Ház az utca végén (V) ~ Befejezett

16.

Körbejárattam a tekintetem az udvaron, ahogyan Hoseok után nézelődtem. Nagyon nem tetszett, hogy Taehyunggal folyamatosan ölték egymást, piszkálódtak. Nem is azért zavart, mert idegesítő volt, hanem mert tudtam, hogy Hoseok milyen és féltem attól, hogy egyszer tényleg eljár majd a keze, és megveri majd a másikat. Mivel nem tudtam, hogy Taehyung egy ilyen esetben hogyan reagálna, féltem, hogy hátrányba kerülne. Nem akartam, hogy baja essen. 

Ahogyan gondolkodtam, úgy tűnt fel nekem az iskola falánál, egy földön ücsörgő egyed, lehajtott fejjel, térdén támaszkodva. Szomorúan lépkedtem mellé, mert nem szerettem, ha magába van roskadva. Mindig mindent megbeszéltünk, s ha én is elmondtam neki, mi bánt,ezt kölcsönösen elvártam tőle. 

-Hé. -simítottam végig a fején, ahogy leguggoltam mellé. - Minden rendben? 

-Áh. - legyintett egyet és lecsukva a szemeit a falnak döntötte a fejét. - Hagyjuk. Nem kell ezt csinálnod, menj vissza nyugodtan, nyald a cseregyerek seggét. 

-Ne beszélj így, légyszíves. - szóltam rá finoman és határozottan. - Barátok vagyunk Hoseok. Tudnom kell, ha valami bánt. 

-Barátok. - nevetett fel gúnyosan és rám nézett. - Régen nem vagyunk már barátok Sojin. Hiszen te állandóan nevetsz a szánalmas, sértő viccein, soha nem állsz mellém, nem szólsz rá, hogy vegyen vissza. 

-Te legalább ennyire sokat bántod. - emlékeztettem arra, hogy a kötekedések 90%-át egyébként ő kezdte. - Én nem állok senkinek a pártján, mindenkin jól szórakozom. Nézd. - fordultam felé, s meghúzva a karját, szembefordítottam magammal. - Én csak szeretném, hogy jóban legyél vele és ne veszekedjetek folyamatosan, főleg ne rajtam. Nem vagyok valami trófea vagy nyeremény, hogy az kap meg aki jobban piszkálja a másikat. 

-De miért kéne nekem jóban lennem vele? Miért akarod, hiszen pár hónap és úgyis elmegy nem? 

-De igen, de miért lennél vele ebben a kis időszakban undok? Legyél olyan kedves, mint velem vagy. Nézd, a többiek kedvelik és én is nagyon bírom. Nem tudnád elfogadni? - próbálkoztam, Hoseok szemei viszont szomorúan csillogtak, ahogyan feltette a következő kérdést. 

-Szereted, mi? 

Csak tátogva néztem vissza rá, nem tudtam mit kellene mondanom neki. Nem akartam bántani, sem összetörni, de ugyanakkor gondolnom kellett magamra is. Nem szórakozhatok vele többet, tudnia kell, hogy közöttünk soha nem lesz semmi egy szimpla barátságnál és hogy minél jobban próbálja erőltetni, én annál jobban távolodok el tőle. 

-Én...

-Szereted őt, Sojin? 

-Nem fogom letagadni, nem közömbös a számomra. - vallottam be őszintén, amire csak csendben bólintott egyet és elfordult tőlem. - De meg kell értened Hoseok, én erről nem tehetek! Nem tudok ezzel mit csinálni, ha egyszer kedvelem, akkor kedvelem. 

-De miért pont ő? - nézett ismét rám, szemeiben könnyek csillogtak, amiktől úgy éreztem magam, mintha egy szörnyeteg lennék, aki megsiratta a legjobb barátját. - Hiszen, nem is ismered. Alig találkoztok, honnan tudod, hogy jobb lenne nálam? Évek óta próbálkozom, nekem kellene a szívedben lennem, nem neki! - csattant fel, ezzel kicsit megijesztve engem. 

-Nézd, sajnálom, hogy eddig szórakoztam veled. De meg kell értened, hogy most kell tisztáznunk a dolgokat, míg lehet. 

Hoseok nem mondott semmit csak elnézett mellettem, s egy darabig a hátam mögé pillantott. Érdeklődve fordultam volna hátra, hogy megnézzem mit néz annyira meredten, de megfogta mindkét karomat és szigorúan visszafordított maga felé. 

-Kérhetek valamit? - kérdezte kapkodva. 

-Persze. Mi az? - néztem rá szomorúan, fájt így látnom. Nem tudtam, mit szeretett volna, de ha ezzel kicsit jobb kedvre deríthetem, hát akkor megteszek neki bármit. 

Még egy utolsó pillantást vetett a hátam mögé s mire észbekaptam volna, addigra már ajkaimra is hajolt és szemeit szorosan lehunyva megcsókolt. Meredten néztem könnyes arcát és éreztem, szinte görcsösen kapaszkodik belém, így nem tudtam mit tenni, hagytam, hogy kiélje magát és óvatosan visszacsókoltam. Keze felcsúszott a hajamba, ahogyan közelebb húzott magához. Nem nagyon érdekelt, hogy a suliban vagyunk, hiszen nem ez volt az első alkalom, meg aztán történtek már ennél durvább dolgok is eme falak között. Szívem kettétört a tudatra, mennyire megbántottam, mennyire szomorúvá tettem, pedig ezt akartam elkerülni. 

Mikor elvált tőlem, ujjaim felemeltem, hogy megtöröljem az arcát, de meglepődve vettem észre a mosolyt az arcán. Nem tudtam mire vélni, pár perce még sírt. De érdekes mosoly volt, mintha valamit tervezett volna. 

-Mondd meg a pasidnak, hogy amit most látott, az még csak a kezdet. - közölte velem suttogva, majd felállva, otthagyott a földön. Értetlenül fordultam hátra, majd megláttam valakit a lépcsőn állni, valakit aki megütközve figyelt engem. 

Taehyung.