Függőség /Kim Namjoon ff./

1.rész

Új nap, új kezdet, de mégis minden ugyan az. Reggel nehezen keltem, mindig is nehéz volt számomra iskolába menni. Sok ember, sok elvárással. Tanítás után viszont mindig a zeneteremben lehet engem megtalálni. Imádok zongorázni. Mindig egyedül vagyok, mivel kortársaim nem igazán rajonganak ezekért a zenékért. Én nem szavakkal,hanem a billentyű lenyomását követő hangokkal komunikálok. Minden egyes hangjegy közli az emberekkel az érzéseimet. Az iskola ajtaján egy pályázatot hírdetnek, amit érdeklődve olvastam el. Sosem lehet tudni, milyen művet kapunk, és ez most sem volt másképp. Nem lepődtem meg, amikor megláttam a mű címét, inkább egy kicsit megijedtem. Ludwig van Beethoven: Zongoraszonáta no.14 Ismertebb nevén Holdfény szonáta. Érthető hogy a selejtezőn egy ismert előadótól kérnek tőlünk játékot, de ez véleményem szerint egy bonyolult de egyben gyönyörű szonáta. Három részből áll, mindhárom eltér de egyben hasonlít egymásra. Ezt jól kell eljátszani, ahhoz hogy ne legyen kaotikus hatása a közönség felé. Szerintem Beethoven egyik legszebb szonátája. De most sietnem kell az első órámra,ami osztályfőnöki lesz az iskola kezdés miatt. Belépek az osztályba, és bármilyen köszönés nélkül.leülök egy padba egyedül. Nem a legjobb a viszonyom az osztályommal, mondhatni más világ. Nekik csak a külső számít, ami engem teljes mértékben kiborít. Sohasem tudtam nekik mesélni magamról, mivel az öltözködési stílusom nem tetszett nekik. Az első óra kezdetéig még bő 5 percünk volt, de az osztályfönőkünk belépett a terembe.Ez érdekes lesz.
-Gyerekek, tudom hogy még nem kezdődött el a tanítás, de fontos dolgot kell mondanom- kezdett bele a szövegelésbe, a többség izgatottan várta az új hírt, amíg a többiek csak kérdőn néztek egymásra. Egy aprót köhintett, megvárta ameddig mindenki elhallgat, majd elmondta a nagy hírt.- új osztálytársatok lesz!- mondta a lehető legnagyobb lelkesedéssel az ofőnk. Hogy mi? Új diák? Mintha a levegő is megállt volna áramlani a tüdőmben. Már csak ez kellett ide. Még egy ember, aki nem fog megérteni, és akinek nyűg lesz egy légtérben lenni velem. A csengetéssel egyidőben lépett be az ajtón az új srác. A tanárnő megkérte hogy mutatkozzon be:
-Sziasztok!-szólalt meg félénken-Namjoon vagyok.-nézett a tanárnőnkre- Ennyi elég?- erre a szólására mindenki felnevetett. Én viszont nem tudtam. Valahogy nem tudtam reagálni semmire, ráadásul eszembe jutott hogy csak mellettem van üres hely. A társasági életem nincs a toppon, éppen azért mivel egésznap iskolában vagyok, és senkivel sem tudok beszélgetni. Éppen ezért tartok tőle hogy nem tudok majd megbarátkozni vele.
-Nos, ha jól láttom Minseo kisasszony mellett van egy hely, ott fogsz ülni.- tette hozzá az ofőnk. Az osztály lányai szemrehányóan néztek rám, ha szemmel ölni lehetne szerintem már halott lennék. Namjoon megindult felém, és közben engem nézett mogyoróbarna szemeivel. Lassú, magabiztos léptekkel elért az asztalomhoz és leült. Az elején feszengve egymás ültünk  mellett. Néha egy kicsiny pillantást vetettem rá, de egyszer rosszul időzítettem. Tekintetünk összeakadt, én pedig elvesztem végtelennek tűnő szemében. Gyorsan elkaptam a fejemet, még mielőtt túl feltűnően néztem volna majd próbáltam beszélgetni vele:
-Ohm...Minseo vagyok-mutatkozom be a mellettem ülőnek zavartan.- izé...óra után körbe vezesselek?-kérdeztem.
-Igen, köszönöm-felelte egy halvány mosolyt villantva, ezzel megmutatva gödröcskéit amin nekem is mosolyra húzódott a szám. Megszólalni nem mertem, de magamban megjegyeztem hogy aranyos. Nem tudtam hová tenni a helyzetet. Új diák jött az iskolánkba, konkrétan egy vad idegen és mellettem. Beletúrt fakó rózsaszín hajába, ezzel próbálva egy másik irányba elnézni. Jó ötletnek találtam, elvégre figyelni is kéne hogy mik a teendőink. Minden évben ugyan azok az iskolai programok és a ránk háruló feladatok ezekkel kapcsolatban. Gondolataimtól a kicsengetés szakított meg. Ígéretem betartása végett Namjoon felé fordultam. Padtársam mellé már odagyülekeztek a kíváncsi osztály tagjai. Az új fiú megbánóan rámpillantott, én pedig egy legyintéssel jeleztem hogy nem probléma. Nem igazán akartam, hogy őt is konkrétan figyelmen kívűl hagyják, mivel olyan rendes srác. Elbűvölő látni, hogy mint egy kisgyerek, csillogó szemekkel tekint körbe mindenkin, nevet és válaszol az érdeklődő szándékúaknak is. Mintha a paradicsomban lennék, testemet egy a mellkasomból induló melegség kezdte átjárni, mely mellékhatásaként görcsbe rándult a gyomrom. Biztosan csak az időjárás miatt, más nem lehet. Ugye? Nem foglalkozva a bennem felmerülő kételyekkel, fordultam vissza eredeti pozíciómba, és némán vártam a következő óra kezdetét.

Sziasztook!
Ez az első sztorim, remélem tetszik😁