Testvérek vagyunk [Átírás alatt]

11. rész - Felvételi

(Mielőtt elkezdődne a rész, szeretném kiemelni, hogy ebben az epizódban nem csak a felvételi van benne, hanem a végén van egy érdekesebb dolog. Meg persze az elején is vannak érdekességek és nem arról van szó, hogy: "Jaj, felvételi... tuti unalmas rész" mégis izgi jelenetek vannak be 😁 Megértést köszi, most már indulhat a rész 😊😊 jó olvasást! 😀)

-Ivett, minden rendben van?-kérdeztem tőle, miközben Bálinttal befejeztük az örömteli ölelést.

-Persze...-válaszolta, miközben a keze összekulcsolva volt, a feje le volt hajtva és olyan orra alá mormolódva szólt hozzánk.

-Biztos?-tette Bálint a vállára a kezét.

-Tuti fix...-majd ott hagyott minket-Nem is zavarlak benneteket!-fordult utoljára vissza, aztán se híre se hamva.

-Ez meg mi volt?-néztünk egymásra. Aztán csaptunk egyet a kezünkkel, hogy biztos csak viccelt, majd mentünk órára.

***

Elég érdekesen alakultak a dolgok a suli végére... Kezdve avval, hogy Ivett rajzolt a kezére egy összetört, repedezett szívet. Sokan kérdezgették tőle, hogy mi a baj, de azt válaszolta, hogy semmi. Az utolsó órán, azaz tesin, viszont megpillantottam rajta egy bizarr dolgot... a jobb karján volt 3 vágás csík. Ez nem lehet igaz... vagdossa magát? Ez nagyon ijesztő, hogy én vagyok a legjobb barátnője és nem tudok erről... Látszólag próbálta takargatni, hogy senki ne vegye észre, de ez nem jött össze neki... Viszont jobb lesz, ha egyelőre szemmel tartom. Holnap úgy is hétvége, ezért tudok evvel foglalkozni.

***

-Jó reggelt kislányom. Ugye tudod, hogy milyen nap van?-jött be hozzám anyu.

-Szép napkeltetét, esetleg szombat?-feleltem álmosan, s a szemeimet dörzsölgettem.

-Igen, de más választ vártam volna tőled-kezdett el mérgesedni a hangja, miközben én még ásítottam és még észhez se jöttem rendesen.

-Akkor 18. van?-nem tehettem róla, rettenetesen fáradt voltam.

-Dehogy! Már 19. van és, csak hogy eszedbe jusson ma van a felvételid a bécsi matek középiskolába! Ezek szerint nem is készültél rá, ugye?!-Dobbantott egyet a lábával, én meg teljesen megijedtem, hiszen valóban kiment a fejemből, így igaz, hogy nem tanultam...

-Jaj, tényleg. Persze, hogy készültem rá, egész este magoltam, hogy sikerüljön-A hazugság fáj, de ebben az esetben az igazság még jobban okozna sebet.

-Akkor rendben, ajánlom is! Most még reggel 7:15 van, és 7:45 kor indulunk. Addig készülj el, és még nézd át a matek feladatokat!-adta ki a parancsot anyu, én meg visszatértem a rabszolga melómhoz. Bár az utóbbi időkben gondolkodtam kicsit ezen a pályaválasztáson, és lehet, hogy mégsem lesz ez olyan rossz, mint ahogy én azt elsőre gondoltam. Óriási nagy sebességgel felöltöztem, megcsináltam a hajam, stb. hogy tudjak tanulni, mivel egyáltalán nem tudok sok mindent. A memorizálás közben, a tegnapi csokigolyókat fogyasztottam el, hiszen köztudott, hogy a csoki segít az agy működésében. Szerencsére sikerült a fejembe rögződnie a számtalan számnak.

*A felvételin*

A felügyelő tanárunk (aki figyelte a felvételi írását) megmutatta, hogy hol fogjuk írni. Olyan közepes nagyságú. Anyámmal minden el lett rendezve és helyet foglaltam a második padban. Elővettem az írószerszámaimat és készültem a megmérettetésre, meglepően nem nagyon izgultam...

-Szervusztok gyerekek, én leszek rátok a felügyelő, hogy ne tudjatok csalni és egyéb segédeszközt használni! A nevem Fehér Ricsárd, de szólítsatok nyugodtan Mr. Ricsinek. Továbbá lesz itt egy segítőm is: Simon Benedek, ha bármi kérdésetek lenne, akkor ő szívesen választ ad rá-lépett be az osztályba az a fiú, kivel napokon át cseteltem, akiket láttam a fotókon, akit kiskorom óta nem láttam... a testvéremet...-Pontosan 2 óra áll a rendelkezésre, és a bejutók listáját 2 nap múlva kapjátok el. Jó munkát!-majd kikaptuk a teszteket és nekiálltunk kitölteni őket. Elvileg 15 embert vesznek fel és kb 25-en voltunk a teremben. Tehát... ebből 10 gyermek búcsút vehet ennek a középsulinak, és tuti, hogy én is köztük leszek...

Első ránézésre a feladatok nem tűntek nehéznek. Voltak sima számítások, szöveges feladatok, táblázat, hasáb, paralelogrammák és sokszögek, grafikonos ábrázolások, pitagorasz és más tételek, szóval sok minden.  A legtöbbet próbáltam helyesen megoldani, de hát kitudja, hogy sikerült-e... Olyan gyorsan elreppent a megengedett idő, hogy az már csoda... Az a segítő, a Beni bátyám, szedte össze a papírokat. Pont amikor az enyémet vette fel össze néztünk, gyors körül nézett majd egy cetlit tett elém, amin ezt írta: "Találkozzunk 1-kor a szobor előtt". Most 12:45 volt, a szobor meg gondolom, a középsuli előttit értette. Alig vártam már, hogy eljöjjön az az idő, mert kíváncsi voltam arra, hogy milyen lesz újra beszélni vele.

-Nos, remélem, hogy sikeresen megírtátok. Holnapután értesítünk titeket mindenről! Viszont látásra-majd elindultunk kifelé.

-Jaj, Larina! Elmegyek beszélni Mr. Ricsivel, addig létszíves megvárnál odakint?-kérdezte anyu.

-Természetesen-majd kiléptem. Legalább most nem kell valami fedősztorit kitalálnom. A középsuli elé kiérve, megpillantottam a szobrot, ami egy lovon ülő szemüveges bácsi volt, és mögötte ott állt Benedek. Gyorsan, szinte szélsebesen futottam oda hozzá...

-Beniiii-nyújtottam ki az i betűt, és a karjai közé fonódtam.

-Szia neked is Lara... azt hittem, hogy soha többet nem foglak látni téged-kezdett el mindkettőnknek a könnyei csurogni az örömtől, és közben megöleltük egymást.

-Én azt hittem... Úr Isten de rég volt... még csak 6 éves voltam, mikor utoljára láttalak-alig bírtam beszélni a sírástól.

-Az már a múlté... most már esküszöm, hogy sohasem fogunk szétmaradni!-jelentette ki.

-Én is esküszöm!-tettük le az esküt.

-Anya hogy van? És a nagyiék?

-Anya jól van, most épp bent beszél Mr. Ricsivel. A nagyiék is teljesen egészségesek, hála az Égnek!

-Ez jó hír!-öleltük meg egymást.

-És apa hol van?-ennél a kérdésemnél Beni félre hajtotta a fejét...

-Apa...

-Hé Larina! Mégis ki ez a fiú?! Először jártunk itt, és már egyből pasizol?! Nem szégyenéled magad?!-kezdte el anya a szokásos agresszív ordibálását...

-Anyu... nem ismered meg a fiadat? A testvéremet?-rogytak megint könnybe a szemeim, miközben anyu végigmérte a tesómat.

-Benedek... te vagy az?

-Igen-mondta egyszerűen.

-Nagyot nőttél... Apádat nem látom, de jobb lesz ha elmegyünk mielőtt összefutnánk vele! Gyere Lara!

-Anya nem... Benivel megesküdtünk, hogy soha többé nem válunk szét!

-Tessék?! Kicsi lányka az általánost még be kéne fejezned otthon, úgyhogy gyere!-itt picit elkacagtam magam, majd mosolygóson Beni felé fordultam.

-Szia bátyó, nemsokára újra találkozunk...

-Szia húgi...-majd evvel a kis szomorúsággal, de egyben örömmel indultunk a kocsihoz, majd vissza Magyarországra...

Folytatjuk...