyen visszaosontam a szobámba, mintha misem történt volna. Anya miatt a dobozban hagytam a naplómat és így nem tudtam elolvasni... a francba! Biztos anya hallotta fent a patkányok lépéseit. Említettem már, hogy anya milyen jól tud fülelni? Mert ha nem, most látható volt. De  még mindig az a fejezet járt az eszemben...

-De ha tényleg van testvérem, akkor hova tűnt? Anya miért nem mesélt róla soha? Vagy ő is meghalt apával együtt? Lehet, hogy álmomban Benedek jól mondta, és anya hazudik nekem... Jobb lesz ha nem említem fel neki a naplómban olvasottakat, de valahogy mégis csak megpróbálom anyából az igazat kiszedni. De majd holnap, most már tényleg nagyon fáradt vagyok...