Függőség /Kim Namjoon ff./

6.rész

Reggel 6 óra van. Ma kell bemutatnom a Holdfény szonátát. Egyre jobban kezdek izgulni. Nem a zene miatt, mert azt tudom akár visszafele is. Attól félek hogy Namjoon ott lesz. Letusoltam, felvettem a ruhámat, és kimentem az ajtón. Legnagyobb meglepetésemre ott volt Namjoon egyedül. A szokásos fekete szerelése, egy rózsaszín conversel.
-Jó reggelt- köszönt mosolyogva, újra a szemeimbe nézve. Én csak körülnéztem, magam sem igazán tudom miért.- Mi az,már a legjobb barátommal sem mehetek együtt?-nevetett, és magához húzott egy gyors ölelésre. Kérlek ne engedj el...
-Neked is, ne-nem csak azt hittem Yunseoval fogsz menni.- csuklott el hangom a mondat végére. Fáj kimondani hogy Yunseot helyezi előnybe.
-Attól hogy együtt vagyunk,attól mi még lehetünk barátok.
-Csak...-nem tudtam megszólalni. Miért kényszerülök arra hogy beszéljek?
-Ne is mond, mondtam hogy nem lesz baj. Kérlek, bízz bennem!- mondta, majd elindultunk a suliba.
-Ma öhm tudod lesz az a zongora verseny-célozgattam.
-Csak nem nevezel?
-De..-halkultam el, majd pár lépés múlva elmondtam amit valójában akartam.-Egyébként 15:00kor lesz a zeneteremben.
-Hmm...lehet h elmegyek, nem tudom még.
-Okés, de ha nem szeretnél...
-Mi? Nem erről van szó, tudod vannak ilyen külön óráim. Csak azért-mentegetőzött
-Oksa.- zártam le, mert már megérkeztünk a suliba. Beléptünk az osztályba,lepakoltunk és Nam már ment is ki a folyosóra a barátnőjéhez. Én pedig csak ültem a helyemen, és a mellettem lévő széket néztem, közben felidézve Namjoon szavait: "Kérlek bízz bennem!" "Nem lesz olyan mint akkor" "igérem"
Jó, joga van a barátnőjével lenni. Nem mondom hogy nem. Igazából nem is értem mi a bajom. Ez tök természetes. Becsengettek. Nam bejött és leült mellém. Éreztem magamom a tekintetét, amitől rendesen zavarba jöttem. Az órák egyhangúan teltek, bejött a tanár, kiosztott mindenkit, és felírtuk a leckét. Namjoonnal megbeszéltük, hogy hazamegy, és majd meglátjuk hogy ideér mire én következem. Idegesen álltam a zeneteremben. Rajtam kívűl voltak egy páran, de én egyedül voltam. Vártam Namot. 14:50 volt és nem volt ott. Az ujjaimmal játszottam a levegőben, mintha zongoráznék.
-Ne izgulj.-lépett oda hozzám Yoongi, mire teljesen megijedtem. Szemeimből próbáltam sugározni felé hogy köszönöm, mivel megszólalmi már nem tudtam volna. Hamarabb elkezdték, mivel mindenki itt van. Na akkor levert a víz. Elkezdtem parázni. Kimondták az első pár nevet, és már szólt is a zene. Már vagy 5-en eljátszották, amikor kimonták az én nevemet is. Előttem még volt egy ember, amikor Nam belépett az ajtón. Hirtelen egy levakarhatatlan mosoly lett az arcomon, és elkezdtem Namienak integetni. Észre vett, majd leült. Én következtem, leültem a helyemre, és elkezdtem. Rettenetesen féltem. Az első billentyűkez félve nyomtam le, de aztán kezdtem feloldódni, és beleélni magam. Yoongi izgulva nézett, szerintem ő még jobban félt mint én. A zene minden percét élveztem, és nagyon jól éreztem magam. Amikor vége lett nagy tapsot kaptam, amitől zavarba is jöttem. Meghajoltam, majd a kijárat felé vettem az irányt. Yoongi már jártas volt, ezért ő egyből ott volt kint.
-Nagyon ügyes voltál. Csak a második részben volt egy kis csúszás, de szerintem csak nekem tűnt fel- mosolyodott el Yoongi.
-Köszönöm. Oh...észre sem vettem.-néztem magam elé csalódottan. Yoongi észrevehette hogy a szívemre vettem.
-Ne haragudj.- simogatta meg a vállamat.
-Szia...sztok.-Jött oda Namjoon hatalmas lelkesedéssel, majd lelombozódott amikor meglátta hogy nem egyedül vagyok.
-Szia, Yoongi vagyok.-nyújtotta a kezét zongorista társam.
-Rájöttem.-Mondta Joon majd elköszönt és elment. Nem tudtam hova tenni a helyzetet. Nem tudtam megmozdulni, a lábaim legyökereztek. Csak néztem könnyes szemekkel ahogy távozik. Ez a cselekedete szinte villámként hasított át rajtam, és tört össze.
-Ne,ne sírj.-fogta meg a kezem, majd elindult velem a másik kijárat felé. Yoongi hazakísért, nem vártuk meg az eredményhirdetést.
-Úgyis kiírjàk majd a suliba a helyezéseket.-próbált megnyugtatni, de továbbra sem tudtam hangulatomat megváltoztatni. Amikor megérkeztünk a házamhoz, berángattam Yoongit is, mivel nem akartam egyedül lenni.
-Köszönöm.-mondtam, majd megindultam a konyha felé.
-Semmiség.- tudtam hogy szíve mélyén azt mondaná hogy: van mit, de empatikusan nem így tett. Elkészítettem két bögre kakaót, majd Yoongival beszélgettem.
-Hiányzik.-fakadtam sírva. Yoongi most az először megölelt, ami tőle kifejezetten jól esett.
-Minnie, ne haragudj. Szerintem hazamegxek, elvégre aludnod kell. Pihend ki magad.-amikor kimondta, már készülte kikísérni.-Ne fáradj, kitalálok.-mosolygott
-Okes. Semmi baj. Majd találkozunk.
-Szia.
-Szia.-köszöntünk el. Rettenetesen fájt amit Namjoon tett. Nem értem miért. Szükségem van rá. El kell mondanom neki mindent.