Függőség /Kim Namjoon ff./

8.rész

Este Namjoonnal beszélgettem. Kérdezte hogy mi volt a baj, de mindig kitértem a válaszadás alól.
-Mond el, hátha tudok segíteni!-kért meg.
-Nem tudsz...majd holnap találkozunk. Szia- tettem le a telefont. Azóta olyan fura csak Nammal beszélni. Felszabadultnak éreztem mellette magam, de most Yunseo szavai jutnak eszembe. Egész sokat beszélgettem vele, így csak késő este tudtam elszökni gyakorolni. Igazából, még nincs kiadva a következő fordulóra a darab, és az eredményt sem néztem még meg. Csak reménykedek hogy Yoongi ott van. Telefonomra rátekintve láttam, hogy már elmúlt 11 óra. Amikor realizáltam, hogy holnap még iskola, és az emberek ilyenkor alszanak, elkezdtem futni, hátha még ott érem barátomat. A terem ablakán lihegve "estem be". Nos, ha bárki is azt hitte hogy az aranyos kis állatoknál nincs cukibb, nem látott egy alvó Yoongit elfekve a zongora előtti székeken. Hirtelen nem tudtam, hogy most felébresszem, vagy hagyjam aludni. Hosszú vacilálás után, úgy döntöttem hogy kirángatom álmaiból ezt a "kiscicát" és beszélek vele. Elkezdtem felé közelíteni, de nagyon halkan. Nem tudtam hogyan is ébresszem fel, így egy kicsit ki nevettem magamat, és ezt az egész szituációt. Amikor nagyjából sikerült megnyugtatnom magamat, Yoongit apró lökésekkel próbáltam felébreszteni, több kevesebb sikerrel. Lassacskán kinyitotta szemeit, majd rám vezette tekintetét.
-MINSEO!-kelt fel ijedten. Én gugoló helyzetemből hátra vágódtam, így mostmár ülve meredtem Yoongira.
-Igen?-kérdeztem valószínűleg teljesen vörös arccal.
-Hamarabb szoktál jönni.-forgatta meg a szemeit.- Már azt hittem nem fogsz jönni.
-Igen, és ahogy láttam éppen készültél hazamenni.-nevettem.-Ne haragudj, rettenetesen hosszúra sikeredett a délutánom.-vakartam meg a tarkómat.
-Beszéltél Namjoonnal utána?-vágta rá, majd javított magán zavarban.-Mármint...gondolom nem tudtad megállni hogy ne beszélj vele többet.
-Beszéltünk, de arról-utaltam neki arra amit Yunseo mondott nekem.-nem akartam vele beszélni. Most gondolj bele, mennyire tönkre menne a barátságunk. Úgysem nekem hinne, hiszen Yunseo tagadná!- forgattam meg a szemeimet.
-Bezzeg amikor itt feküdtem teljesen másmilyen volt a hangulatod.-szólta el magát amit először észre sem vettem.- De amikor Namjoon barátnője szóba kerül, egyből olyan leszel mint én szoktam lenni az emberekkel szemben.-magyarázott.- Arról nem is beszélve hogy amikor Namról beszélsz, akkor látom azt amit szeretek látni rajtad.-fejtette ki rezzenéstelen arccal. Olyan mintha ez természetes lenne neki kimondani. Én ezektől a mondataitól zavarba jöttem, elvégre elég hamar átlátja a dolgokat.
-Várjunk...nem is aludtál?-akadtam fent az első mondatán.
-Most ebből komolyan ez volt a lényeg?-nevetett.- Egyébként már akkor felkeltem, amikor úgy jöttél felém mint egy elefánt csorda. Aztán meg olyan aranyos voltál ahogy felakartál ébreszteni.-mosolyodott el, majd egyből visszaváltott a komoly arcára. Bár sötét volt, tudtam hogy Yoongi arca teljesen piros. Hajlamos erre, ami olyan kis ártatlanná teszi.
-Szóval aranyos vagyok...-néztem el mosollyal az arcomon.-Akkor máskor is kések így okés?-nevettem.
-Nyugodtan.-mondta.- Bár ez nem késés, mivel nem szoktuk megbeszélni hogy találkozunk, csak mindketten direkt akkor jövünk hogy összefussunk.-világított rá a lényegre. Biztos vagyok benne hogy a fáradtság miatt ilyen beszédes, ez viszont belőlem is kicsal néhány mondatot és érzelmet. Az este csak Yoongi játszott, és adott pár tanácsot amit máskor csinálhatnék máshogy. Az az "apró" hibám a versenyen nem ismétlődhet meg. Minden kis tévedés pont levonással jár, az pedig nem hiányzik. Yoongi hazakísért, majd megálltunk az ajtóm előtt.
-Minseo, köszönöm.-mondta, bár nem igazán értettem miért, de nem firtattam.
-Én is köszönöm.-öleltem meg, úgy gondolom nevezhetem legjobbbarátomnak.
Reggel most könnyebben feltudtam ébredni, de kedvem ma sem volt bemenni. Látni ahogy Nam és Yunseo együtt vannak, én pedig nem tehetek ez ellen semmit. Amikor kiléptem a házból, Namjoon ott állt, én pedig teljesen meglepődtem. Arcomat megcsípte ez az őszi hideg szél, így nem volt feltűnő hogy csupán jelenléte ilyen hatással van rám.
-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem, visszagondolva elég ijedten és flegmán.
-Csak gondoltam ezt a jó szokásunkat megtarthatnánk.-húzta a száját. Én csak becsuktam az ajtómat és közben bólintottam egyet, jelezve hogy igaza van.-Ma délután nem megyünk el valahova?-hívott Joonie.
-Csak ketten?-akartam volna letisztázni a helyzetet.
-Jönne Yunseo is,azt mondta bír téged.- nézett rám várva a reakcióm. Na ez az amibe biztosan nem megyek bele. Namjoon miatt tényleg tűzbe is mennék, de azért hogy Yunseonak és a barátnőinek legyen témája, azért nem fogok menni.
-uhh...ma sajnos pont nem jó.-hangsúlyoztam ki a "sajnos"szót és ráztam meg a fejem.
-Holnap?-vágta rá.
-Nem.
-Akkor mikor jó?-forgatta meg a szemeit.
-Majd megbeszéljük úgyis.-zártam le a témát. Nem csinálhatom ezt túl sokáig, szóval valahogy beszélnem kell erről Nammal. De a kapcsolatát sem szeretném tönkre tenni. Az lesz a legegyszerűbb ha elkerülöm, vagy úgy teszek mintha nem is beszéltem volna Yunseoval. Úgy nem lesz senkinek sem baja. Nem értem miért gondolok annyiszor arra amit Yunseo mondott. Végülis az igazság fáj a legjobban. Namjoon pedig azt hiszi hogy valami csajos témáról beszéltünk Yunseo "Uu de jó a körmöd" megszólalása után.
Reggel egyedül mentem az iskolába, amikor beértem szónélkül leültem a helyemre.Olyan fura hogy most teljesen máshogy érzem magam. Eddig természetes volt, de most örülök ha egyáltalán látom. Első órán a padtársunkkal kellett beszélgetni, amit Namjoon simán kezelt, de nekem nehezemre esett.
-Minnie, tudom hogy van valami baj!- fordult felém. Én kicsit félve, a múltkori után, megszeppentem. 
-De nincsen.
-Én csináltam valamit?-szomorodott el.
-Nem, nem dehogy...erre ne is gondolj.- válaszoltam neki, és megfogtam az egyik kezét. Nem akarlak szomorúnak látni.
-Akkor?-kérdezett vissza.
-Mindegy, hagyjuk. Nem akarok erről beszélni.
-Ahj hagyd abba ezt. Mi a baj?-kérdezte mire csak elnéztem a másik irányba, mire éreztem állam alatt a kezét, ami arcomat az övé felé fordította. Tekintetünk összefúrodott, ami miatt éreztem hogy el kell neki mondanom. Nem tudok így nyugodtan mellette lenni.
-Nem akarok közéd és Yunseo közé állni.-éreztem ahogy elszorul a torkom a mondat végére.
-Mi? Ezt nem értem.-értetlenkedett Nam. Nem csodálom, hiszen nem neki vagyok teher hanem a barátnőjének.
-Nem is kell értened. Csak nem tudtam magamban tartani.-szóltam el magam, ezzel is mutatva hogy ő egy gyengepontom. Remélem nem vette észre.
-Minnie, órák után beszéjünk, kérlek.- mondta pár perc szünet után.
-De...
-Csak te, meg én.-vágott közbe, majd ismét szemeimbe nézett. Nem szeretem így látni.
-J-jó, oké-zártuk le ennyivel. Alig vártam hogy vége legyen az óráknak. Kiváncsi voltam hogy mit akart mondani. A nap többi részében nem lógtunk együtt. Egyszer láttam Yunseoval beszélgetni a folyosó végén. Na legalább ő is láthatja hogy nem volt igaza. Vége lett az óráknak, Nam már ment ki az iskola elé, én viszont egy picit lemaradtam. Szinte szaladtam utána, amikor megállt az iskola előtt.
-Na, mit akarsz mondani?-lihegtem a levegő hiányában. Nem valami jó a fizikumom.
-Csak azt hogy, mostmár lóghatsz velem.- húzta arra az aranyos, gödröcskés mosolyra száját, mire szerintem látványosan felcsillant a szemem.
-Pardon?
-Beszéltem Yunseoval, mivel éreztem hogy ő mondott valamit. Szóltam neki, és nem lesz ilyen máskor.-nyugtatott meg Nam.
-Köszönöm.-öleltem meg. Nagyon jól esett hogy érezte hogy ez hogy esett nekem, és tett ellene. Miért vagy velem ilyen kedves?