Függőség /Kim Namjoon ff./

15.rész

Az ablakpárkányon kopogtatva próbáltam jelezni a bent lévőnek, aki mintha meg sem hallotta volna játszott tovább, így magamtól kellett bemásznom az ablakon. A zongorával szemben helyet foglaló személy, felmutatta egy másodperce a mutatóujját, miszerint nem sokára végez, addig várjak egy kicsit. Én így is tettem, majd alaposan megcsodáltam az éppen önmagát kifejező Yoongit.

Arca a szenvedélytől teljes ködbe borult, hatalmas kezeivel könnyeden ugrált a billentyűkön. Vékony lábain, egy fekete surranó volt, egy világoskék farmer, felsőtestén pedig egy fehér túlméretezett póló, és egy lila-fekete kockás ing volt. Meglepően színesebb, mint amikben eddig láttam őt, de így is elég lehangolt a megjelenése.

Amikor végzett a darabbal, még ujjait a hangszeren hagyta, majd amikor azok a hangok is elhallgattak, fejét hátravetve sóhajtott egyet. Kezeit lerázta, vett egy mély levegőt, majd rám nézett. Szemei még mindig ködösek voltak, de egyre jobban tisztult a tekintete.

-Csak nem divat lett színesen öltözködni?- szúrtam oda neki, hiszen valljuk be, nem szokása ilyen ruhákat venni.
-Gondoltam beszállok a trendbe, amit te is követsz.- mondta egyik szemöldökét felhúzva, majd kottáit összeszedve fújta ki az imént vett nagy levegőt.- Namjoon gondolom elmondta, hogy mennyire nem tetszik neki hogy velem lógsz.- húzta száját barátom, szinte indulásra készen.

-Igen, de...-vágtam rá gyorsan, mire az éppen imént helyét elhagyó személynek felcsillantak a szemei.- Megbeszéltük, hogy nem hagyjuk, hogy akárki is közénk álljon. És ez nem jelenti azt, hogy nem lehetek veled többé.- hajtottam le fejem, majd látva ahogy Yoongi megkönnyebül, újra rákezdtem.- Mintha annyira akarnék persze.-forgattam meg a szemeim, majd felnevettem.
-Végülis csak egy szavamba került, hogy gyere.- bökött vissza társam.

Perceken belül elkezdtük a próbát, ismét azzal a módszerrel, ami a múltkor olyan jól ment. Könnyen megtaláltuk a közös hangot (szószerint), így kb. 1 óra alatt meg is voltunk a gyakorlással. Az utolsó alkalommal amikor eljátszottuk, büszkén nézett rám, majd óvatosan lecsukta a hangszer tetejét.
-Legközelebb megpróbálhatnád a segítségem nélkül, hátha menne.- mondta izgatottan, szinte jobban örülve a sikeremnek mint én.

Persze, a büszkeség beszélt belőle, amit meg is tudok érteni. Nagyon jó zongora tanár lenne, de tudom hogy nem ez az álma. De én sem tudnám elképzelni, akárki mással ilyen közelségben ülni. A mai próbát nem húztuk hosszúra, mivel egyébként is később kezdtünk bele, mint szoktunk. Szokásához híven ma is hazakísért, így elmondhatom, hogy ma már másodjára kísért haza valaki.

A nap már lenyugvóban van, de még mindig nincs teljesen sötét. Kékes színben úsztak az utcák, csak a házak fénye ragyogott sárgán. Ilyenkor teljesen más hangulatú egy séta. Yoongi zsebre tette mind két kezét, karjait pedig ehhez mérten teljesen magához szorította. Hűvös szél fújt, biztos voltam benne hogy ő is megérezte azt. Ahogy a hideg szél hozzáért hófehér, sápadt bőréhez, az látványosan libabőrös lett tőle.

A házamhoz érve hezitálni kezdtem. Yoongi végülis nagyon jó barátom, és nem is szeretném hagyni hogy egyedül, ilyen hidegben, és lassacskán sötétben hazasétálni. Végül úgy döntöttem, hogy beinvitálom hozzám, legalább addig, ameddig meg nem melegszik egy kicsit.
-Yoongi...- haraptam meg enyhén a szám szélét, elvégre elég kellemetlen ilyet kérni a másiktól.- Nem szeretnél maradni egy kicsit? Csak, mert, biztos nagyon kihűltél, és nem lenne jó ha megfáz-
-Minnie, nem szeretnék zavarni. Te is tudod, hogy aztán csak magyarázkodnod kellene Namjoonnak, hogy miért voltam itt.- bár számíthattam erre a válaszra, mégis szíven ütött. A kínos helyzet miatt, inkább lehajtottam a fejemet, hogy ne kelljen a szemeibe nézzek. Biztatás és az én megnyugtatásom érdekében Yoongi megfogta az egyik kezem, és a két tenyere közé vette azt.

- Csak nem szeretném, hogy miattam legyen rossz neked. De köszönöm, ezt most megjegyeztem.- mosolyodott el, ami belőlem is kicsalt egy mosolyt. A szívmelengető mosolya el is felejtette velem, hogy mennyire fáztam az előbb. Az utcai világítás fénye mély árnyékokat vetett arcára, amit sokan előnytelennek találnának. De Min Yoonginak, persze még ez sem torzítja el tökéletes arcát.

Már éppen elindult volna, egy kisebb köszönés után, de nem hagyhattam ki a búcsúölelést. Dereka felett átkaroltam vékony, törékeny testét, majd éreztem ahogy ebbe egy cseppet megremegett. Amikor ezt éreztem, egyre jobban szorítottam magamhoz. Zongorista társam hezitálás nélkül viszonozta ölelésemet, majd elindult haza.
-Szia Minseo, majd találkozunk!-fordult vissza pár utolsó szóra.
-Így van Yoongi. Szia!- léptem be házam ajtaján, majd be is zártam azt.

Mozgalmas nap volt ez, sok mindenre fényderült ma. Erősödött mindkét féllel a barátságom, ami nagyon boldoggá tesz. Az ajtót bezárva, gyorsan megvacsoráztam, lefürödtem, és hamarosan elnyomott az álom.

Sziasztok!
Most viszonylag hamarabb hoztam részt😅
Remélem tetszik, ha igen, azt jelezzétek nekem💞