Ház az utca végén (V) ~ Befejezett

15.

Két hét és úgy nézett ki, Taehyung teljesen elfelejtette a múltkori kis kalandunkat a házában. Néha vetett felém egy kósza pillantást, néha odamorgott valamit, de úgy összességében nézve, tett rám magasról, ez pedig nem tetszett. Igen, irigy voltam arra, hogyan a lányok epekedtek utána, irigy voltam arra, hogy úgy nézett a többiekre is, ahogyan rám, s hogy velem nem foglalkozott annyit, amennyit én igenis megérdemeltem volna. 

Én szeretem. Ő szeret. Akkor most mi is a probléma? 

Éppen az ebédlőben álltam és próbáltam szabad asztalt keresni, mikor láttam, hogy az étkező túlsó oldaláról integet. Csak megforgattam a szememet és elindultam a másik irányba, mikor hirtelen valaki úgy megrántotta a karom, hogy majdnem elejtettem a tálcát. Dühösen  fordultam meg, viszont szemeim elkerekedtek, ahogyam meglátták Taehyung lényét pár centire állni mögöttem. Nem szólt hozzám csak kivette a kezemből a tálcát és elindult vele ahhoz az asztalhoz, amelyiknél ült korábban. Egy nagyot sóhajtva indultam utána, mielőtt még intettem Yerimnek, merre kell majd jönnie. 

-Miért csinálod ezt? - kérdeztem és levágtam magam mellé. 

-Micsodát? 

-Az egyik percben még gondolsz rám, utána pedig nem is foglalkozol velem. Mintha nem is érne neked semmit a múlkori. 

Taehyung nem szólt semmit, csak közelebb ült hozzám és kisimította a hajam az arcomból. 

-Cicám. Múltkor azt kérted, ne legyek feltűnő. Ha pedig kerüllek, az a bajod. Mit szeretnél, mit tegyek? Essek neked itt és most? Mert hidd el, nem okoz nehézséget felfektetnem az asztalra, hogy aztán..

-Értettem! - szóltam gyorsan rá, mielőtt még befejezhette volna. - Értettem. Nem kell. Csak azt mondom, hogy akkor legalább ne bánj velük úgy, mint velem. 

-Miért, neked több jár? - kérdezte felvonva a szemöldökét. 

-Igen! - bólintottam határozottan. - Nekem több jár. 

-Értettem. - tisztelgett mosolyogva és elém tolta a tányért. - Egyél. 

-Bocsánat, ha esetleg. - jelent meg Hoseok, és mindkettőnket arrébb tolva, beült egyenesen közénk. - Igen, még kicsit. - fészkelődött. - Igen. Így jó. Sojin, egyél sokat, hogy megerősödj, rendben? - kérdezte aranyos hangon, amire csak nevetve bólintottam és enni kezdtem. 

-Kezdesz idegesíteni. - mordult fel Taehyung és megbökte Hoseok vállát. 

-Tényleg? Ez nagyszerű. - csapta össze válaszul a két tenyerét. - Nézd csak. - állt fel és körbemutatott az ebédlőn. - Számtalan szabad hely van még, el lehet innen ülni ha nem tetszik.

 -Igazad van. - állt fel Tae és őt megkerülve, kényelmesen a másik oldalamra vágta magát. - Sojin, egyél sokat, hogy megerősödj, rendben? - utánozta kényesen Hoseok korábbi mondatát, ami az illetőt olyan szinten felhúzta, hogy ököllel az asztalra csapva, már át is nyúlt felette és megragadta Taehyungot a pulcsija nyakánál. 

-Jól figyelj rám, cseregyerek! - kezdett bele halkan. - Eddig megtűrtem a pofád, mert én már csak ilyen türelmes fazon vagyok. De ha tovább fogsz provokálni, átrendezem az arcod, és akkor majd tanulmányozhatod az új külsőd és mások reakcióját rá. Világos voltam? 

-Na de testvírem. - szedte le mindenféle nehézségek nélkül magáról a másik kezeit. - Ha ennyire türelmes "fazon" vagy, akkor miért ez a sok cécó? Miért nem hagysz csendben ebédelni minket? Olyan finom az ebéd, kár lenne nem élvezni. 

-Elment az étvágyam. - ült vissza a helyére Hoseok és ellökte maga elől a tálcát. 

-Igen, ilyen nekem is szokott lenni, de aztán eszembe jut, nem is vagyok annyira vészes. Szeresd te is magad, utána jól fog esni. - bökött a pálcikájával Hoseok tányérja felé, akinek itt betelt a pohár. Felállt de úgy, hogy mögötte a szék is a feje tetejére borult és kiviharzott az étteremből. 

-Szemét vagy. - fordultam Taehyung fele, miközben nekikezdtem a másodiknak. Nem éreztem szükségét, hogy utána loholjak, meg úgy őszintén, nem is akartam. 

-Tudom, hogy tetszik. - kacsintott rám.

-Hoseok jó hamar végzett. - ült le Taehyung mellé Yerim, majd érdeklődve nézett az asztalon hagyott, érintetlen ételre. - Ez kié? 

-Aki kéri. Repeta. - vont vállat a mellettem ülő srác és gondolkodás nélkül elvett egy húst az egyik tányérról. 

-De jó! Úgysem kapunk soha. - örült meg Yerim, én pedig röhögve támaszkodtam meg a fejemen. Néha nem értem, hogy tud ennyi ésszel létezni. 

-Hoseok miért ütött meg csak úgy egy gyereket? - ült le végül hozzánk Jimin is. Kissé aggódva pillantottam abba az irányba, amelyikbe elviharzott, mert tudtam, ilyenkor közveszélyes és kiszámíthatatlan. 

-Úgy veszem észre, hogy ok nélkül cselekszik. - gondolkodott el Tae. - Érdekes magatartásra utal. 

-Hallgass már és egyél. - csaptam egy aprót a fejére és felálltam. - Megnézem, hogy van. - indultam el a dühös fiú után reménykedve, hogy nem kell majd leszednem egy ártatlan áldozatról sem.