Vedd el a férjet!

Tökéletes

Chanyeol kocsija kényelmes és meglepően illatos volt, szétesve csúsztam az ülésre és fúrtam orrom a huzatba, míg ő becsukta mögöttem az ajtót és átsétált a másik oldalra. Kabátját lazán a hátsó ülésre dobta, én pedig megcsodálhattam alakját egy feszes farmerban egy laza sportzakóval karöltve. Ne rémlett, hogy gyakran láttam volna farmerban, pedig kifejezetten jól állt neki, ahogy ott feszült ahol kellett. Máson ez a ruha egy szimpla hétköznapi darab lett volna, de rajta úgy állt mintha rá varrták volna. Bár ez nem elképzelhetetlen.

- Minden rendben? - pillantott rám, ahogy beült és halkan csukta be maga után az ajtót. - Csatold be magad.

- Szeretek veszélyesen élni, és utálom a biztonsági övet, mert basztatja a nyakam.

- Basztatja a francokat - morogta halkan, és átnyúlva rajtam csatolta be.

- Olyan klisés vagy... - sóhajtottam unottan. - Tökéletes kinézet, tökéletes ruhák, stílus, élet. Olyan rohadtul tökéletes vagy - duzzogtam.

- Ezt most bóknak vegyem? Valahogy a hangsúly nem arra enged következtetni, de a szavaid igen - derült rajtam, míg én csak szenvedve dugtam övem a kezem alá, hogy mindenkinek jó legyen.

- Nem tudom. Yoora múltkor megkérdezte, hogy helyesnek tartalak-e. Miért kérdezget ilyeneket? - jártattam a szám szüntelenül, ő pedig feladta a komolyságot és felnevetett.

- És mi volt a válaszod?

- Jobban szeretem a káposztát.

- Mi?

- Valahol be kell vásárolnom. Emlékszem, hogy káposztát kell vennem.

- Uram isten. Az irodádba nem tűntél ilyen vészes esetnek.

Miután tíz percet szenvedett vele, mire elmondtam hol lakok, megsértődtem azon, hogy nehéz esetnek nevezett, majd félúton közöltem, hogy a bárban maradt a kulcsom. Persze mindez hazugság volt, éreztem a farzsebemben és baromira kényelmetlen volt, de úgy éreztem bosszút kell állnom azért, hogy ilyen állapotban látott. Azt mondjuk nem tudtam még magamnak se megmondani, hogy ebben mi volt a bosszú, de enyhén ittasan sosem voltam túl okos.

Száját lekonyítva közölte, hogy a kulcsot nem adták le, és a pultos sem találta sehol én pedig ugyanolyan szomorúan közöltem vele, hogy semmi gond, majd alszom egy híd alatt úgyis olyan számkivetett vagyok. Igazából csak nem volt kedvem hazamenni, amíg ott vannak Jongin cuccai. Legrosszabb pillanatomban még az is megfordult a fejemben, hogy elköltözök, de az azért egy elég irreális lépés lett volna. Egy csomó macera eladni egy lakást, ráadásul minden igényemnek megfelelt. Miért kellett volna nekem mennem, ha az enyém volt, és nem is én léptem ki a kapcsolatból?

Chanyeolra pillantottam, ahogy a gyér forgalomban koncentrálva vezetett. Elképzeltem, ahogy egy nehéz nap után találkozunk, beülünk valahova, majd ugyanígy hazavisz a közös lakásba. Esetleg csak beugrik értem, és hazamegyünk, megiszunk egy pohár bort az erkélyen és hozzá bújva hallgatom meg a napját. Aztán bevillant Chanyeol hét hónappal később, ahogy egy apró kisbabát tartva a kezébe, ül egy kényelmes kanapén, szép vajszínű falak között halkan dúdolva, miközben Yoora az ajtónak támaszkodva figyeli őket.

- Azt mondtam Yoorának, hogy szerintem is helyes vagy - közöltem a semmiből - És amúgy nálam van a kulcsom, csak nem volt kedvem hazamenni.

- Pedig a kutyádnak szüksége lenne rád nem? - vetette fel, mire elfehéredtem.

- Mong - nyüszítettem. - Istenem, egy balfasz vagyok, még csak enni sem adtam a saját kutyámnak. Hogy lehetek ekkora kretén?