Ház az utca végén (V) ~ Befejezett

7.

Habár figyeltem a tanárra, írtam ami a táblán volt, válaszoltam ha kérdeztek, lelkileg még csak az iskola területén sem voltam. Folyamatosan az az este járt a fejemben, amikor találkoztam a házban hagyott fiúval. És hiába voltam sokat vele, minden kérdésem elől kitért, vagy egyenesen  a szemembe mondta, hogy nincs közöm hozzá. És ez nemcsak azért zavart, mert ő szinte mindent tudott rólam és nem éreztem fairnek az egészet, hanem azért is, mert így csak még jobban érdekelt, és szerintem ezzel ő is tisztában volt. Hogy most szándékosan csinálja, vagy tényleg fél megnyílni előttem, azt már nem tudtam biztosra. 

Egy hete nem mentem a közelébe, mert úgy voltam vele, ki kell szellőztetnem a fejem. Túl sokat gondoltam rá és ez nem tetszett annyira. Nem akartam, hogy átvegye az életem irányítását, hogy úgy húzzon maga fele, mintha csak egy kötélen lennék, aminek a másik végét ő fogja. A barátaimmal akartam lenni, a családommal, tanulni akartam, pont mint úgy, amikor még nem tudtam a létezéséről. 

Minden nap éreztem magamon a tekintetét, ha kimentem a házból vagy akár ha otthon voltam. Nincs jobb dolga, mint az embereket figyelni és ez részben ijesztő, de ugyanakkor szánalmas is. Milyen élete van annak, aki úgy figyeli másokét, akárcsak a mozivásznat? 

-Sojin. - ült le mellém Hoseok, kizökkentve a gondolataimból. Érdeklődve pillantottam rá, aztán mögé. Rajtunk kívül senki nem volt már a teremben. 

-Hol van mindenki? - néztem körbe zavartan. 

-Hazamentek. - vont vállat és közelebb húzódott hozzám. - Már vége az órának. Merre jártál? - kocogtatta meg finoman a fejemet, amitől nevetve rácsaptam a kezére. Csak mosolyogva visszahúzta azt. 

-Nem tudom. Elgondolkodtam. - álltam fel és elkezdtem összepakolni a cuccaim. 

-Látom. - válaszolta és segített mindent begyömöszölni a táskába. - De min? Mostanában mintha nem ebben a világban lennél. Bánt valami? - fogta meg a csuklómat és maga felé fordított. Egy tincsemet a fülem mögé tűrte, ahogyan a szemembe nézett. - Nekem elmondhatod. 

-Nincs baj Hoseok. - vettem le a kezeit magamról s helyette a táskámért nyúltam, de ő elkapta ismét a kezem és megrántott, hogy pontosan előtte álljak. 

-Mit titkolsz előlem? Barátok vagyunk, és több is van közöttünk mint barátság, ezt te is tudod. - nézett rám komolyan. 

-Te miről beszélsz? - nevettem fel kínosan. - Hoseok, mi csak...

-Ha csak barátok vagyunk, mik voltak azok a csókok és ölelések amik megtörténtek? Mert biztos vagyok benne, hogy nem álmodtam, valóságosak voltak. - hajolt közelebb hozzám és a fülembe suttogott. - Valld be, hogy vonzódsz hozzám. 

A hideg kirázott ettől a mondattól, hiszen fele olyan érzéseket nem váltott ki belőlem, mint mikor Taehyung szájából hallottam. Próbáltam arrébb húzódni, de Hoseok nem hagyta. Csak hallgattam, ahogy lélegzik mellettem és úgy kapaszkodik belém, mintha nem lenne holnap. 

-Hoseok, én...

-Kérlek ne szórakozz velem. - suttogta kissé megtörten. - Én eddig azt hittem, hogy az érzéseim valamennyire de viszonozva vannak. Miért csókolsz meg valakit, ha nem gondolod komolyan? 

-Komolyan gondoltam őket! - mondtam, mert igazak voltak. Életemben olyan jó csókot senki nem adott, mint Hoseok. Fogalmam sem volt arról, miért ilyen jó benne, de valami kegyetlen ügyes volt és ezt sajnáltam volna elengedni. - Jól csókolsz, te is tudod. 

-Szóval kihasználsz. 

-Nem! - ráztam meg a fejem. - Én...

-Ma este átmegyek hozzátok. - közölte velem a tényeket és tudtam, ezt úgy érti, hogy át fog jönni hozzám, és én nem fogok tudni ellene mit tenni. Határozott volt, nem mertem ellent mondani neki. Jó barát volt, mióta csak az eszem tudom, mindig is volt közöttünk valami, de én nem nevezném szerelemnek azt, amit sajnos ő igen. De néha féltem tőle. Néha elborult az agya, s olyankor nem ismert határokat, többek között ezek miatt is éreztem, hogy nem igazán nekem való. 

-Mit szeretnél? - kérdeztem és hagytam, hogy rám adja a táskát. 

-Elérni, amit akarok. - suttogta közel az arcomhoz és mire észbe kaptam, addigra már ajkait az enyémnek is nyomta. Ha nem lettem volna mérges, viszonoztam volna, most viszont csak csendben tűrtem, amit észre is vett. Elhúzódott, de láttam az elszántságot a szemében. 

Nagyot sóhajtva indultam el utána, miközben eszembe jutott Taehyung. Vajon ő mit gondol a szerelemről?