Ház az utca végén (V) ~ Befejezett

13.

A tervem a következő volt. Ignorálom, nem foglalkozok vele, nem rajongom körbe úgy mint a többiek s majd valamikor átmegyek hozzá és jól számon kérem rajta, hogy lehet ennyire felelőtlen és hülye és meggondolatlan és egyébként is miért nem bír a seggén lenni, mikor több mint tíz évig sikerült neki. Igen, ez volt a tervem. Tökéletesen kidolgozva, minden pontos részlet átgondolva, megfogadva és meg is cselekedve. 

-Sziasztok. - állt meg a kis csoportunk mellett, én pedig lehunyva a szemem sóhajtottam. Igen, a tökéletes tervnek annyi. Innentől kezdve sodródnom kell az árral, de semmilyen formában nem szabad mutatnom a többieknek, hogy én igenis ismerem, sőt, a szájának minden részletét is pontosan, mert olyat smároltunk a múltkor, hogy azt egyszerűen lehetetlen elfelejteni. Taehyung szórakozottan pillantott rám, csak azért, hogy az én szigorú szemeimmel találkozzon. Próbáltam neki gondolatban üzenni, hogy használja végre az eszét, legyen normális és ne buktasson le mind a kettőnket, de főleg saját magát ne. Reménykedtem benne, hogy megkapta mentális üzenetemet. - Titeket még nem ismerlek. - nézett végig rajtunk, rajtam kicsit tovább legeltetve a szemeit, mint a többieken. 

-Yerim. - csusszant közelebb hozzá a barátnőm csillogó szemekkel. - Mondták már neked, hogy hihetetlen helyes vagy? Mintha nem is ember lennél, sokkal inkább egy filmből kimászott tökéletes karakter. - magyarázta, mire Taehyung felnevetett. 

-Nem, még nem mondta senki. Köszönöm szépen. - kacsintott, Yerim pedig hirtelen olvadásnak indult mellette. 

-Jimin. - nyújtotta neki a kezét a következő a csapatunk sorában, amit Tae el is fogadott. - Hallottál már arról a halott fiúról, aki ebben a városban lakott és ugyanaz volt a neve, mint neked? 

-Ha most érkeztem külföldről, és életem huszonhárom évét ott is töltöttem, nehezen tudhatom, kik haltak meg ebben a városban, nemde? - kérdezte frappánsan, Jimin pedig megvonta a vállát. 

-A neved alapján hihetném, hogy kiköltöztél. 

-A név nem jelent semmit. Ismerek Jimin nevű lányt. Mikor műttetted át magad? - folytatta merész kérdéseit, Jimin pedig elhúzva a kezét úgy döntött, hogy csendbe marad inkább. Szórakozottan hallgattam, hogy egyszerűen mindenre van válasza, de olyan, hogy soha nem tudsz nyerni vele szemben. - És benned kit tiszelhetek? - fordult az utolsó sráchoz, aki szorosan és védelmezően állt mellettem. Tudtam, hogy ez Taehyungnak is feltűnt, mert nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy végigmérje a közöttünk lévő, nagyon kevés távolságot. 

-Hoseok. - nyújtott kezet pont úgy, ahogyan Jimin korábban. Láttam, ahogyan Taehyung megmarkolja és mennyire szorosan megrázza azt. Hoseok sietve kapta el a kezét, maga előtt dörzsölgetve azt. Szigorú tekintettel, mereven nézett maga elé, mikor hirtelen Tae felém fordult. 

-És te szépségem? - kérdezte, hangjából kivettem a játékot, a szórakozást. Tudtam, szándékosan csinálja, direkt jött ide hozzánk, provokálni engem, de legfőképp a mellettem állót, akinek a keze már csusszant is a derekamra, Taehyung szemét odavonzva. Csak kelletlenül lesöpörtem magamról, de teljesen feleslegesen, mert ismét rajtam csimpaszkodtak Hoseok ujjai. 

-Sojin. - mosolyogtam, mindenki meglepetésére pedig megfogta a kezemet és egy apró puszit nyomott rá. Pirosló arccal fordultam el, miközben arcomra levakarhatatlan mosoly ült. Ahhoz képest, hogy a mi korunkbeli volt, mintha csak a régi időkből jött volna vissza. Rendkívül intelligens, bölcs volt, tudta mikor és mit kell mondania. Tudta, hol kell megállnia, mikor mehet tovább, mit tehet anélkül, hogy durva következménye lenne. 

-Egyelőre ennyi. Nem akarom, hogy a barátod féltékeny legyen. - mosolygott önelégülten és Hoseokra pillantott, aki gyilkos szemekkel nézett vissza rá. 

-Nem járunk. - tisztáztam gyorsan, hátha ezzel sikerül egy kis célzást küldenem Hobi fele is, hogy még mindig nem gondoltam meg magamat, de tudhattam volna, hogy határozott és erős jellem, aki mindig megkapja, amit szeretne, legyen az tárgy, legyen az egy személy, egy lány, történetesen én. 

-Még. - emelte ki a szót félig hangosan, fújtatva, mikor úgy éreztem, ideje kissé feloldanom a fagyos levegőt. 

-Szóval...öm...mi is a neved? - kérdeztem halkan. 

-Taehyung. - válaszolt mosolyogva, szemében benne volt a csillogás, a kalandvágy, s volt egy olyan érzésem, amíg én egyáltalán nem élvezem a helyzetet, addig ő  a legjobb szórakozást akarja kiváltani belőle. 

-Taehyung. - ismételtem meg, mintha nem mondtam volna már ki legalább százszor. - Mit is kutatsz pontosan? 

-Az utolsó évesek szokásait, módszereit. Hogyan készülnek a vizsgákra, illetve utána hogyan helyezkednek el. Erről fogok írni egy tanulmányt. 

-Azta. - ámult Yerim, aki még mindig csillogó szemekkel nézte a fiút. - Nem fárasztó? 

-Nem. Sokkal inkább érdekes. Annyi embert ismerek meg és mindenki más. Lenyűgöző, ahogyan mindenki máshogy oldja meg a problémáit, más határokkal és tűrőképességekkel rendelkeznek, más irányba haladnak, gyakran a saját akadályaikat is túllépve. Hiszen ki tudja, vajon azt fogod e csinálni a jövőben, amit most elterveztél e. 

-Ez tényleg roppant érdekes. - szólalt meg Hoseok cinikusan. - Engem is érdekelne egy két dolog. Vajon magadat is úgy vizsgálod e, mint a többieket? 

-Persze, az az első. Fontos tudnom a saját limitjeim, mit és meddig engedek. Illetve korlátoznom és visszafognom magam. Tudod, néha nehéz megállni, hogy ne tegyünk vagy mondjunk dolgokat. Gyakran nem ismerjük az ellenefelet. Azt hisszük erős és kibírja a nehézséget, amit magával szemben talál. De gyakran kiderül, hogy....csak egy nádszál. - hajolt közelebb, én pedig éreztem Hoseok kezeit megfeszülni magamon. A próbálkozásom, miszerint lenyugtatom a dühöngő lényeket, csúfos kudarcba fulladt, esélytelen volt. 

Hoseok hirtelen haragú volt, gyakran fizikálisan oldotta meg a nézeteltéréseket. Ezzel szemben Taehyung higgadt, nyugodt és demokratikus volt, addig húzta és nyúzta a másikat, míg az már teljes mértékben az őrület határán állt, s ezzel ő maga is tisztában volt. Éppen ezért döntött úgy, hogy itt az ideje leállnia. 

-Sojin. - fordult felém. - Ha szépen megkérlek, lennél olyan kedves és körbevezetnél a környéken? Tudod, még új vagyok itt. - kérte komoly hangsúllyal, olyan drámaian előadva a helyzetét, hogy nem tudtam ellenállni neki. 

-P..Persze. - dadogtam és megigazítva magamon a táskám, meglöktem őt, hogy induljon el, én pedig búcsút intve a többieknek mentem utána. 

-Majd beszélünk. - szólt utánam Hoseok, amit egy legyintéssel lerendeztem és alig vártam, hogy messze kerüljünk a többiektől, hogy aztán jó alaposan nekieshessek.