Függőség /Kim Namjoon ff./

3.rész

A nap további részében a zongoraversenyen dolgoztam. Mivel ez egy nagyjából 15 perces darab, ami három részre van osztva, így célszerűnek láttam felbontva tökéletesíteni a tudásomat. Már ismertem a művet, de az ujjaim még nem jegyezték meg a feladatukat. Olyan elbüvőlő érzés hogy mindezt én csinálom. Mindenkivel tudatni akartam ezt. Elég érdekes hogy egyedül szeretek lenni, és inkább visszahúzódó vagyok mégis amikor zongorázok szinte nem vagyok önmagam. Ugyan ez van Namjoonieval is. Nem muszáj barátkoznom vele, és mégis megteszem. Ahogy zongoráznom sem kell. De az érzés amit a Namieval töltött idő és a zenélés vált ki belőlem, annak nem tudok ellenállni. Szeretem őket, csak máshogy. Belopózni a zeneterembe, egyszerűbb mint kijönni onnan. Lecsuktam a hangszer tetejét. Mára ennyi elég volt, már csak haza kell mennem, és elvégezni a szokásos rutinomat. Rövidre terveztem az estét, mivel nem számítottam váratlan üzenetre, Namjoontól. Egész este beszélgettünk. Felszabadultabbnak érzem vele magamat, olyan mintha megtanítana valami számomra ismeretlen dologra. Persze nem volt ez olyan változatos beszélgetés, mivel csak kérdezgettük egymást, viszont én nem akartam túl sok mindent elárúlni magamról. Előttünk van az év, van időnk. Megbeszéltük hogy reggel együtt megyünk suliba, mivel én nem szeretem ha érzem magamon a tekinteteket, kell valami ami elvonja a figyelmemet. Namjoonnak meg mivel ez lesz a második napja, így kell neki a társaság szerintem magától értetődő. Egy ideig még beszélgettünk, majd elnyomott az álom. Reggel 6-kor csörög az ébresztőm. A szokásosnál is korábban keltem, mivel nem akartam hogy Namie várjon rám. Gyorsan elkészülödtem és 7-re kész is lettem. Kiléptem az ajtón és Namie már ott volt.
-Szia! Sokat vártál rám?-kérdeztem, de eléggé kellemetlenül éreztem magam. Olyan új ez az egész.
-Szia, nem épp most értem ide. Egyébként sokat beszélgettünk, de még mindig nem tudok rólad semmit.-mondta egy mosoly keretében, és végülis igaza van. Nem fair hogy én elzárom magamat tőle,amikor ő nyitna felém.
-Nem szeretek magamról beszélni..
-Na neem, nem zárod le ennyivel.-vágta rá, egy új jelentéssel bíró mosoly kíséretében.-Nem bízol meg bennem?-Egyszerűen úgy elmondanék neki mindent magamról, és azt is elmondanám amit éppen gondolok. Megbíznék én benne, csak ez nem ilyen könnyű. Elvesztettem mások iránt a bizalmamat, és egyhamar nem is fogok tudni bizalmasan beszélgetni valakivel.
-Nem erről van szó.
-Akkor? Olyan vagy mint egy zárt könyv, aminek csak a borítóját látom. De én a belsejére vagyok kíváncsi. Az első oldalaktól az utolsóig.
-Nagyon szép hasonlat volt-mondtam nevetve- Idővel megtudhatsz rólam sok mindent, csak még nem állok rá készen.
-Történt valami esetleg ami miatt nem állsz készen?-kérdezte mintha tudná. Megállt, és velem szembe fordult. Érdekelte. Érdekeltem. Közel volt hozzám. A szemembe nézett. Zavaromban lenéztem a földre, nem tudok a szemébe nézni és elmondani neki.
-Hát...volt egy eset. Ugye nem
Mondod el senkinek?-kérdeztem félve.
-Nem dehogy, nyugodtan elmondhatod- miután ezt kimondta megfogta a kezemet. Hányszor hallottam ezt. De valahogy tőle, máshogy hangzik. Keze érintése melegítette az én kezemet. Erre a megmozdulására a szemébe néztem, majd újra a földet kezdtem kémlelni.
-Nos, 2 éve volt egy legjobb barátom, de mellette volt egy haverunk is. Csak hát a haverunk elkezdett kamuzni rólam a legjobb barátomnak, és olyanokat is mondott amiket nem akartam hogy megtudjon. Azota nem beszélek vele...elcsesztem- mondtam miközben könny szökött kék szemeimbe. Namjoon simogatni kezdte kézfejemet, és picit jobban meg is szorította.
-De én nem ő vagyok, vagy nem értem..
-Őt elvesztettem, és azota nem barátkoztam senkivel, mert féltem elveszíteni másokat. És most itt vagy te, és én....nem akarlak elveszíteni...- nagy nehezen kinyögtem ezt az utolsó pár szót, aztán már léptem volna el Namjoontól amikor megölelt. Ez az igazság. Nem akarom elveszíteni az érzéseket, amiket ő okoz nekem. Elengedett szorításából, majd még mindig velem szemben állva fogta meg a kezemet.
-Nem fogsz elveszíteni, igérem. És ez nem egy olyan kamu igéret, amit egy élettelen elronthat. Ez komoly.- vizslatta arcomat, mivel én a szemkontaktus elkerülésének érdekében az ő közelébe sem néztem.- A mi barátságunk erősebb bárminél.-nevetett.
-Köszönöm, ez sokat jelentett nekem...mostmár menjünk mert a végén elkésünk.-oldottam a hangulatot.
-Okés.-egyezett bele,majd elindultunk az iskolába.