Függőség /Kim Namjoon ff./

2.rész

Becsengettek. A következő órán az osztályfőnök páros feladatot adott, hogy kicsit összehangolódjon az osztályunk. Ráférne az osztályra, mivel 4-5 fős bandákba vágódva beszélik ki a másikat. Szerintem egy osztályközösségként kellene mindent megbeszélnünk, és elfogadnunk egymást. Végig mértem új osztálytársamat. Rózsaszín tincsei sötétbarna szemeibe omlottak, melyet nagy gyakorisággal igazított meg. Felsőtestén egy fekete-fehér csíkos hosszúujjú, amit egy fekete egyszerű bő póló fedett, mindkét anyagot betűrte fekete nadrágjába, mely teljesen rásimult izmos lábaira. A nadrágot egy szintén fekete övvel tartja a helyén, ezzel mégjobban kihangsúlyozva tökéletes alakját. Cipője viszont egy rózsaszín magasszárú Converse. Meglepetés ként ért ez a kis szín ebben az összeállításban. De valahogy lélegzet elállítóan néz ki ebben a szerelésben. Mindenkinek a padtársával kellett dolgoznia, a munka lényege az ismerkedés volt. Ofőnk fontosnak tartotta, hogy mindenki tudja a másik számára fontos tudnivalókat.
-Hát....Ne haragudj, hogy nem tudtam menni.- vakarta meg a tarkóját. Láthatóan neki is érdekes a szituáció, bár ez teljesen normális. Soha nem beszéltünk, és az első alkalommal sem volt minden úgy ahogy terveztük.- Esetleg...suli után hazakisérhetlek? Mármint, mehetnénk együtt egy ideig, hogy beszélhessünk egy kicsit.- ajánlotta fel.
-I-igen, nyugodtan jöhetsz, vagyis mehetünk együtt...vagyis...-próbáltam kifejezni magamat, dehát én ezt nem tudom szavakkal tenni. A zongora mögött nőttem fel, ismerem minden szegletét, talán jobban is mint magamat.
-Értem nyugi-díjazott meg csodálatos mosolyával.- hogy hogy eddig egyedül ültél?- na erre nem igazán tudtam hogy mit mondjak. Végülis ordít rólam hogy nem szeretem ezt a társaságot. Erre csak egy kósza hajtincset tűrtem a fülem mögé, és felvontam a vállamat, ezzel jelezve hogy nem akarok rá válaszolni.
-Értem. És velem sikerült megbarátkoznod?- érdeklődött Namjoon, mire válaszul bátortalanul bólintottam egyet. Olyan melegem volt, és valamiért nem is tudtam belenézni a szemeibe, pedig egyszer már csodálhattam őket.
-Egyébként miért jöttél ebbe a suliba?- dobtam fel az új témát.
-Ezt úgy kérdezed mintha probléma lenne-nevette. Jobb lenne ha meg sem szólaltam volna.
-Nem úgy értettem... hanem hogy mi volt az oka hogy eljöttél az előző sulidból?
- Jól van csak vicceltem, egyébként elköltöztünk mivel itt kapott melót apum.- zárta le egy rövid, tömör válasszal.
Őszintén szólva élvezem a vele töltött időt, mellette máshogy érzem magam. Namjoonnal szívesen beszélgetek, pedig nem is ismerem még annyira. Nem tűnik lekezelőnek és nem is zavarja az hogy milyen vagyok. Ez azért is lehet mert ő sem ismer engem. Még egy pár feladatot kaptunk aztán kicsengettek. Namjoonnal együtt indultunk ki az iskola ajtaján, majd elkezdtünk sétálni.
-És ha már így alakult, akkor hogy becézhetlek?-kérdezte.
-A Minniet szeretem a legjobban de igazából ahogy szeretnél. És én téged?
-Namie, Joonie ahogy neked jó.- sorolta fel ezt a két aranyos becenevet, amitől nem tudtam megállni hogy ne mosolyogjak. Igazából volt egy eset amiota nem bízok meg az emberekben, és ez kihatott a társasági életemre is, de ezt még nem mondom el Joonienak.
Nem kérdezett semmit, pedig láttam rajta hogy érdekli, hogy többet tudjon rólam. Végül én kérdeztem, aztán lassan megérkeztünk a házunkhoz. Az utcában egyre lassabban kezdtem sétálni. Most éreztem először igazán jól magam. Megváltoztatott engem ez a fiú, de azt nem tudom hogy hogyan vagy hogy miért van rám ilyen hatással.
-Na megérkeztünk-mondtam miközben húztam a számat, jelezve hoyg kár.
-Ahj..máris?-engedte le szomorúan vállait.-Fent vagy instán?-érdeklődött.
-Hát...i-igen.
-Okés, akkor majd beszélünk, szia!- mondta majd lassan közeledett felém és megölelt. Megérezhettem észvesztő illatát. Vállaimon pihentek karjai, amik átkaroltak engem. Én viszont a testem mellett hagytam lógva a kezeimet. Nem mertem, és nem is tudtam hogyan kéne most megölelnem. Nem igazán szoktam ölelkezni, mivel nincs kivel. Ebben a tökéletes pillanatban Namjoon megszakította az ölelést, így csak velem szemben állt. Én kipirult arccal készültem elköszönni.
-Khm...akkor öhm jaja szia!-majd léptem be az ajtómon. Hosszú nap volt ez. Nem szeretnék kötődni hozzá, az mindkettőnknek jobb lenne. Mégis amikor vele vagyok, semmi más nem számít. Bárcsak mindig mellettem lenne. Nem akarom hogy ő is elkülönüljön az osztálytól. Ő az egyetlen akivel egy időután ilyen jól éreztem magamat. Azt akarom hogy ő is jól érezze magát, még ha nem is velem. Megijedtem ettől az egésztől. Lehet jobb lenne, ha egyedül maradnék.