Függőség /Kim Namjoon ff./

5.rész

Álltunk a házunk előtt, én pedig Namjoont néztem. Szokása az hogy a cipője rikitó színű, most azonban kivételesen megegyezett surranója szine a felsőjével. A bambulásaom közepette, íriszeink összetalálkoztak és ismét elvesztem a sötét végtelenben. Mandula formájú szemének már minden szegletét ismerem. Megszűntek körülöttunk a zavaró tényezők. Az a bizonyos, mára már ismerős érzés kerített markába. Éreztem ahogy a gyomrom görcsberándul, arcomat és mellkasomat pedig teljes melegség önti el. Szivem hevesebben vert, majd lelassult. Már otthon éreztem magam, amikor íriszeit néztem. Ajkaimat résre nyitva csodáltam szemeit. A végtelennek tűnő pillanatot, azaz a pillanatunkat ő szakította meg.
-Öhm...igen szóval. Itt vagy. Akkor indulhatnánk is, nehogy...elkéssünk.-Nyelte el utolsó szavait, arca pedig pírben úszott, majd elmosolyodott ezzel megvillantva azokat az édes gödröcskéit. Útközben meséltem neki a versenyről, mivel eddig az valahogyan kimaradt. Namie csodálkozva nézett ahogy áradoztam neki.
-Szóval te zongorázol...Minseo te tele vagy meglepetésekkel.-nevetett ezen a "kellemetlenségen". A mosolya még mindig elvarázsol, és engem is mosolyra hív.
-Ugyan.-takartam vörös arcomat, így próbáltam leplezni azt hogy mennyire zavarba ejtő volt a megjegyzése számomra.
- De hol szoktál gyakorolni? Vagy van egy zongorád?-érdeklődött teljesen jogosan.
-Az iskolában....suli után beszökök a zeneterembe.-vakartam meg a tarkómat. Joonie erre hangosan kezdett el nevetni. Végülis tényleg elég vicces maga a szituáció.
-Logikus, ott soha sincs senki. Vagyis gondolom. Nem sokan játszanak hangszeren.-gondolkozott el.
-Igazad van. Bár tegnap pont összetalálkoztam ott egy fiúval.-mosolyogtam neki.- Yoongi.- húztam a számat egy nagyobb ívre a név kiejtése közben. Megkedveltem Yoongit, nagyon sokat segített és a személyisége (személyiségei) is szimpatikusak nekem.
-Ohh értem.-zárta le miközben fejét a másik irányba fordította el. Valaki csak tán nem féltékeny? A kínos csend eluralkodott kettőnk felett, így egymás mellett feszengve léptünk be az iskola ajtaján. Hirtelen úgy megváltozott a viselkedése, miután szóba került Yoongi. Csak úgy teltek az órák, szinte egy szempillantás alatt elérkeztünk legnagyobb félelmemhez, az angol órához. Persze erre mindenki rájöhet hogy nem azért, mert nem vagyok jó angolból, vagy rossz a tanár. Szünetben Namie folyamatosan csak köszönte hogy megteszem ezt neki. Bár pontosítok, érte teszem meg. Beléptem a nyelvi terembe és a tekintetemmel Yunseot kerestem. A második padban ült, ahol a jókislányok, és a tanár titkos kedvencei ülnek. Mindig hátul szoktam ülni, mivel nem szeretem felhívni magamra a figyelmet. Inkább olyan megfigyelő vagyok. Elindultam Yunseo irányába, mire a lánytól csak egy kérdő pillantást kaptam.
-Szia, leülhetnék melléd?-kérdeztem a magam stílusában. Eléggé félve mentem oda, hisz nem ismerem. Na meg ő alapból más mint én. Persze Namjoon is más, csak pont úgy ahoyg kell. Namjoon sokat ad mások véleményére, de van amikor nem érdekli ki mit mond. Yunseo viszont....ő az aki próbál úgy kinézni, és úgy viselkedni, mint ami ő nem is valójában. Az a tipikus lány, akit mindenki utál a suliban mert minden célját eléri.
-Szia, öhm te? Mármint persze, miért ne.-válaszolt, mire én a kérdésem és az arra kapott válasszal megfelelően cselekedtem. Szinte egyszerre tettük fel azt a sablonos kérdést hogy: mizu? Lassan beszélgetésbe bonyolódtunk, de csak azok a tipikus semmitérő kérdések jöttek szóba.
-Egyébként, van az az új fiú. Namjoon...ismered?-kérdeztem.
-Hát persze. Nagyon helyeees.-mondta miközben a hajával játszott és csámcsogott a rágótól. Szerencsére többet nem tudott beszélni, ugyanis az angoltanárunk a szokásos késésével de megérkezett. Küldött felénke gy kérdő pillantást, majd leült a tanári asztalhoz. Hirtelen el tudtam volna tűnni a föld felszínéről. Én nem akarom ezt. Nem akarom elveszíteni a reményt, hogy Namjoonnak és nekem lehet közös jövőnk. Nem akarom elveszíteni azt, aki változást hozott az életembe.  Nam nyilván több időt lesz vele, és elhanyagol engem. Nagyon rossz érzés, mert elkezdtem hozzá kötődni. Az óra végét a házifeladat felírásával zártuk, majd mindenki mehetett, amerre látott. Kirohantam a teremből egyenesen az osztályom felé. Megkerestem Namjoont és elhívtam a folyosó végére. Annyi minden történik itt.
-Na beszéltél vele?- kérdezte izgatottam. Szemeiből az a gyermekies kíváncsiság és remény sugárzott.
-Igazából megkérdeztem hogy ismer-e téged, és mondta hogy "perszeee, nagyon helyes."- imitáltam Yunseot, mely megmozdulásomra Nam elmosolyodott. Nem mosolygott még így rám, se ő se senki.
-Tényleg?!-ölelt meg- köszönöm.- engedett a szorításából, így testünk egymáshoz simult és így nézett a szemembe.
-nincs mit..én ish téged.-mondtam, még csak véletlenül sem megszakítva a szemkontaktust. Arcom felvette a piros színt, Namjoon pedig végleg elengedett és önelégülten mosolygott.
-Aranyos vagy hogy probálsz úgy tenni mintha ezt természetes lenne mondani.- Ő is aranyosnak tart? Namjoonon egésznap egy levakarhatarlan mosoly volt. Jó érzés őt ilyen boldognak látni.
-Minnie?- húzott vissza a saját kis világomból Namjoon.
-I-igen?-kérdeztem vissza rémülten.
-Nem lenne baj ha nem veled mennék suli után? Tudod...Yunseot keresném meg.
-Jaa, dehogy...nyugodtan.-válaszoltam, de ebben egy csepp őszinteség sem volt. Legyen velem. Kisérjen haza engem. Öleljen meg az ajtónál. Önkifejezésben ez a rossz: Nem tudhatod hogy másoknak hogy jön le az előadásod vagy a gondolkodásod. Bár ettől függetlenül ennél nincs jobb dolog. A lényeg hogy te értsd. A többi nem számít. Gondoltam megyek az iskolába gyakorolni, hátha találkozok Yoongival. És ez pontosan így is lett. Ugyna azt a darabot játszotta amit tegnap, ugyan azzal a beleéléssel. Mintha most játszaná először.
-Szia. Jöttél gyakorolni, nemde?- nevetett.
-Igen.-megláttam hogy távozni készül, majd megállítottam.-Nem maradnál?- Yoongi kikerekedett szemekkel nézett.
-De.- húzta oda a hozzám a széket, majd csak rám figyelt. Szépen lassan járszottam a darabot, majd megláttam Yoongi szemében a csodálkozást, és azt amit Namjoon szemében is. Abbahagytam a játékot, és elmondtam neki mindent. Meséltem neki az egész életemről. Hallgatta, és mosolygott.-Ne haragudj Minseo, csak tudod, nekem is hasonló történetem van. A zongora volt sz egyezlen barátom, és neki írtam egy dalt. Minden nap azt játszom.- szöktek könnyek a szemébe, de arcát mostmár szilárdan tartotta. Semmilyen érzelmet nem mutatott a külvilág felé. Csak a földet bámulta.
-Yoongi...köszönöm hogy elmondtad.-fogtam meg a vállát, mire kicsit megijedt és belenézett a szemembe. Egy összetört kisfiút láttam a szemeiben. Hiába a megtévesztő külső, és néha a viselkedése. Apránként végeztem a gyakorlással, és ezúttal Yoongi kísért haza. Megköszöntük egymásnak a délutánt, majd elbúcsúztunk. Lassan 16óra van és jött egy Sms Namtól. Egy kép volt amin jól láthatóan egx lánynak fogta a kezét, természetesen értettem hogy mire céloz. Nem volt ideje leírni, de én tudtam. Összejött Yunseoval. Annyit írtam vissza hogy: "Sokáig💜". És ennyi volt, lesz egy harmadik tag, és lesz egy valaki aki felesleges lesz a legtobb helyzetben. Na ez leszek én. Egész este alig bírtam elaludni. Nem tudtam eldönteni mit érzek. Örülnöm kéne neki, mégis mélyen csalódott vagyok. Nem azért mert összejöttek, hanem mert már semmi nem lesz olyan "rózsaszín felhő" mint eddig. Legalább Nam miatt, próbálom majd elfogadni Yunseot. Néha elgondolkozok hogy talán velem van a baj. Nem kéne ennyire megkapaszkodnom az emberekben. De basszus, holnap lesz a verseny első fordulója, aludnom kell hogy kipihent legyek. Vajon Nam megnézi majd? És ha igen akkor jön Yunseo is? Szükségem lenne rá.

Sziasztok! Ujra aktiv vagxok! Bár nem tudjátok, de nekem nagyon fontosak a visszajelzések, szóval ha tetszeik Voteoljatok, és írjatok kommentet☺️❤️ koszonoom❤️❤️