Vedd el a férjet!

Összezavarodva

A mozi után, ami messze az eddigi legrosszabb filmes élményem volt, Jongin felvetette, hogy üljünk be kajálni valahova, így miután Minseok mondta, hogy ezt ő most passzolja, hármasban maradtunk. És meglepetésemre én éreztem magam a pótkeréknek. Pedig ez egyikük mellett sem volt elmondható rólam.

Kyungsoo rettenetesen nehezen oldódott fel mások társaságában, elég magának való alak volt, Jongin pedig hiába nem volt olyan tipikus kapcsolat a miénk, folyton a nyakamban lógott. Most meg? Szerintem azt is elfelejtették, hogy itt vagyok. Egész vacsi alatt be nem állt a szájuk, és mivel hozzám nem sok kérdés érkezett, és se a főzés, se a tánc nem volt az én asztalom, unalmamban belemerültem a munkába.

***

- Tök jó fej Kyungsoo, sajnálom, hogy idáig nem mutattál be neki - jegyezte meg Jongin, ahogy már csak ketten sétáltunk haza.

- Örülök, hogy szimpatikus volt - próbáltam mosolyogni, de valami belül nem hagyott nyugodni. Nem értettem mi bajom lett hirtelen, most mégis féltékenységet éreztem, ami sosem volt rám jellemző. Valahogy nem illett hozzám. Két közelálló személy szimpátiája pedig sosem idegesített még ennyire.

- Holnap lehet be is nézek hozzá, imádom a sütiket.

- Kyungsoo jó cukrász, az egyik legjobb Szöulban. Imádják a boltját - jegyeztem meg mosolyogva, mert hiába a zöld szemű szörny mindkettejüket szerettem.

***

Mong hozzám bújt, ahogy kitelepedtem a kanapéra este, még elintézni néhány dolgot. Péntek este lévén vágytam egy kis kikapcsolódásra, ha már a mozi nem hozott elég pihenést, de kemény hétvége várt rám, egy esküvővel. Mennem kellett volna aludni, hisz holnap már utaztam le vidékre az utolsó simításokért, vasárnap pedig várt rám a mostani időszak egyik legstresszesebb esküvője. Bangék mindig az idegeimre mentek, bár a férjjel nem voltak problémáim mondjuk mikor a pasik a nehezebbek az esküvőnél? Ellenben Mina a párja... na, ő aztán nem volt semmi. Mennem kellett vele ruhát nézni, helyet nézni, tortát kóstolni, virágot választani, amíg minden le nem lett fixálva vele töltöttem a fél életem. Szerintem többet találkozott velem, mint a jövendőbelijével, aki lelkesen húzta ki magát a feladatok alól.

***

- Vigyázz Mongra jó? Nem szereti, ha elmegyek - kértem Jongint, aki álmosan pislogott az ajtóba, és csak egy gyenge bólintásra futotta tőle.

- Mindig vigyázok rá, úgy viselkedsz, mintha a gyereked hagynád el.

- Ő az én kicsikém - hajoltam le a kutyához és még egyszer megdögönyöztem.

- Menj vagy elkésel, és akkor még szarabbul fogsz kinézni. Miért nem aludtál? - ölelt magához és egy gyors csók után elengedett.

***

Nagyot sóhajtva ültem kocsiba és írtam be a gpsbe, hogy hova szeretnék menni. Két óra autóút, édes magányomban, erre volt most a legkevésbé szükségem, de legalább addig összegeztem mindent a fejemben. Szerettem vezetni, vidékre menni meg még inkább, jó volt néha kiszakadni a nyüzsgésből, el is határoztam, hogy valamikor leugrok a nagymamámhoz, aki a hegyekben lakott egy kis kikapcsolódásra.

A helyszínre érve elégedetten vettem tudomásul, hogy egy igen szép szállodába kaptam szobát, gyönyörű kilátással a közeli tóra, messze minden vendégtől. Még azt sem bántam, hogy nem volt lift, és így kellett négy emeletet sétálnom.

***

- Baekhyun! Úr isten, már féltem, hogy ide sem érsz! - rohant nekem Mina.

Ennyit a laza szombatról.

- Anyáék késnek, a virágok még nincsenek itt, és valami nem stimmel az ülésrenddel, mert az a mocsok Haneun kitalálta, hogy mégis hozza a pasiját, de ezzel borul minden! Én ezt nem bírom! - kezdett máris bele a hisztibe.

-Ó anyám... - morogtam halkan, majd nagy levegőt véve nekikezdtem mindent rendbe hozni, mielőtt szívrohamot kapott volna.

***

Az egész szombat rohangálásból állt. Délután megérkeztek a virágok, röpke hat óra késéssel, ami miatt éjszakába nyúlóan kellett a dekorációt csinálni, valamint a vendégek is elkezdtek szállingózni, akiknek a fogadása rám várt, így minimum két helyen kellett volna egyszerre lennem. Csak, hogy a dolog ne legyen egyszerű, kiderült, hogy a kagyló, amit a fogadásra rendeltem megromlott, mert elromlott a kocsi, amivel hozták, így rögtönzésképp egy helyi étteremtől kellett laza ötven fogást kérnem másnapra, ami többe került, mint a kagyló, és a felbérelt szakács is behisztizett mondván ő nem proli, hogy egy apró helyi étterem ételeihez adja a nevét. Majd egy órát vitatkoztam vele, mire plusz felárért vállalta, hogy a többi fogást legalább megcsinálja, közben Mina hatszor kapott sírógörcsöt, míg a férje a medence partján süttette részegen a hasát.

A násznép meg már csak hab volt a tortán. A menyasszony testvére közölte, hogy ő a menyegző után akarja bejelenteni az eljegyzését, és ha már úgyis itt vagyok az esküvőjét is megszervezhetném, mondjuk úgy most elkezdve, és elém baszott egy mappát az elvárásaival, mire már nem csak Mina de én is vörösen láttam a dühtől. És mindez még nem volt elég, saját számot akart magának a kedves lány, egy szép kis magánműsort a nagy bejelentésnek. Persze minden oldalról én kaptam, hogy oldjam meg, mert ez Mina nagy napja, de hát a másik lánynak is milyen fontos híre van, így közöltem, hogy az esküvő másnapján, amikor a kedves pár már a repülőn ül Hawaii felé, ő kap egy kellemes reggelit, a rá vonatkozó családi körrel és ott azt csinálhat, amit akar. Természetesen ez megint nem volt kielégítő egyik fél szemszögéből sem, így majd egy óra vitatkozás és kompromisszumok százával később elfogadták, hogy a csokor eldobása helyett a kedves újdonsült jegyes személyesen kézhez kapja a csokrot, ami után egy rövid bejelentéssel elkápráztathatja drága szüleit, hogy végre ő is férjhez megy.

Az esküvőt, meg az ár hallatán, inkább eldöntötték, hogy másra bízzák.

Szerencsémre.

***

Nyűgösen léptem be a lakásba hétfő délelőtt, alig vártam, hogy ágyba essek és egy pár órát pihenjek Jongin mellett, ám Jongin nem volt a lakásban. Mong majdnem bepisilt örömében, ahogy beléptem, két lépést alig tudtam tenni, így csak ledobtam a táskám és a pórázt magamhoz véve, indultam el vele egy reggeli sétára. Nem tudtam mikor volt lent szegény utoljára bár a pelusa legalább tiszta volt, így reménykedtem, hogy barátom foglalkozott vele. Barát... Fogalmam sem volt Jongin merre lehetett, sosem volt az a korán kelős fajta, igazából alig lehetett kiverni az ágyból, még dél körül is, így nem értettem merre lehetett. Gondoltam rá, hogy küldök neki üzenetet, de még a pár órával korábbira sem válaszolt, amiben megírtam neki, hogy indulok haza, szóval elvetettem az ötletet.

Talán hazament, néha szokott. Vagy ki tudja mit csinált...

Az indulásom előtti furcsa bizonytalan érzés visszatért vele kapcsolatban, de nem akartam feleslegesen gondolkodni, miközben semmi sem biztos.

***

Ismerősként csapott meg a reggeli hideg hiába volt már jócskán nyár eleje, azért a reggelek mégis csak reggelek voltak, egy vékony pulcsiban pedig nem volt a legjobb ötletem eljönni, de úgy voltam vele negyed órát már lazán átvészelek. Hát hogyne! Öt perc se kellett, hogy csörögjön a telefonom, pedig ki is írtam az oldalamra, hogy csak délután érek rá, akkor is csak SOS-ben. Fel sem akartam venni, de aztán a névre pillantottam és már fogadtam is a hívást.

- Szia!

- Szia! Nincs kedved velem reggelizni? Szabad a délelőttöm.

- De, szívesen - mosolyodtam el akaratlanul is.